Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 5°C | 13°C Még több cikk.

Egy tizennégy éves fiú eldobta az életét

Egy tizennégy éves lipóti diák öngyilkos lett az elmúlt hét végén: házuk melléképületében egy hosszabbítókábelt használva végzett magával. A halálesetet kiváltó okokra egyelőre nincs magyarázat: a rendőrség környezettanulmányt végez, s államigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra pénteken délután négy órakor érkezett a bejelentés, hogy lipóti otthonában holtan találtak egy tizennégy éves fiút. Babos László, a bűnügyi osztály vezetője elmondta: a kiérkező nyomozók a lakás melléképületében egy hosszabbítókábelre felakasztva találták meg a diákot. Az idegenkezűséget kizárták, s a továbbiakban államigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet.

Tíz perccel halála előtt az utcán látták

A kapitányság munkatársai tegnap környezettanulmányt végeztek Lipóton és a fiú iskolájában, Héderváron: az önakasztás okait próbálták elemezni. Információink szerint korábban semmi nem utalt a fiú későbbi végzetes tettére. A tizennégy éves diák hatodik osztályba járt, mivel korábban tanulmányi eredménye miatt kétszer évismétlésre kényszerült.
A bűnügyi osztályvezető elmondta: az elsődleges adatok alapján sem a tanulmányi eredménye, sem gyermekszerelem nem áll a mostani tragikus eset hátterében.

A lipóti B.-nek múlt pénteken sem volt rossz napja: bár viszonylag rosszul tanult, jó kézügyessége volt: aznap rajzból kapott dicséretet. A végzetes délután egy ideig barátjával játszott: tíz perccel halála előtt még az utcán látták. Információink szerint mostohatestvére talált rá a délutáni órákban.

Saját testén kísérletezett

Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy az esetnek mennyi köze van ahhoz, hogy a diákot különösen érdekelte a második világháború, azon belül a náci uralom időszaka. Annyi azonban a tegnapi rendőrségi környezettanulmányból kiderült: B. többször kísérletezgetett saját testén, s a fájdalmas „beavatkozások" hatásait vizsgálta. Iskolatársai a nyomozóknak elmondták: korábban többször tűvel szurkálta bőrét. Volt olyan eset, amikor elszorította karját, megvizsgálva, az mennyire dagad be.

Elképzelhető, hogy péntek délután sem akart meghalni, csak teste „tűrőképességét" próbálgatta. A hédervári iskolára egyébként tegnap kikerült a fekete zászló, s a fiú padján gyertyák és fényképek emlékeztek az érthetetlen tragédia áldozatára.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Márkák, lóerők, évjáratok találkozója

Eredeti szépségükben pompázó veterán autók és motorok sorakoztak fel az elmúlt hétvégén a rajkai… Tovább olvasom