Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

''Drága halott barátom!''

A nemzeti gyásznapon közzétesszük Grin Sándor mosonmagyaróvári polgár nyílt levelét: az emlékezés és figyelemfelkeltés szándékával.
„ Neked írok, aki halott vagy, s nem hallasz meg engem. Az élők miatt írok, azoknak, akik itt vannak, azoknak, akik élvezik a mostani demokráciát, és akik 1956 körül perlekednek. Minden élőnek írok, azoknak, akik az akkori események tanújaként még élnek ebben a városban, és azoknak, akik később születtek.
Fél évszázad telt el! Ötven év, hány nap, hány hét az, hány óra és mennyi változás?

1956. augusztus 15. volt, amikor találkoztunk. Fiatalok voltunk, két nemzet, a magyar és horvát fiai. Két nyelv. Akkor segítő kezedet nyújtottad, állást találtál számomra, szárnyaid alá vettél, mintha az öcséd lettem volna. Áthidaltuk a nyelvi akadályokat, hogy barátokká lehessünk. A munka tett minket barátokká. Minden jól ment, amíg nem jött október. Egyazon napon hagytuk el a munkahelyünket. Te kerékpáron elhoztál a gyárból a város központjáig, majd elmentél a határőrök laktanyájához. Októberig többször megfordultam nálatok, a szoba falán több élmunkásoklevél lógott. Kiváló munkás voltál.
Egy-két nappal később a Magyar utca végénél felakasztották a titkosrendőrség egy tagját. Te is ott voltál, hogy mennyire vettél részt ebben, nem tudom.

Abban a néhány napban, novemberig, naponta bejöttél a gyárba. Szürke Pobjedán érkeztél, géppisztollyal a válladon, trikolórral és kísérettel, hogy azután a munkásoknak cigarettát és déligyümölcsöt ossz. A beszélgetésekből megtudtam, hogy mindennap elutazol az osztrák határhoz, és ott megbeszéléseket folytattok. Helyed volt a városi tanácsban. Az a valaki voltál, aki tudta, mi a teendő. A te hazád volt ez, a te szülőfölded, s kész voltál életedet adni érte.

Október vége nehéz és bizonytalan, borús napjainak egyikén elmentem a lakásodra. Amikor beléptem, te és fivéred teljes harci felszerelésben a nemzetiszínű zászló mellett elszavaltátok a Talpra, magyar!-t. Nem értettem anyanyelveteket, de megéreztem a pillanat mélységét és jelentőségét számodra és testvéred számára. Most is, amikor írok neked, borsódzik a bőröm. Fél évszázad múltán látlak, drága Árpi! (Botló Árpádról van szó – a szerk.)

A megszállók elleni harcod korai volt. 1956 végén kértelek, hogy hagyd el az országot. Könnyeiden át válaszoltál (a férfikönnyek súlyosak és fájdalmasak tudnak lenni!): – Ez az én hazám, magyar vagyok, nem roma, és itt maradok!

Nem mentél, nem futottál el, holott a határok nyitva állottak, te pedig maradtál, hogy letartóztassanak, hogy ítélkezzenek feletted, hogy halálra ítéljenek. Hónapokig vártál a kivégzésedre, s bár nem végeztek ki, sok évet vettek el az életedből.

Amikor sok év után visszatértél városodba, nem fogadtak virággal és zeneszóval, az emberek elfordultak tőled. Ellensége lettél tulajdon országodnak, no nem a hazának, hanem a társadalmi rendszernek. Számkivetetté, elveszetté váltál, töröltek a közösségből, amely pedig a tied volt, fehér hollóvá lettél.

Házastársat találtál, aki fiút szült neked, hogy röviddel utána meghaljon, te pedig elhagytad ezt a várost, s a haza másik szegletébe költöztél. A haza másik városában elveszítetted életedet, vonatkerekek alatt, felette gyanús körülmények között végezted be.

Hogyan? Miért? Nem tudom! Talán a régi rendszer utolsó rúgása volt ez, mert valakinek az útjában lehettél. Rongy emberek öltek meg alattomos módon, bíróság és hóhér nélkül. Nem akartad elhagyni hazádat, amelyben születtél, amely megkínzott, elveszejtett és végső nyughelyet adott neked.

Miért írok neked ötven év után?
Tizenhat évvel ezelőtt, amikor a változások szelét lehetett érezni a levegőben, a városban, ahol éltél, végiglátogattam minden szervezetet, pártot, alakulóban lévő intézményt, annak érdekében, hogy rehabilitáljanak és elégtételt szolgáltassanak mindazért, amit ezért az országért adtál, hogy emléktábla hirdesse nevedet. Mindhiába, mert senki, de senki nem mozdította a kisujját sem annak érdekében, hogy neved felragyogjon, s hogy egyetlen fiadnak része legyen édesapja elismerésében.

Sorjáznak a kérdések, miért, miért és hogyan felejtett el mindenki, hiszen te szabadságharcos vagy, nem pedig ellenség. Hol vannak a győri és budapesti bírósági akták? Vannak dokumentumok, statisztikai adatok, bizonyítékok sok száz évvel korábbi időkből, rólad pedig nincsenek adatok. Rólad, aki életeddel és véreddel, munkáddal és harcoddal áldoztál a haza oltárán!

A szabadságról és a függetlenségről álmodtál, a szabadságról, amelyet most mások élveznek, míg téged föld borít. Százával vannak szövetségek, szervezetek, bennük volt „áldozatok" és „harcosok", de a te becsületes neved sehol sem található. Tudod, miért? Te harcoltál, amíg mások egérlyukakba bújtak, ávósokat rejtegettek, vagy lelkészeknek zsákszámra lisztet hordtak, munkásokkal régi nyilas dalokat énekeltek, és így viselkedvén várták a holnapot.

Következetes, becsületes hazafi maradtál, hű maradtál hazádhoz és ezért nem élhetsz. Hidd el nekem, százszor feltettem magamnak a kérdést: miért nem hallani a nevedet? Válasz nincs és nincs! A földgolyó minden civilizált, bármiféle társadalmi berendezkedésű országában a hozzád hasonló harcosokat halálukban rehabilitálják és kitüntetik, elismerik azt, ami őket megilleti. Fáj a lelkem és meghasad a szívem, hogy te, aki annyit adtál ezért a városért, nem lelhettél benne végső nyughelyet. Ha itt nyugodnál, bizonyos, hogy minden héten elugranék a sírodhoz, és elhelyeznék rajta egy szál virágot. De nem tudom, hol fekszel, nem tudom, hol vagy. Nem tudom, nem tudom, nem tudom!

Szégyenkezem mások helyett, szégyenkezem az úgynevezett harci szövetségek helyett, szégyenkezem minden párt helyett, szégyenkezem hazád helyett, amely olyan alattomosan elfelejtett. Pk mind elfelejtettek téged. Igen, ők elfelejtettek, de én nem. Álmodj szépeket, én régi barátom, legyen könnyű neked a te hűtlen hazád földje!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mit ér a diploma ha külföldi?

Az egyetemisták azt remélik, hogy kint szerzett diplomájuk igazán versenyképessé teszi őket itthon. Tovább olvasom