Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

˝Egyensúly mellett növekedés a kulcsszó˝

Az uniós források hatékonyabb felhasználása, a meglévő erőforrások átcsoportosítása lehet a kulcs a gazdaság fellendüléséhez - mondja Parragh László.

A kamarai elnök szerint a belső piac továbbra is csökken vagy stagnál, míg az exportra termelő cégeknél már látható némi erősödés.

A régió gazdaságáról és a vállalkozások lehetőségeiről beszélt dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kedden Mosonmagyaróváron, a kamara helyi szervezete által szervezett fórumon. Az elnök a magyar gazdaság jelen helyzetéről, lehetőségeiről beszélt portálunknak.

– A hazai piac kismértékben ugyan, de megmozdult az elmúlt időszakban – mondta dr. Parragh László. – A nagyobb, elsősorban külföldi tulajdonban lévő és exportra termelő cégeknél jelentkezik az erősödés.

– A belső piac ezzel szemben továbbra is csökken, illetve jobb esetben stagnál. Az építőiparban és a gépberuházások terén például egyelőre nem érezhető növekedés. A hazai gazdaság egészen addig nem tud megerősödni, míg a belső piac helyre nem áll – jelentette ki dr. Parragh László kamarai elnök.

– A gazdaság elhúzódó stagnálásának oka, hogy Magyarország tartósan rossz politikát folytat. A konvergenciaprogram kizárólag az egyensúly megteremtésére törekszik, fiskális szemléletű, a növekedésre nem koncentrál. A Bajnai-programnak ugyanez a hibája, csupán az egyensúlyt teremti meg, de a növekedéssel nem foglalkozik. Természetesen az egyensúly is fontos, ám a gazdaság fellendítéséhez a növekedésre kellene koncentrálni, az ehhez szükséges forrásokat előteremteni. Nem lehet azonban ezt hitelekből fedezni. Az uniós források hatékonyabb felhasználásával és a meglévő erőforrások átcsoportosításával meg lehet teremteni a gazdasági növekedés alapjait. Ennek lehetőségeit elsősorban az alternatív energiaforrások kihasználásában, az agrárium erősítésében vagy a rekreációs programok fejlesztésében látom. Ezek a területek alkalmasak lehetnek arra, hogy ˝megmozdítsák˝ a gazdaságot – hangsúlyozta Parragh László.

Olvasóink írták

  • 3. reális 2010. február 24. 21:41
    „dr. Parragh saját vállalkozásait mind csödbe vitte,hogy lehet egy ilyen ember a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke? A kormány által juttatott igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági díjakból él.”
  • 2. reális 2010. február 24. 20:58
    „dr. Parragh László, mint in a pont. Választások előtt mindig előjön, nincs szükség rá, dolgozzon és ne más erejéből ossza azt ami neki nincs.”
  • 1. RickCartman 2010. február 24. 19:53
    „Parragh már csak tudja...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hatékonyabb szakképzésért - több szakmunkásra lesz szükség

˝A szakképzés eddig is folyamatosan változott és változni is fog. Több szakmunkásra lesz szükség, a… Tovább olvasom