Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Éjszakai fegyveres rablás Bezenyén

Az álarcosok az alkalmazottat megütötték, majd pisztolyt nyomtak a halántékához, és pénzt követeltek.

Három ismeretlen álarcos rontott be egy cég telephelyére Bezenye külterületén csütörtök éjszaka. Az ott dolgozó 59 éves alkalmazottat egyikük megütötte, majd pisztolyt nyomva halántékához, pénz átadására szólította fel a rémült férfit. Eközben társa az irodában megtalált pénzkazettából kivett több tízezer forintot, majd a megfélemlített alkalmazottnál talált telefonokat összetaposva, sietősen távoztak az irodából.

Az ajtón kifelé haladtukban még megfenyegették a fején vérző férfit, hogy ne merjen utánuk menni. Ezután világítást sem kapcsolva, egy személygépkocsival távoztak Rajka felé. A lélekjelenlétét megőrző férfi gyalogosan sietett segítségért a faluba, ahonnan aztán a polgármesterrel közösen értesítették a rendőröket. Az ügyben fegyveres rablás miatt indított nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság, ismeretlen tettes ellen.

Fotónk illusztráció
Fotónk illusztráció

Olvasóink írták

  • 14. czindi 2009. december 06. 18:30
    „bocsi, adorint helyett helyesen a forint..”
  • 13. czindi 2009. december 06. 09:29
    „bogote: IGEN!!!! Nem adorint mennyisége az érdekes, hanem a TÉNY: NE NYÚLJ A MÁSÉHOZ!!!
    ( Gondolj bele: mindenki lopna - pláne betöréssel, fegyveresen: ijedtség, stressz, félelem, infarktus, stb... tízezer ft-ot, azaz 10.000 X 10.000.000 vagyis 100.000.000.000 ft, kimondani sem tudom, mennyi.
    IGEN!!! A bűn az bűn, és azt kell(ene) elérni, hogy az emberek NE BŰNÖZZENEK!!!”
  • 12. janika 2009. december 05. 17:06
    „Ja, persze Kunszigeten már minden villanyoiszlo9pon van kamera még is kirámolták az ATM pénztárt és a bánya tóban találták meg a kasszát!”
  • 11. RAGGEN 2009. december 05. 14:58
    „Be kellene kamerázni a településeket, ahogyan Dunakilitin tették.
    Persze nem állítom, hogy az ilyen patkányokat(mert azok) megállítaná, de talán visszatartaná.
    Több volna a nyom, amin el lehet indulni. Autó színe, tipusa, időpont, stb. A besurranó tolvaj is elgondolkodna, hogy érdemes-e, ha kamerák figyelik.
    Lehet jönni a személyiségi jogokkal, de szerintem aki nem követ el semmit, azt nem érdeklik a kamerák, legalábbis engem nem.
    Ha megépül a kaszinó, tuti hogy egy önálló rendőrörs kell ide, rendes létszámmal és felszereléssel...”
  • 10. janika 2009. december 05. 03:44
    „Lesz -Vigasz! Nocsak már el is kezdődött?”
  • 9. invektus 2009. december 04. 22:54
    „laca123 ""véletlenül lehet pl,,, egy vadászat során :) ´´
    ( Jah azitem támad aaaa vad )”
  • 8. bogote 2009. december 04. 18:23
    „Több tízezer forintért?”
  • 7. czindi 2009. december 04. 17:44
    „majd ha egy ilyen esetnél is kiosztanak fejenként 10-15 év kényszermunkát,( BÁNYA!!!) akkor lesz itt rend. ADDIG NE IS ÁLMODOZZUNK ILYESMIRŐL!!! Ehhez persze az kellene, hogy ezek a bűnöző urak ügyvédeket
    ( bocsánat: sztárügyvédeket), ügyészeket és bírókat vernének össze és rámolnának ki, meg minden olyan embert, akik ezt a jogalkotást végzik!”
  • 6. laca123 2009. december 04. 17:14
    „rohadt tolvaj banda.....nem lehetne a rablókat fejbelőni?véletlenül.....?”
  • 5. sicc 2009. december 04. 16:19
    „Mi lesz ha megépül a kaszinóváros ?”
  • 4. katusza 2009. december 04. 15:17
    „a nagyokos fegyveres rablok! kis falusi cég, mit gondoltak- milliók a fiókban?
    pár tíz ezer forintért leütni egy idös embert, akkor már lett volna annyi vér bennük, hogy fegyverrel bankot mennek rabolni. ez aztán a kurázsi.”
  • 3. szocdem 2009. december 04. 15:03
    „Ha W.E. nem is, de legalább olyan világ kellene ide, ahol egy kiló uborka nem egyenértékű egy ember életével. Akkor talán néhány tízezer Ft-ért nem érné meg fegyverrel támadni senkire..
    Ennyire egyszerű ez a matek, de a jogász banda szerint a mai értékrend (amit Ők találtak ki ugye) brilliáns, és zseniális!”
  • 2. AHA 2009. december 04. 12:21
    „Biztos a Winetou volt aki építi a kaszinót!Így akart egy kis tőkéhez jutni.”
  • 1. AstarothZ 2009. december 04. 11:37
    „Kezd ez nagyon az egykori Vadnyugatra hasonlítani. Sorozatos pénzváltórablások Rajkán és Hegyeshalomban, most meg ez... Kellene végre ide egy Wyatt Earp.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segélyből fizetné a büntetést

Mosonmagyaróvári kistérség - A halászati ellenőröknek egy hónap alatt közel tucatnyi esetben kellett… Tovább olvasom