Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Dunaszigeti szeszgyár: A bérlők éjjel közlekedtek

Kutyapiszkot felszedő műanyagokat gyártó cégként „reklámozták” a településen azt a dunaszigeti illegális szeszgyárat, melyet kedden lepleztek le. Az épület fekete autóval járó bérlői másfél hónapja kezdték tevékenységüket, s csak éjjelente keresték fel a pálinkatöltő üzemet.
A rejtélyes bérlők a helyiek tudomása szerint munkaerő-közvetítéssel is foglalkoztak.
A helyi termelőszövetkezet megszűnése óta privatizált dunaszigeti téeszépületek körül csütörtök délben csak a „gatter" zúgása hallatszik. Az ingatlan területén majd egy tucat kisebb-nagyobb vállalkozás dolgozik, köztük volt az illegális szeszpalackozó is.

Másfél hónapja kezdődött

Egy, a telep felé kerékpározó férfiról kiderül: ő itt lakik a feleségével. Mint elmondja, a rendőrök szerdán vitték el a leszerelt gépeket az épületből, azóta nem járt itt senki.


A névtelenül megszólaló úr is meglepődött kedden, amikor kiderült, hogy a háza mögötti épületben szeszt palackoztak. Másfél hónappal ezelőtt új bérlője lett az épületnek, ám a fekete autóval közlekedő tulajdonost azóta csak kétszer látta. Mint mondja: korábban úgy tudta, kutyapiszkot eltávolító műanyagokat gyártott a cég. Egyetlen gyanús dolgot azért észrevett: a bérlők kizárólag éjszaka közlekedtek egy kisteherautóval. Ilyenkor egyébként mindig felkapcsolódott a fali elektromos lámpa, s erre is figyelmesek lettek a szomszédok.

Rekeszek, gallonok, súrolószerek

– A szeszgyár most is elhagyottnak tűnik, ám legnagyobb meglepetésünkre a vámnyomozók és a rendőrök távozása óta az ajtaja nyitva áll. Óvatosan körbenézünk: valaki összetakarított itt a leleplezést követően, ám jó néhány palackozásra utaló jel maradt az épületben. Először is az a tömény szeszszag, aztán egy dobozban törött körtepálinkás üvegek, a zacskókban több száz zárókupak.

Műanyag gallonok, rekeszek a földön, két nagyobb tartály tele vízzel. Az illegális palackozók ügyeltek a tisztaságra is: súrolószerek, szivacsok, gumikesztyűk a faasztalokon és a kissámlin. Indulnánk kifelé, ám a bejárat előtt egy füzetecskét találunk: használati útmutató vízlágyító berendezéshez...

Sötét autóval

Az egyik helyi italbolt törzsvendégei is úgy tudták korábban: kutyapiszok elleni „kütyüket" gyártanak az istállóban. Az itt sziesztázó férfiak szerint a bérlők – akik egyébként majd ötven kilométerről jártak a településre – munkaerő-közvetítéssel is foglalkoztak a faluban. Sőt, egyikük még látni is vélte őket néhány hete. A kocsmába egy „sportfelnis" sötét autóval érkeztek, jól öltözöttek voltak, feles bőrkabátban és sapkában tárgyaltak az istállótulajdonos fiával. Nem voltak szűkmarkúak a játékgéppel sem aznap este: folyamatosan szórták bele a pénzt. Az is kiderült, hogy egy helyi vállalkozó készített nekik az épületre vasajtót. Amint a törzsvendégektől megtudjuk, a tulajdonosok már hosszú ideje szerették volna kiadni az istállót, ám csak másfél hónappal ezelőtt akadt rá jelentkező.

Nem volt bejelentve

Tóth István dunaszigeti polgármester lapunk érdeklődésére elmondta: az érintett ingatlan területére semmilyen vállalkozás nem volt bejelentve. Az egykori téeszépületek a helyi szövetkezet megszűnése után kerültek magánkézbe. Egy ideg gombatermesztés folyt az érintett helyiségben, majd nemrégiben a helyi tulajdonos bérbe adta azt egy vállalkozónak. Telephelyengedélyt sem kértek a bérlők, így iparűzési adót sem fizettek az önkormányzatnak. Hivatalosan tehát a hivatal a bérbeadásról sem tudott.

A telep tulajdonosát két napon át tartó, többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült lapunknak utolérnie. Az ügyben nyomozó illetékes vámszervek pedig jövő hétre ígértek hivatalos tájékoztatást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lapátok forognak, a pályázati pénz késik

A már négy hónapja működő két mosonmagyaróvári szélerőmű beruházói még mindig várnak arra a… Tovább olvasom