Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Egymás ellen a városvezető és helyettese

Jelen állás szerint négyen küzdenek meg Mosonmagyaróvár polgármesteri székéért az őszi választásokon. Két jelölt személye már ismert, a másik kettőt néhány héten belül megnevezik.

Úgy tűnik, nem lesz hiány polgármesterjelöltekből az önkormányzati választáson Mosonmagyaróváron. Legalábbis ez látszik a pártok ˝mozgolódásaiból˝. Független jelöltként indul a választáson Mosonmagyaróvár jelenlegi vezetője, aki négy éve Fidesz–MDF közös jelöltként győzött. Szabó Miklós mint mondja: jelenleg nem tagja egyetlen pártnak sem. Úgy gondolja: egy polgármesternek nem lehet ˝színe˝, nem a párt, hanem a város egészének érdekeit kell szolgálnia. Szeretné a megkezdett munkát tovább folytatni és bízik abban, hogy a mosonmagyaróváriak értékelik az eddig elért eredményeket.

A közelmúltban döntött a polgármesterjelölt személyéről a Fidesz mosonmagyaróvári szervezete. A tagság dr. Nagy István mellett foglalt állást. A lehető legszélesebb társadalmi összefogással, Fidesz, KDNP, Labe és több civil szervezet közös jelöltjeként indul a választáson.

Elmondta: a tagok döntésüket a négyéves alpolgármesteri eredményeivel, teherbíró képességével és kapcsolatrendszerével indokolták. Szerinte előnyére válhat a városnak, hogy ő országgyűlési képviselő és polgármester is egyben. A jelölt hangsúlyozta: nem a kormány képviselője lenne a városban, hanem Mosonmagyaróvárt képviselné az Országgyűlésben.

Egyelőre négyen szálltak be a küzdelembe a polgármesteri hivatal és egyben a város irányításáért.
Egyelőre négyen szálltak be a küzdelembe a polgármesteri hivatal és egyben a város irányításáért.

A Jobbik is indít önálló polgármesterjelöltet a választáson, ám érdeklődésünkre konkrét személyt még nem tudott megnevezni Kopetti Tamás helyi elnök. Mint mondta: egy hónapon belül megszületik a döntés a jelölt személyéről.

Ugyancsak beszáll a polgármesteri székért folyó küzdelembe a Magyar Szocialista Párt is az őszi választásokon, ám konkrét jelöltet egyelőre Kovács Tamás – a minap nagy többséggel újraválasztott – helyi elnök sem tudott megnevezni. A polgármester-, valamint a helyi képviselőjelöltekről a későbbiekben – a nyár folyamán – dönt majd a tagság. Olyan polgármesterjelöltet szeretnének állítani, aki helyben jól ismert, valamint elismert szakember is. Aki mögé egységesen felsorakozhat a helyi baloldal és a támogató pártok, illetve civil szervezetek.

Nem állít viszont önálló polgármesterjelölet a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete. Luksa Attila elnök elmondta: a párt várhatóan más civil szervezetekkel együtt támogat majd egy jelöltet, ám konkrétumokat egyelőre nem kívánt elárulni. Az egyes körzetek képviselői helyeiért viszont megküzd majd az MDF is.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. Diákcsemege 2010. június 28. 23:23
    „Egységben az erő!! Vigyázat, van aki jól szervezi sorait és nem alszik.
    Ami ellen (MSZ/M/P!!!) küzdöttünk, úgy tűnik helyi szinten győzedelmeskedni fog, amit azért nem kén hagyni.”
  • 28. pancser 2010. június 27. 17:41
    „Szerintem ne foglalkozzunk az emberek időbeosztásával, nem ránk tartozik. Egy politikai vezető milyensége megfelelősége az emberek szemében azon dől el milyen a dolgokhoz való hozzáálása, nem azon, hogy hol van. Nagy István eddigi hozzállása sokkal jobb mint a főnökéé. Én még nem láttam üveges szemekkel például állófogadáson, de mindenkivel jó a kapcsolata, ez a politikus ismérve. Egy jó jegyző(már megvan) tehetséges alpolgármasterek a gyakorlati munkára és a szekér egészen jól eldöcöghet! Az soha nem volt hátrány, ha valaki bő ismeretekkel rendelkezik a legfelső szinteken, ez csak a város hasznára válhat, majd meglátjátok.”
  • 27. Hori 2010. június 27. 15:38
    „Hétvégén pedig a parlamenti munkához, felszólaláshoz előkészítő dolgokat végezzen.
    Elég szomorú, hogy a megyei közgyűlési munkája annyiból áll a Nagy Pistának, hogy havonta egyszer elmegy gyűlésre. Remélem a Parlamentben azért aktívabb lesz....”
  • 26. Hori 2010. június 27. 15:32
    „Kedves Hyundai!

    Hétfőn és keddenen van parlamenti ülés. A kezdés 9-12 között szokott lenni általában, és a késő éjszakába nyúlnak. A Fideszes képviselők addig vannak benn nagy létszámmal, ameddig a TV közvetítés tart, utána egyből lelépnek. Jellemző, hogy amint vége a TV közvetítésnek, a házelnök egyből szünetet rendel el, általában ez 4 óra körül szokott megtörténni. 18:00 után általában az ülésekem több a Jobbikos képviselő, mit az összes többi párté együttvéve. A helyzet nem változik az ülés végéig, ami éjfél körül szokott lenni sok esetben.
    Ezt a jelenséget bárki figyelemmel követheti a parlament honlapján, az élő közvetítés során.

    Na most, a te álltalad hőn emlegetett pozícióhalmozó polgármesterek is rájöttek, ha mindig ott van, akkor a városukban levő munkájukat nem tudják elvégezni. Ezért általában akkor mennek be a parlamentbe, ha szavazás van. Az általános, részletes viták lemennek egy nap, este meg szólnak nekik, hogy fiúk most kéne bejönni. Ez a helyzet az általad emlegetett Kósa Lajossal.

    Aztán a kettő ülésnapon kívűl Pistának a bizottsági üléseken is részt kell vennie, ami szintén elveszi egy napját. Legyen ez mondjuk szerdán. Hetente egy frakciógyűlést illik tartani, ezt tegyük csütörtökre. Pénteken foglalkozhat mosonmagyaróvári teendőivel.

    Nem hiszem, hogy erre lenne szüksége a városnak...”
  • 25. Abrafax 2010. június 26. 09:39
    „Elemző
    Ami a "civil" szervezeteket illeti, számomra hiteltelen az a mozgalom, amit felülről, valamely éppen pozícióban lévő, párttámogatását elvesztett személy kezdeményez.
    Mintapéldája ennek az egykori SZDSZ-elnök által kreált Pro Urbe, aminek a helyes neve a Pro Carlos lenne, mivel valójában Szentkuti Károly (Ki az?) évtizedes képviselői helyének biztosítását célozza.
    A másik kis "kedvencem" a Szabó Miklós támogatására jobb híján megalakult Lokálpatrióta Egyesület. Miklós úgy akarja ciklust folytatni, hogy a többi tizenkettő képviselő + külsősök közül egyetlenegy (!) megy vele. Szerinted így és néhány egyszázalékos resztli párttal a leghalványabb esélye lenne folytatni?
    Mindketten kőkeményen pártpoltikusok voltak, és nem belátásból lettek függetlenek, hanem kényszerből. Nem túl hiteles!”
  • 24. Abrafax 2010. június 25. 23:32
    „20. Elemző
    Ami a Fideszt illeti, a tizenhárom jelenlegi képviselőből négyet az egykori MDF, Miklósék delegáltak, ha azt leveszed, még egy új embert is be tudnak hozni a tíz helyre. Mondom: már a megyénél van a névsor, simán megegyeztek egymással és a külsősökkel is.
    Ez már nem az a csapat, ahol ketten háromféle véleményen voltak, négy év kormányzás rendesen megedzette és összekovácsolta őket. Akkor még rajta volt a tojáshéj a fenekükön, de mára simán kinőtték azt is és a kényszerkoalíciót is, amit Miklósékkal kötöttek. Amit - és elismerem, ez azért mindkét fél érdeme - négy évig végig is tudtak vinni. Jelenleg ez az egyetlen potens társaság a városban, aminek én akkor is örülök, ha az ellenfelek nem tették igazán magasra a lécet.
    Nagy István pedig nem indulhat helyi képviselőként, csak polgármesterként az ogy mellett.”
  • 23. pancser 2010. június 25. 22:21
    „Alapvetően nem az határozza meg a városvezető értékét, hogy milyen párthoz tartozik, hanem az emberi mivolta. Igaz egy magát lejáratott párt jelöltjét nehéz győztesnek elképzelni. A hatalom néha meghülyít, ezt látjuk most is. A politkai vezetéshez gyomor kell, mert nem azt csinálod amihez kedved van, hanem azt amit muszáj. Ezt az alpolgármester jól bírja cérnával, ennek meg is van az eredménye. A másik idegrendszere ezt nem bírta, ezért aztán sok más politkushoz hasonlóan keveredik méltatlan helyzetekbe.
    Persze az ember folyton változik, minden megtörténhet mindenkivel.Nekem sem szimpatikus az állások halmozása ez az egyszerű ember a szavazók tömegei számára visszatetsző. Lehet, hogy a mostani Fidesz hullám tetején simán be lehet hajózni a polgármesteri székbe, meg az is lehet minden rendben lesz, ha jó segítők vannak a város vezetésben.
    Csodát nem várhatunk senkitől, korrupció is lesz mint ahogy volt eddig is. A Fidesz túlnyerte magát, ennek országosan vannak jelei, arroganciában, forradalalom emlegetésében és egyebekben.”
  • 22. Börzöcki_Jancsi 2010. június 25. 20:05
    „Azért valódi névvel hitelesebbek lennének ezek a hozzászólások. Sőt, csak úgy lennének hitelesek. Így csak álnév mögé bújt gyáva köpködések.”
  • 21. hyundai 2010. június 25. 17:13
    „Elemző!

    Én bele látok egy kicsit a hivatal munkájába is, és pont azért mondom azt amit mondok...itt nem a szimpátia döntő! Az intézményi háttér azt hiszem (pl) tökéletesen működik (a lehetőségekhez mérten!) Szerintem a Fidesznek semmi takargatni valója nincsen, de az mégis furcsa, hogy egy hozzászólásból emberek kilétére próbálsz "finom" utalást tenni, no ezért gondolom,hogy a belső köreikben mozoghatsz! Takargatni valója a másik oldalnak van, ami szép lassan, de végre ismerté lesz...

    Parlamenti munka. Nos, történetesen egy másik választókerület képviselője régóta barátom. Az első bökkenő a felvázolásban a 8 óra pihenés. Jó neked, ha te megteheted! A barátom átlagban 4-5 órákat alszik. Tehát itt rögtön "nyertünk" 3 órát. A következő bökkenő az ülések hossza. Most valóban, a feszített tempó miatt éjszakába is nyúlnak ülések, de a dolgok normalizálódása után, ez biztos nem így lesz! Menjünk tovább. A barát munkanapjai nem 5 hanem 7 napból állnak. Gondolom ez is hihetetlen, de hétvégén is lehet dolgozni! Bizony ekkor is a városért és a választókerületért teszi a dolgát. Egy szó, mint száz: ha egy Debrecenben működik évek óta a dolog, nem hiszem, hogy itt nem működne! Az anyagi rész fáj, látom én. Erre a válaszom csak annyi, hogy az elmúlt 8 év emberei több, mint 600 olyan "dolgozót" alkalmaztak a miniszterelnöki hivatalban, akik semmit nem tettek csak voltak (havi 300.000-400.000 Ft-ért!) Aki meg dolgozik, attól én soha nem sajnáltam. Tőle, a barátomtól sem fogom! Tegye a dolgát és ennyi. Fogja mindegyik. Ennyi.

    Megye? Havi egy alkalom...hát az valóban durva lehet. Már persze, ha egyáltalán tagja az illető.

    Én itt be is fejeztem!

    Jó hétvégét!

    hyundai”
  • 20. Elemző 2010. június 25. 15:14
    „Meglepő, hogy ,,téglának" tartanak egyen-ketten. Ezek szerint a FIDESZ-nél is lehetnek takargatni valók, ha félnek az olyan kiszivárogtatásoktól, mint amit itt is látunk, djapuka hozzászólásában. Vagy nem tévedek kedves hyundai, jobbám? (Az igazság az, hogy "diszkós apuka" véleménye amúgy magát a szervezetet, az MSZP jelenlegi állapotát nagyon jól tükrözi és minősíti is.)

    Abrafax-nak van igazság a mondani valójában, de itt is csak az MSZP-ére vonatkozót tudom elfogadni. Kíváncsi leszek ugyanakkor arra, hogy érvényesül az egység és erő egy szervezeten belül, amikor 14 helyett, csak 10 képviselő indulhat a választáson. Sok-sok személyes érdek és plusz egzisztencia fog itt még sérülni! Ha a FIDESZ igazán erős, akkor jól kezeli ezt, ha nem akkor számíthat gondokra. Nem is kevésre, attól függően, hogy kiket indít a választáson.

    Jobbám: egy kommentelő hely arra való, hogy mindenki szabad véleményének hangot adhasson, így szabadon okoskodhatunk. Vagy ebben tévedek, és te már az új FIDESZ-média szabályozás embere vagy, és majd Te fogod moderálni a hozzászólásokat? Éljen a demokrácia. És mivel csak érdeklődöm a politika iránt, így nem indulok a választásokon...:) :)

    Hyundai: nem tartom rossz politikusnak Nagy István urat, de jó embernek sem. Ez szubjektív vélemény, és elismerem, kommunikációban jó, de szakmailag gyengébb Szabó úrnál. Erről írtam, hiszen nézze meg mindenki a város működését, és rájön, ki milyen területekért felel az önkormányzaton belül. Akkor majd kiderül, ki mögött milyen tartalom van.

    Egy dolgot azonban mindenképpen tisztázzunk: a parlamenti munka nem egy-két délutánt vesz igénybe, és ez látszik, amikor a FIDESZ által vezetett Parlament jelenlegi működését megnézzük. Számoljunk egyet, jó? Egy átlagember 6-8 órát alszik naponta. Az út Budapestre oda-vissza, 130 km/ órás sebességgel autópályán, forgalmi dugók nélkül, kb. 4 és fél óra. Ez eddig 12 óra egy nap. Hétfő és kedd általában a plenáris ülések napja, amik mostanában éjszakába is nyúlnak. (Ha nem hiszitek, nézzétek meg a www.parlament.hu oldalt, én is onnan tájékozódom.) A plenáris üléseket általában megelőzik a frakcióülések, és mint tudjuk, ezeken a képviselők ott is vannak. Tehát, ez mindjárt két teljes nap. A szerdai nap a bizottsági ülések napja általában, tehát egy újabb nap Budapesten, vagy legalább 3-4 órás ott-tartózkodás, azaz ebből a napból már 16 elment. Így a szerdából marad összesen maximum 8 óra a városi és magánügyekre. Ezen a héten, mint láttuk, de több megelőző héten is tartott a FIDESZ frakcióülést, csütörtökön. Most épp Schmitt Pált hallgatták meg. Tehát ebből a napból is elment 8 óra a képviselői munkára, plusz a 6-8 alvásra. Marad a péntek - szombat - vasárnap. Ebből egyedül pénteken lehet tenni érdemben, hiszen az munkanap. Így, ha jól számoltam, talán pont fordított a helyzet, egy-két délután fordítható csak az alpolgármesteri munkára. Mindezért természetesen teljes fizetést kap alpolgármester úr, mint ahogy teszi azt több társa is a Parlamentben, jobb- és baloldalról egyaránt. Mindemellett ő maga a Megyei Közgyűlésnek is tagja, és tanít az Óvári Akadémián. Ha jól számolom, minimum 4 helyről kap fizetést, tiszteletdíjat, úgy, hogy 3 tevékenységére (alpolgármesterség, tanítás, megyei ügyek), összesen két nap egy délutánt tud fordítani, és ebben már benne van a hétvége is.

    Nem azt mondom, hogy lehetetlen végig csinálni, de elgondolkodtató. Ennyi dologgal nem lehet foglalkozni, és ilyenkor az embernek illik döntenie. Szerintem csak is a hatalom és a pénz a motiváló tényező akkor, ha valaki ennyi lovat akar megülni egyszerre. Ha meg is üli, akkor legalább annyi tisztesség legyen valakiben, hogy nem vesz fel teljes fizetést olyan dologért, amit nem tud minimum napi 8 órában ellátni. Vagy a fizetésről mondjon le valaki, vagy a pozícióról és a pluszhatalomról. Így tisztességes. Vagy tévedek ebben?”
  • 19. KoPi 2010. június 25. 14:43
    „Dr.Bagira:
    Anélkül, hogy állást kívánnék foglalni egyik, vagy másik jelölt mellett, azért azt csendben megjegyezném, hogy több polgármesternek - legyen kormánypárti, vagy ellenzéki - igen jól sikerült összeegyeztetni a polgármesterséget az országgyűlési képviselőséggel. Erre talán a legjobb példa Kósa Lajos. Tehát ezt a szempontot szerintem nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni.”
  • 18. Abrafax 2010. június 25. 13:23
    „Polgármesternek megválasztatni egy dolog.
    A képviselötestületben is egyrészt többség kell, másrészt kell egy olyan csapat, ami testületi többséggel viszi a várost a polgármester vezetésével. Itt látom az aspiránsoknál a legkomolyabb problémákat.
    Kovács Tamás - állítólag - ugyanazokta a figurákat hozza, akik az elmúlt kb. kétszáz évben is a testület töltötték a délutáni sziesztát. Egyébként sincs közötttük harminc és hatvan között hadrafogható ember, csak tejfelesszájú vagy nyugdíjas. Rossz ómen.
    Jobbikos körökböl sem hallani semmi biztatót, külsösnek nem igazán akaródzik beszállni, körön belül pedig a rátermettség hagy kívánnivalót maga után. MDF? Vicc, a Luksa családon kívül hány támogató lehet?
    Ehhez képest a fideszesek már most simán letudták a jelöltállítást tokkal-vonóval, polgámesterestül-képviselöstül-listástul-koalícióstul, bónuszként pedig most is ajtón belül vannak. A többiek felköthetik a sz..os gatyát, kemény menet lesz.”
  • 17. vanessa 2010. június 25. 12:45
    „szép napot!Turáni átok a magyar a magyarnak ellensége itt nem lehet soha kedvére tenni senkinek,mindig a vissza mutogatás,a mocskolodás van,itt soha nem lesz egyetértés és ezt a politikusoknak köszönhetjük”
  • 16. Dr.Bagira 2010. június 25. 11:54
    „hyundai!
    Írásoddal majdnem teljes mértékig egyet értek! Azonban kiérzek belőle egy kis párt elfogultságot! Végül is nem baj, legyenek az embernek elvei, állásfoglalásai. Azzal azonban nem értek egyet, hogy a polgármesterek OGY képviselők legyenek. Én mindig azt hittem, hogy a képviselői szék egy egész emberes elfoglaltságot jelent, rengeteg munkával. Azt tudom, hogy a parlamentben részvétel / még ha az foci meccs nézés, video játék, SMS-ezés, újság olvasás, uram bocsá, alvás is/ 1-2 délután csak része a képviselői munkának. / Bocs, kifelejtettem a gomb nyomást!/ Én azonban feltételeztem, hogy a busás képviselői díjazás éjszakákig nyúló kemény / akár otthoni / munkáért jár! Vagy elég csak 1-2 délután Budapestre utazni és a többi rengeteg időt pedig a szeretett városi lakosság ügyes bajos dolgainak intézésére fordítani? Véleményem szerint még két sovány lovat sem lehet egy seggel megülni, nem hogy két kövéret!”
  • 15. hyundai 2010. június 25. 10:15
    „Van egy kis időm, hát válaszolok!

    RickCartman: nos én minden áldott reggel tükörbe nézek és nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az én magánéletem nem botrányos!:) Én még a régi elvek szerint élek! Mondok még valamit, az én magánéletem akár még az is lehetne, mert nem közszereplő vagyok. Egy város vezetőjének minden szempontból elől kell járnia, példát kell mutatnia. Nem engedhet meg magának botrányos jeleneteket. Bizonyos pozíciók vállalásakor bizonyos feladatok és normák is vállalásra kerülnek. Erről ennyit.

    Nimród http://www.ldrtv.hu/?p=1247, no olvass csak aztán beszélj. Egy polgármesternek kutya kötelessége a város érdekeit nézni, és nem a képviselő ellen menni. Inkább segítenie kéne az esetleges botrány feltárásában és a nem kevés pénz visszaszerzésében...A másik dolog, hogy pártállástól függetlenül jelenleg is több, mint 160 képviselő egyben polgármester is, s mégis működik az ország (pl. Debrecen). Egy "független" polgármesternek mégis milyen lehetőségei lennének a városért való küzdelemben...szinte semmi. Ezt jól példázza sok település a környéken.

    No akkor most kedves Elemző "barátomhoz" szólnék. Nem szoktam csúnyákat írni, de ennek a jobbám-nak lehet valami igaza. Honnan tudhatnád ki is vagyok? Ha igazad lenne, akkor valóban "tégla" lehetsz. Az pedig nem szép dolog. Sajnálom, ha azok akik megbíznak benned nem is sejtik ki lehetsz. Szerintem azonban mellé lőttél a felírással...:)

    Itt élek a városban, és figyelek. Ismerek sok embert (vannak ezzel még sokan így) és van véleményem is. Én szerintem István igenis őszinte ember. Sikeres, népszerű? Tavaszi választások eredményeit ajánlom figyelmedbe! A parlamenti elfoglaltság meg 1-2 délután lehet (hivatalosan), az meg nem hiszem, hogy baj lenne. A személyeskedő kérdéseket, meg tedd fel neki. Tudod van fogadóórája, benne van mindig a kisalföldben:)

    Tudom, mert figyelek és sokan mondják, ott segít ahol tud. Sok-sok ember mond neki sokszor köszönetet. Sok ismerősömnek is segített már nehezebb időszakokban. Ha ez fáj valakinek, az az ő baja.

    Tényleg, az nem rossz ember, aki kollégájával is képes szembefordulni a hatalomért és még pár forint fizetésért???"

    Ez erős csúsztatás és valótlan. A tények: 2006-ban a polgármester úr a Fidesz hátán sétált be székéig. Utána pedig egyre erősebben fordult ellenük. Aki rendszeresen látogatja a testületiket láthatja ezt! Elfelejtette honnan is jött, ez az igazság. Amit ők vállaltak a székért cserébe, nem tartották be és valóban 12-13%-nál többet egyedül még soha nem szerzett. Ő is, mint a pártja szembe ment mindennel és mindenkivel. Az eredmény országosan is egyértelmű!

    A parkolóőr effektus meg sajnos létezik, bár nyilván nagyítás a dolog, de aki ideírta a dolgot tisztában van a történtekkel. Erről az érintettet kéne megkérdezni...állítólag még dokumentálták is az esetet. Részletekbe nem is bocsátkozom, mert nem ez a lényeg!

    Nos ennyi. Ősszel találkozunk az urnáknál, ott majd minden eldől.

    u.i.: Elemző, remélem olvassák a közüled valók is a hsz-t és mielőbb megtalálnak, mert ez az ország a kisúgók és a belső feszültséget keltők miatt (is) tart itt! Ne gondold, hogy mindent olyan jól tudsz!

    és most jöhet a további vagdalkozás...bár azokra már nem hiszem, hogy válaszolok, a választ az emberek adják majd ősszel....

    üdv, hyundai”
  • 14. jobbám 2010. június 25. 09:35
    „Elemző! Te valami tégla lehetsz....honnan a fenéből tudod, hogy ki állhat a nicknév mögött? Mondjuk engem is érdekelne, mert jól írt, bár egy két dologban eltér a véleményünk!

    Ha valóban ennyire király vagy akkor miért nem indulsz a választásokon? Vagy indulsz?

    Komolyan mondom, annyi okos jár ide, hogy ha mindegyik indulna a választásokon egy hét után jó világ lenne a városotokban...

    Bár nem veletek élek, mint külső szemlélő, hajrá erkölcs, becsület! Ja és hajrá Nagy István!

    viszlát”
  • 13. Dr.Bagira 2010. június 25. 08:44
    „Mindenkinek szíve, joga úgy megítélni a közszereplő személyeket, ahogy akarja! A választópolgárok többsége döntötte el az elmúlt húsz évben a polgármesteri szék sorsát. Véleményem szerint bölcsen döntöttek és most is bölcsen fognak dönteni! Senkinek nem joga viszont a magánéleti dolgokkal összekeverni a közszolgálati dolgokat, ellenben az illetékesnek viszont a konzekvenciát le kell vonnia! Ugyan nem ismerem az összes jelöltet, de nem merném kijelenteni, hogy bármelyik is alkalmatlan lenne, az ősszel viszont majd elválik, hogy ki a legalkalmasabb.
    djapuka!
    A Mosonmagyaróvári elvtársaid nem valószínű, hogy büszkék rád! Megnyilatkozásodból ítélve ott voltál a választáson! Te legalább tudod, hogy ki a doktor, nem úgy, mint az újságíró! / Nem szenvedek rangkórságban, csupán a reális híradás híve vagyok!/ Lehet, hogy Öszödön is ott voltál? Ezért tartotok ott ahol tartotok! Gratulálok, csak így tovább!
    Köztudott, hogy a madárka is ki tartja a fenekét a fészkéből, amikor a dolgát végzi!”
  • 12. hyundai 2010. június 25. 08:27
    „olyan hosszan válaszoltam, hogy frissített az oldal....most mennem kell de délután újra nekiesem....”
  • 11. Ákos62 2010. június 25. 07:40
    „Abrafax!

    Időzavarban vagy! Főállásu parkolóőrnek a Sparnál Stipkovits Urnak kellene dolgozni. Őt fizették le azért, hogy
    felépülhessen a Spar, rontva a városképet!
    Szabó Miklós polgármester Ur tanári diplomával nem hiszem, hogy parkolóőrségre pályázna.
    <moderálva>”
  • 10. djapuka 2010. június 24. 22:32
    „Tisztelt Olvasók!

    Ezuton szeretnék gratulálni dr. Kovács Tamásnak! Nem mindennapi teljesítmény megnyerni egy elnökválasztást, főleg úgy, hogy a szavazólapon csak az Ő neve szerepelt. Legnagyobb örömömre a tagság egyharmada igennel szavazott rá! (2/3 el se jött. Miért?) Mégegyszer szívből gratulálok! És ne feledjék a rendszer nem változott, csak az idő telt el.”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felmérik a Lajta-vidék árvízi kockázatait

Magyarország, Ausztria, Szlovákia és Csehország 3,1 millió
euróból alakítja ki az árvízi… Tovább olvasom