Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Egy lakás, egy autó, egy bérlet

Az év végéig kivárnak és meglátják, miként működik az új parkolási és behajtási rendszer a magyaróvári belvárosban. Ebben állapodott meg az érintett lakók többsége. Többen nem értenek azonban egyet azzal, hogy fizetniük kell a parkolásért a házuk előtt. Ráadásul lakásonként csak egy kedvezményes bérlet jár.

Ettől a héttől már csak érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet parkolni a magyaróvári – egyébként korlátozott forgalmi övezetbe tartozó – belvárosban. Ez volt az önkormányzat első lépése afelé, hogy rendet tegyenek a történelmi városrészben. Eddig ugyanis nem volt szabályozva itt a parkolás, sok autós pedig a behajtási engedélyt parkolási bérletnek gondolta és autóikat a korlátozott forgalmú övezetben hagyták órákra, napokra. Ebben a zónában 360 forint lett az óránkénti díj. Ezzel szeretné elérni a városvezetés, hogy minél kevesebb 

autó legyen a történelmi belvárosban. Az ott lakók évi kilencezer forintért juthatnak parkolási bérlethez. Lakásonként egy ilyet lehet kiváltani.

Következő lépésként a behajtási engedélyek kiadását vizsgálják felül. Éppen ezért az év végén az összes eddig kiadott engedélyt visszavonják, függetlenül attól, hogy azok meddig érvényesek. Ezt követően megvizsgálják, hogy az igénylők valóban jogosultak-e a behajtásra. A tervek szerint olyan kártyás rendszert alakítanak ki, amit egy műszaki megoldással párosítanak majd. Így valóban csak azok és csak arra a szakaszra hajthatnak be a jövőben, ahová tényleg jogosultságuk van.

A lakók közül sokaknak nem tetszik az új rendszer. Főként a Kötélgyártó utcai udvart használó társasházi lakók kifogásolják, hogy mostantól fizetniük kell a parkolásért, ha hazamennek. A lapunknak név nélkül nyilatkozó lakók azt mondják, a Kisalföldből értesültek arról, hogy a több évtizede korlátozott forgalmú övezetként működő belvárosi területen az önkormányzat fizetős parkolót létesít. Kifogásolják, hogy semmiféle egyeztetés nem volt az ügyben. Mint mondják, az eddigi rendszerrel nem volt semmi baj. Jóval kevesebb ugyan a parkolóhely, mint ahány lakás és üzlet van a Magyar utca térségében és a Templom utcában. Mégis, ha szűkösen is, de az itt lakók között kialakult egy parkolási szokásrend, ami jól működött. 

Az üzletek tulajdonosai reggel nyolc óra körül érkeznek és délután el is hagyják a parkolókat, míg az itt lakók általában reggel távoznak és délután érkeznek haza. Nem tapasztaltak soha konfliktusokat, veszekedést, vitát a helyekkel kapcsolatban. Félő azonban, hogy ez a továbbiakban nem így lesz, mivel nem lehet már parkolni a Templom utca mindkét oldalán, így tizenöt hellyel lett kevesebb. Tartanak továbbá attól is, hogy ezentúl azok is behajtanak majd, akiknek nincs erre engedélyük. Mint mondják: azzal, hogy az egyébként rosszul látható Behajtani tilos! tábla tövében felfestették a parkolóhelyeket és felszerelték az automatát, a környéket nem ismerők részére azt a téves érzetet adhatják, hogy jogszerűen parkolnak, hiszen megveszik a jegyet. Ezáltal elfoglalva azon kevés parkolót is, melyek még az itt élők részére esetlegesen szabadok voltak. Több lakó aggályosnak tartja, hogy lakásonként csupán egy kedvezményes bérletet kapnak. Az egyik üzlet tulajdonosa pedig azt mondja: hiába van lakásuk is a társasházban, nem kapnak kedvezményes bérletet a cégautóra, amivel járnak. A Kisalföldnek nyilatkozó lakók szerint a Magyar utca forgalmának korlátozására lenne szükség.

Érvényes bérlet vagy jegy nélkül már nem parkolhatnak a lakók sem az udvarban vagy a Templom utcában.
Érvényes bérlet vagy jegy nélkül már nem parkolhatnak a lakók sem az udvarban vagy a Templom utcában.

 

„Az egymásnak részben ellentmondó információk okán vált szükségessé a lakó- és egyéb ingatlanközösségi rendkívüli közgyűlés" – ezt már Thiesz Aletta mondja, aki a lakók nevében egyeztetett az önkormányzattal az érintett társasházak közös képviselőivel, illetve az üzlettulajdonosokkal közösen. A rendkívüli közgyűlésen tájékoztatót kaptak az új parkolási rendről, ami alapján megfogalmazták észrevételeiket.

Ezt összesen százhuszonhét lakó írta alá, amit aztán el is juttattak a városvezetésnek. A polgármesterrel tartott egyeztető beszélgetés után az itt lakókat tájékoztatták és azt javasolták, hogy az év végéig hátralévő időt várják ki. Ezután meglátják, hogy az ígéretekből mi valósul meg. Mint például a műszaki megoldással jogosulatlanok elől lezárt behajtás és a rendben tartott parkolók. Ezt a lakók többsége el is fogadta. Thiesz Aletta szerint ha valóban minden úgy valósul meg, ahogy a tervekben szerepel, akkor az itt élők számára elfogadható lesz az új rendszer.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szent István Napok - Nyári Fesztivál: idén négy napon át Mosonmagyaróváron! - videó

Még több helyszín, fellépő, szuperprodukció augusztus 19-től augusztus 22-ig a Szigetköz legnagyobb… Tovább olvasom