Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta Még több cikk.

Egyetemi tanár lett

Mosonmagyaróvár - Kilencvenhat egyetemi tanári kinevezést adott át Sólyom László köztársasági elnök és Hiller István kultuszminiszter a napokban a Néprajzi Múzeumban. Köztük van a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karának oktatója, dr. Bali Papp Ágnes is.
A kutatóprofesszor biológusi oklevelét a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán szerezte Szegeden, ezt követően végezte el a tejipari szakmérnöki képzést Mosonmagyaróváron. Egyetemi doktori és PhD-kinevezését, később habilitációs oklevelét a biotechnológia témaköréből szintén a karon vehette át. A háromgyermekes édesanya kutatói és oktatói tevékenységét jelenleg is az óvári kar állattudományi intézetében végzi. Kutatócsoportjával bekapcsolódott az Európai Sertés Genom Analízis Programba is. Nemzetközi együttműködésben spanyol, argentin, japán és cseh kutatókkal dolgozik együtt.

A Kutatók Éjszakáján, szeptember 26-án dr. Bali Papp Ágnes az Állatok klónozása: reális jövő vagy megvalósíthatatlan lehetőség? címmel tart előadást a mezőgazdaság- és élelmiszer-tudományi kar B épületében 17 órától 20 óráig minden órában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drobnitsch Tamás a díszpolgár

Jánossomorja - Sport- és kulturális rendezvények, koncertek színesítették a Jánossomorjai Városi… Tovább olvasom