Kisalföld logö

2018. 10. 17. szerda - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Egy mozdulat életet menthet

A biztonsági öv használatára figyelmeztető felhívásokat sokan csak felesleges óvatosságnak gondolják, pedig az effajta hanyagság két emberéletet is követelt az elmúlt hetekben Mosonmagyaróvár környékén.
Nem felesleges: Sokan köszönhetik az övnek az életüket.
Csupán egy mozdulat lenne és életet menthet, mégis sok autós nem csatolja be biztonsági övét, mielőtt útnak indulna. A védőeszköz szükségességét – ami minden autóban alapfelszerelés és aminek becsatolása mindössze néhány másodpercet vesz igénybe – alátámasztja a Mosonmagyaróvár környékén alig több mint egy héten belül történt két közlekedési baleset is. Mindkét tragédiánál az az utas veszítette életét, akin nem volt öv.

Gyermekáldozat

Mint arról lapunk január 25-i számában hírt adtunk, egy nappal korábban egy Volkswagen Vento hajtott Darnózseliről Halászi felé reggel fél 8 körül. Nem sokkal a falu után egy autóbusz előzésébe kezdett. A lefagyott úttesten azonban megcsúszott és keresztbe fordult, majd frontálisan ütközött a vele szembe jövő Citroën kisteherautóval. Az ütközés következtében a Vento a tengelye körül többször megpördült, majd az út menti árokban állt meg. Az autó jobb első ülésén utazó tizenkét éves kislány biztonsági öve nem volt bekapcsolva, így a gyermek a pörgés közben kirepült, majd az autó alá szorult. A kislány életéért hiába küzdöttek a mentősök, majd az orvosok, olyan súlyos mellkasi sérüléseket szenvedett, hogy a baleset után néhány órával meghalt. Az autót vezető édesanya könnyebb sérülésekkel szállt ki a kocsiból.

Öv nélkül...

Ugyancsak a biztonsági öv hiánya vezetett tragédiához a 10-es főúton február 4-én. Egy osztrák rendszámú személyautó nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott, amikor a mecséri leágazás előtti enyhén jobbra ívelő kanyarban megcsúszott, letért az útról és nekiütközött egy árokparton álló villamos szekrénynek.
Az autó hátsó ülésén utazó 56 éves asszony biztonsági öve nem volt bekapcsolva, így a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy három nappal később a kórházban életét vesztette. A hölgy mellett gyerekülésben szakszerűen becsatolva utazó négyéves kislány könnyű sérülésekkel úszta meg a balesetet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napi húsz liter víz – beosztva

Napi húsz liter vizet kénytelen beosztani már egy hónapja egy mosonmagyaróvári idős házaspár, miután… Tovább olvasom