H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
A philadelphiai vízibuszbaleset mindkét magyar áldozata, a 16 éves S. Dóra és a 20 éves P. Szabolcs is szülei egyetlen gyermeke volt. A két fiatal a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium jelenlegi és egykori diákja volt.
– Meg sem érdemeltük őt – fakadt ki a baleset után Dóra nagymamája.
Mintha a kislány megérzett volna valamit sorsával kapcsolatban, mert az iwiw közösségi portálon két megrendítő idézetet választott kedvencéül: "Mi, emberi lények, csupán apró elemei vagyunk valami sokkal nagyobb dolognak. Séta közben esetleg rátaposunk egy bogárra vagy olyan légmozgást hozunk létre, ami miatt egy légy olyan helyre kerül, ahová egyébként sohasem kerülhetne. Ám ha ezután magunkat a légy helyébe, a világegyetemet pedig a magunk helyébe képzeljük, világossá válhat előttünk, hogy gyakran olyan erőkkel kerülünk szembe, amelyekkel szemben ugyanolyan tehetetlenek vagyunk, mint a bogár velünk szemben. (...) Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megértsük a világegyetem mozgásait, és hogy ne az ár ellen kelljen harcolnunk" – idézett Dóri Arthur Golden Egy gésa emlékiratai című regényéből. A másik kedvenc idézete szintén megrendítő a történtek ismeretében: "Ha az élet egy folyó, akkor választhatunk, hol lépünk bele. A víz akárhol hajlandó szétválni." - írja a borsonline.hu
A beszámoló így folytatódik: Dóri sajnos nem jutott ki a tizenöt méter mély folyóból. A baleset másik áldozata, a 20 éves Szabolcs legjobb barátja, Tibor azt mondta, még mindig visszavárja barátját.
– Együtt nőttünk fel, két hete ünnepeltük a szülinapját. Nagyon készült az útra, jó volt az angolja is. Máig nem tudom felfogni a történteket, várom, hogy visszajöjjön – mondta a fiú, aki lapunktól értesült arról: már hiába várja barátját.
– Bíztam benne, hátha tévedés lesz – mondta megrendülten. – Nagyon segítőkész volt, napokig tudnám mesélni róla a történeteket. Tavaly ő volt a Mikulás, én meg az öcsémmel a krampusz, együtt jártuk a falut, és megajándékoztuk a gyerekeket. A farsangi mulatságot is mi szerveztük... Amióta megtörtént a baleset, nem tudok aludni, de sírni sem... – tette hozzá Tibor.
Philadelphiában a hétvégén megemlékezést tartanak az áldozatok tiszteletére. A túlélők hétfőn vagy kedden utaznak haza, feltehetőleg egy Delta Airlines- géppel. Hogy a holttesteket mikor szállítják haza, még nem tudni, meg kell várni a vizsgálatok lezárását - olvasható a borsonline.hu beszámolójában.
Ez történt szombaton:
Az amerikai város tisztségviselői és egyházi vezetők mellett Szombati Béla magyar nagykövet is csatlakozott a magyar cserediákcsoport és a vendéglátó családok közös megemlékezéséhez.
A szertartás végén koszorúkat és virágokat dobtak a vízbe, és egy pár fehér galambot engedtek el. Az amerikai hatóságok pénteken találták meg a balesetben eltűnt 20 éves fiatalember és 16 éves lány holttestét.
A kétéltű városnéző vízibuszba, amelyen egy 15 fős magyar diákcsoport is utazott, szerdán kora délután ütközött bele egy uszály, miután a vízibusz műszaki hiba miatt a Delaware folyón vesztegelt. A vízibusz többi utasát sikerült kimenteni, a két magyar fiatal azonban eltűnt.
Több százan emlékeztek néma főhajtással és gyertyagyújtással szombat este Mosonmagyaróváron a Kossuth-gimnázium előtt a Philadelphiában történt tragikus hajóbaleset két áldozatára.
A megemlékezésen egyetlen rövid beszéd hangzott el; Hansági Károly, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója idézte fel a két fiatal emlékét, s mondta ki: a döbbenet, a fájdalom és a harag kavarog a hátramaradottakban, hiszen két fiatal ember karrierjét törte ketté egy véletlen baleset. Ezután körülbelül húsz percig gyászzene szólt, majd az emlékezők virágokat helyeztek el a szerencsétlenség két áldozatának képénél, az iskolafalnál.
Hansági Károly, a csoportot szervező mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója a két eltűnt magyar fiatalról korábban a szülők kérésére csak annyit közölt, hogy a lány a gimnázium diákja volt, a fiú pedig korábban járt az iskolába.
Azt elmondta: a csapat több tagja is jelezte, hogy szeretne mielőbb hazautazni, s nem várja ki tervezett kintlétük végét. Mosonmagyaróváron a két eltűnt helyi fiatal holtteste megtalálásának hírére kitűzték a fekete zászlót péntek délután az önkormányzat és iskolájuk épületére péntek este.
A mosonmagyaróvári önkormányzat lehetőségei szerint mindenben segíti az áldozatok családját, illetve a kint lévő diákok hazajutását – mondta el lapunknak dr. Nagy István alpolgármester, aki megrendülésének és döbbenetének is hangot adott a két fiatal elvesztése miatt. ˝Természetes, hogy ebben a helyzetben a város minden segítséget megad, ám bármilyen segítség is elenyésző az áldozatok családjának fájdalmához képest˝ – hangsúlyozta az alpolgármester.
| Vizsgálják a balesetet Miután meghallgatták a kétéltű jármű kapitányát, fedélzeti munkását és több utasát, a szövetségi szakemberek figyelme az uszály vontatóhajójának személyzete felé fordult – tudósított a helyi internetes portál, a philly.com. A vizsgálat három fő kérdésre fókuszál. Tudni szeretnék, hogy a vontatóhajó kapitánya hol tartózkodott a baleset pillanatában, figyelt-e a hajók közötti kommunikációra, valamint hogy a vontatóhajón vagy az uszályon volt-e figyelőszemélyzet. A philly.com szerint hétfőnél korábban nem közölnek új információkat a vizsgálattal kapcsolatban. |
![]() |
| Két nap után vezetett eredményre az áldozatok utáni kutatás. Fotó: MTI |
Dudu: sztem már sorszámot kell húzni...
Elemér! Nem szeretem az erőszakot,de ha veled találkozhatnék szívesen orrnyergen ütnélek!
Nyugodjanak Békében!:-(
Mikor akarjátok már befejezni?Had gyászoljon már a család békességben nem nap mint nap a főcímen kelljen látniuk a gyermekeik halálát.
50, hú angol, demenő!
01001011010100100100010101010100110010010100111000100001
Őszinte részvétem mindkettő családnak!
A Kisalföld pedig a magasabb olvasottság érdekében még a halottakból is hasznot akar húzni?
Ki az akinek ennyire nincs szíve és uram bocsá´ hülyeségeket kreál?
Tiszta Tényő...
Vajk
I don´t know you and you don´t know me,and I like to keep it that way!Now you can go and take a hike!
Vajk I don´t know you and you don´t me and I like to keep it that way!
Dóra és Szabolcs, nyugodjatok békében.
Ismét egy "igényes" cikk a kisalföldtől...ti éreztétek meg, hogy ezzel lehet növelni a példányszámot....szánalmas...
hirdetés
