Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Egyre több a migráns a válság óta

Hegyeshalom - A gazdasági válság mélyülése óta lényegesen többen próbálnak illegálisan Nyugat-Európába jutni, mint azt megelőzően. Ebben a hónapban alig tíz nap alatt már 32 migránst fogtak Hegyeshalomnál, legutóbb péntek hajnalban egy autóban tíz szerb állampolgárt.

Az elmúlt év utolsó hónapjaiban kezdett nagymértékben nőni a migránsok száma a térségben, s azóta folyamatosan emelkedik. Jellemzően szerb állampolgárok próbálnak meg ilyen módon Nyugat-Európába jutni, az úti cél legtöbbször Olasz- vagy Franciaország – tudtuk meg Újszászi Zsolt alezredestől. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság határrendészeti és közbiztonsági osztályának vezetője a Kisalföldnek elmondta: a migránsok általában nem egyedül, hanem négy-hat fős csoportokban utaznak, sokszor előfordul, hogy egész családokat – gyerekekkel együtt – fognak el. Míg korábban gyakran a járműben megbújva, addig most már az autó utasaként próbálnak átjutni a csak papíron létező határon. Legtöbbször semmiféle okmány nincs náluk, vagy saját személyi igazolványukat, illetve úgynevezett humanitárius igazolványt tartanak maguknál, de gyakorta találkoznak a rendőrök hamisított személyi igazolvánnyal is, sőt, hogy még meggyőzőbb legyen, ehhez még úgynevezett másodlagos okmányokat – például jogosítványt – is hamisítanak az elkövetők.

Boldogulni akartak: Péntek hajnalban két szerb család – összesen tízen – próbált meg illegálisan Ausztriába jutni.
Boldogulni akartak: Péntek hajnalban két szerb család – összesen tízen – próbált meg illegálisan Ausztriába jutni.

Az alezredes hozzátette: egyértelműen nem lehet bizonyítani, hogy a gazdasági válság miatt kelnek útra ezek a létbizonytalanságban élő emberek. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy a válság kirobbanása óta lényegesen többen próbálnak illegálisan Nyugat-Európába utazni. Az elfogott migránsok szinte mindegyike nehéz helyzetére hivatkozik és munkát szeretnének találni az adott országban. Általában az ország különböző részein lévő befogadóállomásokról indulnak és több közvetítőn keresztül jutnak el ebbe a térségbe. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy budapesti, illetve dél-alföldi taxisok szállítják őket. Az osztályvezető hangsúlyozta: a sárga rendszám és a taxi felirat nem lehet kibúvó. Minden esetben vizsgálják, hogy a taxis gyanúsítható-e embercsempészettel.

Az erősödő migrációt jól bizonyítják e hónap statisztikái is. Alig tíz nap alatt összesen harminckét határsértőt fogtak a járőrök Hegyeshalom térségében.

Legutóbb péntek hajnalban tíz albán nemzetiségű szerb állampolgárt találtak egy személyautóban.

Az Ausztria felé tartó magyar rendszámú személyautót az átkelő közelében állították meg. A kocsiban összesen tíz(!) albán nemzetiségű szerb állampolgár utazott. A négy felnőtt és hat gyerek – két család – nem rendelkezett a szükséges okmányokkal a továbbutazáshoz, ellenük idegenrendészeti eljárást indítottak. A kocsi sofőrjét – aki egyébként az utasok egyik családtagja – embercsempészettel gyanúsítják. Elmondásuk szerint a debreceni befogadóállomásról indultak. Miután elutasították kérelmüket a menekültstátushoz, vásároltak egy autót és ezzel indultak útnak ˝Nyugatra˝. Mezőgazdasági munkát kerestek volna valamelyik országban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vízi sebességkorlátozás egyelőre várat magára

Mosonmagyaróvár - Az önkormányzat a vízügyi igazgatóság, a vízügy pedig a városháza megkeresésére… Tovább olvasom