Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Egy szocialista képviselő maradt Mosonmagyaróváron

Nem tudnak frakciót alakítani a szocialisták a képviselő-testületben, mivel a listán bejutott két képviselőjük közül az egyik kilépett a pártból és függetlenként ül majd a padsorokban.
A szakadás oka: a képviselőt a párt vezetése felszólította mandátuma visszaadására egy listán jobb eredményt elért jelölt javára.

A mosonmagyaróvári önkormányzat új képviselő-testületébe bejutott szervezetek közül ellenzéki oldalon csupán a Magyar Szocialista Párt alakíthatott volna frakciót, hiszen nekik sikerült kompenzációs listán két mandátumhoz jutniuk. Most azonban még megalakulása előtt szakadás látszik a szocialista frakcióban. A listán Kovács Tamás, a párt helyi elnöke és Hushegyi Róbert jutott be a testületbe. Egy állítólagos előzetes megállapodás értelmében viszont a második helyen mandátumot szerzett képviselőt visszaléptetnék a listán jobb eredményt elért jelölt javára.

Ennek megfelelően a lista végén szereplő Winkler Károly lenne a befutó, aki körzetében 30,55 százalékos eredményt ért el, míg a lista második helyén álló Hushegyi Róbert 20,28 százalékot kapott.

– Az MSZP legfőbb döntéshozó testülete, az összevont taggyűlés még a választást megelőzően, augusztusban úgy határozott, hogy a városi listát a párt elnöke vezesse és az őt követő jelöltek az elért százalékos eredményüktől függően visszalépnek a jobb eredményt elérő jelölt javára. Ezt a határozatot valamennyi jelölt elfogadta – állítja Kovács Tamás elnök. Elmondta: az eredmények ismeretében, a választást követő napon az MSZP helyi vezetősége megbeszélést tartott, majd felszólították Hushegyi Róbertet a visszalépésre. Ezt azonban ő szóban megtagadta, majd a következő napon levelet juttatott el a pártirodára, amiben közölte: minden párttisztségről lemond és kilép az MSZP-ből, azonban képviselői mandátumát megtartja. A vezetőség rendkívüli elnökségi ülésen vitatta meg a kérdést a minap és úgy határozott, hogy az MSZP helyi szervezete Hushegyi Róberttel minden pártkapcsolatot megszakít, a jövőben tetteiért felelősséget nem vállal és minden törvényes eszközzel megpróbál érvényt szerezni a korábbi határozatának.

– A mandátumomat a kompenzációs listán, törvényesen nyertem el – mondja Hushegyi Róbert. – Véleményem szerint egy pártlista összeállításánál az egyetlen és meghatározó szempont a pártban végzett munka, ami alapján nem hiszem, hogy bárki is megkérdőjelezhetné az MSZP helyi szervezete által beterjesztett lista sorrendjét. Néhány helyi vezetőségi tag felszólított, hogy mandátumomról mondjak le és azt adjam át egy párton kívüli, illetve más párthoz tartozó személynek. Ezzel a párttal nem volt választási szerződésünk és az illető jelölt a kampány alatt nyilvánosan az MSZP nevét sem volt hajlandó vállalni. A választókörzetemben öt jelölt közül kellett a választóknak dönteniük, míg nyolc körzetben csak négy jelölt volt. Büszke vagyok arra, hogy két köztiszteletben álló ellenféllel vívott küzdelemben kiváló eredménnyel a választókerületben a második helyezést értem el.

Hushegyi Róbert hozzátette, független önkormányzati képviselőként is be fogja tartani, amit a kampány során ígért: munkáját becsülettel és tisztességgel a városért látja el.

Olvasóink írták

  • 9. Anton 2010. október 16. 22:33
    „2011 január 01.
    Csak figyeljetek mennyi marad abban a bizonyos borítékban.
    Ha esetleg sok akkor majd jönnek e multik energia szolgáltatók stb.
    De remélem nem így lesz. :(”
  • 8. Dettike 2010. október 16. 19:58
    „Nem hiányoznak majd csak az a baj hogy tetteikre sokáig fogunk emlékezní és még nagyyon sokáig érezzük az általuk kreált fekete leves izét. Nem árt azonban odafigyelni a sötétben bujkálo függetlenként indulo elvtársakra!!!”
  • 7. pancser 2010. október 15. 23:59
    „Úgy tudom Gyurcsány Ferenc tagja volt a helyi alapszervezetnek. Meg is látszik!”
  • 6. Goldhofer-Anhängerbau 2010. október 15. 22:02
    „Szerintem egy ilyen kaliberő " szaki " helyet akár Jóska, Pista, Sári és Mari is beülhetne a Hivatal padsoraiba, ugyanis a munkálkodása kb. ezen a szinten van, de lehet hogy még az alatt!

    Ennél csak az a nagyobb szerencse, hogy az a bizonyos múmiaarcú "szőke ciklon" kívül maradt.”
  • 5. csabrab 2010. október 15. 21:53
    „Ezt elqurtátok.Végetek Óváron”
  • 4. KoPi 2010. október 15. 21:10
    „3. hozzászólás Abrafax 2010.10.15. 12:19:
    Hi-hi, igaz!
    Ez egyébként is tetszik: a maszop két listás helyen marakodik! Álmaim netovábbja! :-)))”
  • 3. Abrafax 2010. október 15. 12:19
    „A leggyengébb eredményt elérö szocialista egyéni jelölt 14,24 %-oot kapott.
    A neve Kovács Tamás, egyébként bukott polgármester-jelölt (13,20%).
    Ezek után Húshegyinek kellene visszalépni...
    Itt a vége az óvári MSZP-nek. Hosszas haláltusa lesz, de a túlélés kizárt.”
  • 2. spqr 2010. október 15. 08:14
    „Gyurcsány Ferenc klasszikus őszinte mondata jut eszembe.”
  • 1. Boli 2010. október 15. 07:16
    „Evégre az üzlet, az üzlet... És lehet még tovább alázni magukat! Komolyan... Hihetetlen, hogy egy ekkora nulla társaság még most is képes magát ennél lejjebb húzni. Elvtársak, nem kell aggódni, legközelebb egy szép nagy nullánál nem kell sokat civódni! Komolyan, ennyire képesek legyenek kiírni magukat a közéletből, ahhoz azért tehetség kell! :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esküt tett az új képviselő-testület Mosonmagyaróváron

Letették az esküt a mosonmagyaróvári önkormányzat új képviselői, polgármestere és alpolgármesterei csütörtöki alakuló ülésen. Tovább olvasom