Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Dunakilitiek segítettek a hajléktalan ovisoknak

A budapesti hajléktalanóvodának gyűjtöttek a dunakiliti ovisok szülei. Adományukat eljuttatták már a fővárosba.
„Önzetlenségükről tettek tanúbizonyságot az idén ötvenéves Dunakiliti Kiserdei Óvodába járó gyermekek szülei" – kezdte Lapincs Józsefné óvodavezető. „Az óvodánkba járó módszertani-nevelési szaklap oldalain olvastuk, hogy Budapesten működik egy óvoda, amelybe hajléktalan gyermekek járnak. A kicsik mindennap tiszta ruhát és élelmet kapnak, és meg is fürdetik őket. Az óvoda 2004-ben »szükségből nyílt«, hiszen a szabályok szerint elvileg csak olyan gyermek vehető fel, akinek lakcíme, tartózkodási helye van. A szakemberek szerint Magyarországon közel ezer olyan gyermek él, akinek gyakran nincs fedél a feje felett. A pesti hajléktalanóvodába egész Budapestről viszik a gyerekeket: az reggel hétkor nyit, a gyerekeket először megfürdetik, aztán tiszta ruhába öltöztetik, és enni kapnak, mert nagy részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit."

Képünkön dunakiliti óvodások guggolnak az összegyűjtött adományok előtt.
Képünkön dunakiliti óvodások guggolnak az összegyűjtött adományok előtt.

Lapincsné hozzátette: miután olvasták, hogy nagy szükségük lenne ruhákra, cipőkre, játékokra, tartós élelmiszerekre, szerettek volna segíteni. „Köszönhetően a szülői összefogásnak, tudtunk is: felhívásunkra sok-sok ruha, cipő, játék, élelmiszer gyűlt össze. Minden szülőnek köszönjük az adományát, s külön említést érdemel Jakusch András, aki az összegyűlt ajándékok Budapestre szállításáról gondoskodott" – mondta az óvodavezető.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már csak pályázatra vár az erőmű

Érvényes építési engedéllyel és villamossági csatlakozási szerződéssel is rendelkezik az a… Tovább olvasom