Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Egy alpolgármesterrel takarékosabb működést

Fidesz veszi át Mosonmagyaróvár irányítását, hiszen a polgármesteri szék mellett a képviselő-testületben is többséget szerzett a szövetség.

Jelentős fölénnyel, 1986 szavazatkülönbséggel győzött a vasárnapi választáson Mosonmagyaróváron Szabó Miklós a korábbi polgármesterrel, Stipkovits Pállal szemben. Tizenkét évi szocialista–szabad demokrata városvezetés után a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz veszi át Mosonmagyaróvár irányítását, hiszen a polgármesteri szék mellett a képviselő-testületben is többséget szerzett a szövetség.
Szabó Miklós új szemléletet ígér az önkormányzat és a hivatal működésében, ám konkrét elképzeléseket csak a város valós pénzügyi helyzete ismeretében kíván megfogalmazni.

Benne volt a levegőben a változás

– Számítottak ilyen nagyarányú győzelemre? Ön szerint minek tudható be ez az eredmény?

– Benne volt a levegőben a változás lehetősége, de szorosabb eredményre számítottam. Úgy vélem, ennek kettős oka van. Egyrészt nyilván az országos politikának is volt erre kihatása, másrészt pedig itt, helyben az emberek tizenkét év után végre változást akartak. Szerencsére a képviselő-testület összetétele is számunkra kedvezően alakult, így nem kell különböző alkukba belemennünk.

Stipkovits Pállal beszélt már a választás óta?

– Már vasárnap este gratulált nekem, amikor még elég alacsony volt a szavazatok feldolgozottsága. Kedden reggel találkoztunk a hivatalban. Kértem, hogy készítsék elő az átadás-átvételhez szükséges dokumentumokat, valamint azokat a folyamatban lévő ügyeket, szerződéseket, gyors döntést igénylő kérdéseket, amik az önkormányzat zökkenőmentes működéséhez szükségesek.

Teljes átvilágításban gondolkodnak

– Mikor és miként veszi át a „stafétabotot"?

– Mára előkészítik a papírokat, de a jövő hét elején fog megtörténni az átadás-átvétel. Mindenképpen tisztán szeretném látni a város pénzügyi helyzetét is. Ennek érdekében felmerülhet az önkormányzat teljes átvilágíttatása egy külsős független céggel, hogy pontos pénzügyi helyzetképet kapjunk.

– Milyen változások várhatók a hivatalban?

– Tekintettel az ország, illetve az önkormányzat helyzetére, mindenképpen egy költségtakarékosabb testületi működést és a hivatalon belül is racionálisabb szerkezeti felépítést alakítunk ki. Az új szerkezetben kevesebb költséggel, hatékonyabban próbáljuk ellátni a feladatokat.
A jó dolgokat természetesen meg kell tartani, lehetnek azonban olyanok, amiken változtatni kell.

Az elején mindenki megkapja a bizalmat

– Jelentős személyi változtatásokat is tervez?

– Semmi esetre sem kívánom a fürdővízzel a gyereket is kiönteni. Először szeretnék személyesen tájékozódni, nem pedig mindent felégetni. Mindenki megkapja a bizalmat a kezdet kezdetén, de nyilván a közös munka során lesznek személyi változások is. Aki nem tud felpörögni és valóban a várost szolgáló tevékenységet végezni, attól meg fogunk válni.

– A politikai szerepeket felosztották már?

– A testületben a választáson elért arányoknak megfelelő képviseletet biztosítunk minden bejutott szervezetnek. Amennyire csak lehet, csökkenteni kívánjuk a bizottságok számát. Emellett egy alpolgármesterben gondolkodom, akinek  személyéről jelenleg még folynak az egyeztetések. A városvezetés és a képviselő-testület díjazásában is önmérsékletet kell tanúsítaniuk a kormányzó erőknek.

Folyamatos kapcsolattartást ígér

– Lehetőséget lát az ellenzékkel való együttműködésre?
– A választóktól megkaptuk a teljes körű felhatalmazást, többséggel bírunk a testületben. Ennek ellenére minden, a város működését, fejlődését segítő javaslatra nyitottak vagyunk a megvalósíthatóság keretein belül.

– Köztudott, hogy a város több jelentősebb gazdasági szereplője is az eddigi városvezetéshez köthető. Velük miként kíván kapcsolatot kialakítani?

– A gazdasági élet és a város közéletének szereplőivel folyamatos kapcsolattartást kívánok kialakítani. A velük kapcsolatos kérdésekben kikérjük a véleményüket. Gondolkodom továbbá egy tanácsadó testület felállításában is.

A rövid távú elképzelésekről és a folyamatban lévő ügyekről

– Megfogalmazódtak már a rövid távú elképzelései?

– Csak a város pontos pénzügyi helyzete ismeretében fogalmazzuk meg elképzeléseinket. Az „Addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér" elvet fogom követni. Nem vállalunk be olyan jellegű beruházásokat, amelyek a város biztonságos működését veszélyeztetik.

– A város folyamatban lévő ügyeit – így például a már előkészített idei ’56-os megemlékezéseket – megvalósítja?

– A folyamatban lévő ügyeket természetesen nem fogjuk felrúgni, hiszen a cél a város zavartalan működése és folyamatos átállása egy merőben más szemléletre.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teljes átalakulás a mosonmagyaróvári testületben

Lényeges változást hozott a vasárnapi választás a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete összetételében. Számos olyan korábbi városatya is kiszorult a „hatalomból”, akik több cikluson át, sőt a rendszerváltás óta a városi képviselő-testület tagjai voltak. Tovább olvasom