Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Egészségbarát beruházás

A Kaiser Food Élelmiszer-ipari Kft. mosonmagyaróvári gyáregységében tegnap avatták fel a 160 millió forintos beruházással létesített új szeletelő-csomagoló üzemet.

Önerős fejlesztés

A Kaiser Food Élelmiszer-ipari Kft. mosonmagyar-
óvári üzemében 160 millió forintból létesítettek a közelmúltban teljesen új szeletelő-csomagoló egységet. Dr. Peter Me-

ckovsky, a cég osztrák tulajdonosa az új üzem tegnapi átadásán elmondta: büszkék arra, hogy ezt a fejlesztést teljes egészében saját erőből tudták megvalósítani és 2,5–3 év alatt számítanak megtérülésére. Az új üzem három műszakban a korábbi 62 fős létszám mellett további 20 embernek biztosít helyben munkalehetőséget. Az új egységet Dancs Gyula, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára avatta fel.

245 foglalkoztatott


Az 1990-ben alapított társaság saját tőkéje az elmúlt évek során 809 millió forintra emelkedett. A cég központja és egyik húsüzeme Mosonmagyaróváron működik, a másik gyáregység pedig Abdán. A cég 245 dolgozót foglalkoztat. Tavaly 4,7 milliárd forint értékű árut állított elő, az idén 5 milliárd forint értékben szállítanak partnereiknek. A cég termékei az ország 4500 boltjában, szupermarketjében kaphatók és naponta 25–30 tonna márkatermék hagyja el a két üzemet.

Egészségbarátság


A mostani beruházás alapját az az új szeletelő-csomagoló gépsor jelenti, amely európai viszonylatban is a legmodernebbnek számít, s amelynek segítségével a szeletelt szárazáruk csomagolásánál eddig használt vákuumtechnológiát védőgázas eljárással váltották fel. Az új környezetkímélő gépsor és egészségbarát technológia révén az ily módon csomagolt áruk a korábbiaknál lényegesen tovább eltarthatók anélkül, hogy veszítenének minőségükből, ízükből, aromájukból. Ugyanakkor általános tendencia, hogy a vásárlók körében egyre népszerűbbek az önkiszolgáló jellegű, előre szeletelt és csomagolt termékek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várjátékkal és karnevállal

A mosonmagyaróvári Tengri Íjász és Hagyományőrző Egyesület vezetői a várjátékok után új, nagyszabású… Tovább olvasom