Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Dr. Sattler János emlékét alapítvány őrzi

Az egyesített Moson és Magyaróvár első polgármesterének, dr. Sattler János születésének 120. és halálának 70. évfordulójára emlékeztek csütörtökön a magyaróvári temetőben, ahol az egykori, tragikusan elhunyt településvezető fia és annak felesége is fejet hajtott. Mosonmagyaróváron mostantól alapítvány is őrzi nevét.
– Kevés ideje jutott a családra. Büszke vagyok édesapám munkásságára, és örülök, hogy nevét alapítvány is őrzi majd a városban – válaszolta érdeklődésünkre az egykori városegyesítő polgármester azonos nevű fia, dr. Sattler János. Az édesapja elvesztésekor 16 éves, ma 86 éves idős férfi felesége, Elfriede Sattler kíséretében jelent meg a magyaróvári temetőben a Széchenyi Polgári Kör és a helyi önkormányzat által szervezett megemlékezésen.

– Dr. Sattler János emlékét születésének századik évfordulóján a Széchenyi Polgári Kör ébresztette fel Csipkerózsika-álmából, és ápolta az elmúlt húsz év során – emlékeztetett Moldoványi Géza, a szervezet elnöke.

Dr. Sattler János (az egykori polgármester fia) feleségével, Elfriede Sattlerral és az őt húsz éve ápoló Gaál Gyulánéval látogatott el a sírhoz.
Dr. Sattler János (az egykori polgármester fia) feleségével, Elfriede Sattlerral és az őt húsz éve ápoló Gaál Gyulánéval látogatott el a sírhoz.

– A polgármesteri állást én elsősorban szolgálatnak, terhes szolgálatnak fogom fel és nem dísznek, hatalomnak – idézte fel az egykori városvezető szellemisége mellett annak szavait a mai utód, Árvay István mosonmagyaróvári polgármester. Életútját is vázolta: Sattler János egy földműves család egyetlen gyermekeként született 1894. február 18-án Tétényben. Gimnáziumi tanulmányait a magyaróvári piaristáknál és a soproni bencéseknél folytatta. Jogi tanulmányait Pozsonyban kezdte, államtudományi doktorátust Budapesten kapott 1922-ben. 1925. október 8-án szavazták meg polgármesternek. További két alkalommal, 1929-ben és 1939-ben választották meg a város – Magyaróvár, majd az egyesített város, Mosonmagyaróvár – első polgármesterének. Hivatalnokként óvatos és takarékos gazdálkodást folytatott, vigyázva a város háztartási egyensúlyára. Nem ígért hangzatos programokat, hanem az élet által hozott sokféle feladat megoldását vállalta. Főleg gazdaságossági szempontokból volt vezéregyénisége Magyaróvár és Moson 1939-es egyesítésének. Polgármesteri tevékenységét megtörték a II. világháború évei alatti nehéz feladatok. Életét a vészkorszak politikai eseményei megtépázták, a város gondjaival együtt idegeit felőrölték. 1944. december 5-én a magyaróvári temetőben a hősi sírok melletti padon önkezével vetett véget életének. Családja a kilátástalanság miatt a szomszédos Ausztriába költözött. Fiai, János és Ottó ma is élnek.

Alapítvány szociális célokra

Árvay István itt jelentette be, hogy első havi polgármesteri jövedelméből dr. Sattler János nevét viselő alapítványt hoz létre. Ennek a sírhely rendbetétele mellett legfőbb feladata a szociális indíttatású városi civil kezdeményezések támogatása.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Verekedett, belekötött a pultosba, autót rongált meg egy férfi Mosonmagyaróváron

A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki az utóbbi hónapokban megbotránkoztatta… Tovább olvasom