Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Dunakilitiért-díj a milliárdosnak

Dunakiliti - Dunakilitiért-díjat kapott Csebi Pogány Alajos, milliárdos ékszerész, a helyi kastélyszálló tulajdonosa: többek között a település támogatásáért, s az Európa-hírű kastély miatt. „Valamit valamiért” – mondta ünnepi beszédében.

A különc milliárdos láthatóan meghatódott: Csebi Pogány Alajos a napokban Dunakilitiért-díjat kapott, szülőfaluja elismeréseként. A díjazottra a helyi szerveztek és intézményvezetők tehettek javaslatot, mely a kulturális bizottság elé került, ezután a képviselő-testület szavazta meg az arra legérdemesebbet. Szokoli Sándor polgármester az ünnepségen elmondta: több érv szólt a milliárdos mellett. A kastély a község idegenforgalmi értékét növeli, Európa-hírűvé tette Dunakilitit, és Csebi Pogány Alajos több helyi településkép-fejlesztő elképzelés megvalósításához nyújtott támogatást.

Többek közt a faluház építéséhez egymillió-, a templom felújításához kétmillió forinttal járult hozzá, valamint elkészíttette a Batthyány-Strattmann-szobor talapzatát.

Úgy tűnik, most a falu és a kastélytulajdonos között szorosabb lehet a kapcsolat. Pedig nem indult minden ilyen rózsásan. Csebi Pogány Alajos 2002. május 16-án lapunknak úgy nyilatkozott: „Dunakilitivel sajnos nincs szoros kapcsolatom, ötven külföldön töltött év eltávolított a helyiektől. Idő kell az embernek asszimilálódni." Később sem rejtette véka alá kritikáját. Tavaly nyáron (Kisalföld, 2006. július 19.) a vele készült interjúban úgy fogalmazott: „Se ez a falu, se ez az ország nekem tízperces boldogságot nem szerzett". Elmondta: nem érdeklik az irigykedők, s sajnálja, hogy a kapzsiság miatt nem építhetett egy másik golfpályát a falu határában. „Idejárnak mindenhonnan az emberek, miattam ismerték meg a település nevét" – mondta. Ezen állítás igazságtartalma a mostani elismerés indoklásaként is szerepelt. A Dunakilitiért-díj mellé díszoklevél is járt. A feleségével érkező Csebi Pogány Alajos hangján hallatszott a meghatódottság, ám miután megköszönte a díjat, nem hazudtolta meg magát. „Valamit valamiért" – kezdte. „Büszke vagyok a díjra, s arra, hogy a kastély miatt Dunakilitit Kassától Pozsonyig mindenki ismeri" – folytatta. „A későbbiekben lehetnek még fejlesztések, több lehetőség is adódna" – mondta. Úgy tűnt, azonban tüskék még maradtak a milliárdosban. „Üzenem azoknak, akik a dunakiliti kocsmában arról beszélnek, hogy kit ölt meg a Csebi Pogány, hogy ilyen gazdag lett: 75 éves vagyok, de rosszat még senkinek sem tettem" – zárta beszédét. Szokoli Sándor is kiemelte: bízik benne, hogy még harmonikusabb és eredményesebb lesz a kapcsolat a milliárdos és a település között.

Ami megvalósításra vár

Csebi Pogány Alajos 2006. július 19-én a Kisalföldnek adott interjújában elmondta, hogy Dunakilitire megálmodott már egy villát, a templom tetejére egy órát meg egy nemzetközi golfpályát, ám ezeket egyelőre nem tudta megvalósítani.

Cséfalvay Attila

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem szűnt meg a bőrgyógyászat

SMS - Mosonmagyaróváron megszűnik a bőrgyógyászat, legalábbis amíg nincs szakorvos, ugyanis a… Tovább olvasom