Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Egy nap alatt 140 ezer forintot gyűjtöttek

Halva született kisfia után két hónappal elhunyt az az újudvari édesanya, akit ott- hon férje és hat gyermeke gyászol. A nehéz anyagi körülmények között élő család érdekében összefogott a Mosonmagyaróvárhoz tartozó település: egy nap alatt 140 ezer forintot gyűjtöttek össze számukra.
Zsigóné Szakáll Andrea és Cser Judit kezdeményezte a gyűjtést.
Éva asszony halálhíre megdöbbentette az újudvariakat: a szoba-konyhás lakásban élő, immár csak héttagú családnak gyűjtésbe kezdtek a helyiek. Az összejött pénzt a gyermekek – a legnagyobb tizenöt, míg a legkisebb négyéves – étkeztetésére szánják, s terveik szerint karácsonyig biztosított számukra így a mindennapi meleg étel. Cser Judit és Zsigóné Szakáll Andrea, a kezdeményezés elindítói is meglepődtek a helyiek adakozókészségén.
Mindenki segíteni akart

– Rendkívül könnyű volt meggyőzni az embereket – kezdte Cser Judit.
– Először a saját utcánkat jártuk végig a nemes cél érdekében, s a sok segítség nyomán egyre lelkesebben gyűjtöttünk. A nap végére aztán már a lakásunkon kerestek fel bennünket az itteniek, mert hallottak az esetről, s szerettek volna a bajba jutott családon segíteni.
„ Az adományokról listát vezettünk, s szinte az összes helyi család – erejéhez mérten – támogatta a kezdeményezésünket. Akadt, aki huszonötezer forintot adott, más ötszázzal tudott segíteni. "
– Több mint száz név szerepel a listán, s összesen majdnem száznegyvenezer forint jött össze. Az érintett három fiú és a három lány még iskolába jár, s a helyi büféből ők hordják majd haza az ebédet – mondta el az asszony.

Karácsonyig meleg étel

– Terveink szerint közel négy hónapig tudjuk így biztosítani számukra a meleg ételt – veszi át a szót Zsigóné Szakáll Andrea. – Felkerestük a családot még a pénteki temetés előtt – melyen szinte egész Újudvar részt vett –, s elmeséltük a kezdeményezésünket. Az édesapa először nem akarta elfogadni a segítséget, aztán sikerült meggyőzni őt ennek helyességéről. A két nagyobbik lány nagyon maga alatt van, a kicsik még nem fogták fel a történteket. Rendes, illedelmes gyerekek, elsősorban nekik szeretnénk támogatást biztosítani – mondta a gyűjtés egyik kezdeményezője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdő és öreg motorosok

Két év szünet után idén újra motorosfesztivál helyszíne a dunakiliti duzzasztómű. A „szelíd… Tovább olvasom