Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Egyforintosokkal a rászorulókért

A mosonmagyaróvári Bolyai–iskola 7. d osztálya egyedülálló kezdeményezését, az egyforintosok gyűjtését a város összes iskolájára szeretné kiterjeszteni. Céljuk a rászoruló gyerekek támogatása.
Az ötlet egyszerű, mégis szívet melengető. Huszonnégy diák – a 7. d osztály tagjai – egyforintosok gyűjtésébe kezdett. Eleinte az egyik kereskedelmi csatorna szombat esti műsorában tett felhívásra, később azonban osztályfőnökük, Stáritsné Csöllei Márta vezetésével a helyi rászoruló gyermekek megsegítésére. A szülőket is bevonták e nemes feladatba, így több mint háromezer egyforintos érme került eddig a befőttesüvegekbe. Ezt az összeget nemrégiben ünnepélyes keretek között a Lét és Egészség Alapítványnak nyújtották át, mellyel a rászoruló gyerekek közétkeztetéséhez járulnak hozzá. Az adományozást egyben jelzésnek is szánták iskolájuk és városuk többi diákja számára, mivel szeretnének a karitatív gyűjtésbe bevonni minden helyi diákot. Az akció tovább folytatódik, s ki is bővült: az érmék mellett használt ruhákat és játékokat is gyűjtenek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csipkeangyalkák a falu végén

A kisbodaki Németh Miklósné Teri néni karácsonyi díszeket horgol. Az egyedi darabok kizárólag a… Tovább olvasom