Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

Diszkóból a halálba

Jánossomorja - Egy 19 éves acsalagi fiatalember halt szörnyet abban a közlekedési balesetben, ami szombat éjszaka történt a 86-os főúton Jánossomorja belterületén. A három fiatal a közeli diszkóból indult haza, ám néhány száz méter után egy háznak csapódtak autójukkal.
Hatalmas csattanásra és a falak remegésére riadtak fel szombaton éjszaka Jánossomorján a 86-os főút menti egyik családi ház lakói. Az utcára kirohanva egy felismerhetetlenségig összeroncsolódott személyautót láttak, ami a ház oldalába csapódott. Az Opel Calibrában két acsalagi és egy bősárkányi fiatalember ült. A fiatalok néhány perccel korábban még az alig ötszáz méterre lévő diszkóban szórakoztak és italoztak. Éjjel két óra körül döntöttek úgy, hogy hazaindulnak. Az elsődleges vizsgálatok szerint a 21 éves acsalagi R. Cs. túl gyorsan hajtott, ráadásul feltehetőleg ittasan ült a volán mögé, így szórakozóhelytől mintegy ötszáz méterre, egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, kisodródott, majd megpróbált korrigálni, ám a kocsi az egyik út menti ház falának csapódott.

Az autó az ütközéstől a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A három utast a mosonmagyaróvári tűzoltók feszítő-vágó segítségével szabadították ki a roncsból.

A gyors beavatkozás ellenére a jobb első ülésen utazó, 19 éves acsalagi fiatalember életét már nem tudták megmenteni, ő az ütközés pillanatában szörnyethalt. A kocsi vezetőjét és a hátsó ülésen utazó 16 éves bősárkányi fiút a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították a győri kórházba. A fiatalok egyike sem használta a biztonsági övet.

Olvasóink írták

  • 20. egy jánosi 2007. november 14. 22:21
    „most mi van ki halt meg mert nekem már azt is mondták hogy meghalt a másik srác is de én ugy tudom csak a 19 éves halt meg ketten tulélték!”
  • 19. pancser 2007. november 11. 00:31
    „Szándékosan használtam az elpusztul szót, a felelőtlenül kiprovokált halálra értve, a nyomatékosítás szándékával. Az elpusztulás szót használják máshol is, az idősebbek még emlékezhetnek, egy mukásmozgalmi indulóban is szerepel, emígyen "sorsod az elpusztulás"! A magyar nyelv nagyon árnyaltan tud fogalmazni, bár az utóbbi időben sekélyesedik. Mindazonáltal, ha valaki sértőnek érezte a kifejezést, elnézést kérek, távol áll tőlem valakit az érzéseiben megbántani.”
  • 18. EGY JÁNOSI 2007. november 10. 13:20
    „IGAZ NEM PUSZTULNAK EL AZ EMBEREK MEGHALNAK DE ÉRTELMETLENÜL MERT MIND NAGYFIU AKAR LENNI AZT NEMTUDJA MIT CSINÁL AZZAL NEM OLD MEG SEMMIT! EZ ELLEN MI NEM TUDUNK TENNI HIÁBA SZOLSZ RÁ AKKOR IS ISZIK
    NEM SZABAD AUTOBA ÜLTETNI ÖKET OLYANKOR MENJEN HAZA GYALOG!”
  • 17. Dorbi 2007. november 10. 10:32
    „Tényleg nem akarok kötekedni,de az állatok szoktak elpusztulni!Az emberek max. meghalnako.O!Bocs tényleg csak zavarja a szemem!”
  • 16. pancser 2007. november 09. 23:22
    „Nagyon-nagyon szomorúak az ilyen balesetek. Ha a vigyáznának egymásra ilyesmik nem történnének. Nem engedik inni a sofőrt, rászólnak ha száguldozik, az utólagos büntetés legfeljebb a vétkes lelkiismeretét nyugtatja meg ha tényleg megrázta a barát halála, mondván megkaptam a büntetésem. Ha autót vezettek mindig jusson eszetekbe, felelősek vagytok az utasok életéért, ezt még ittasan is föl lehet fogni. Hihetetlen, hogy mennyi sok szépreményű fiatal pusztul el értelmetlenül, tegyetek meg mindent, hogy ilyen soha többé ne forduljon elő ebben a faluban.”
  • 15. egy jánosi 2007. november 09. 16:45
    „én annyit mondok ehhez az egészhez ittasan nem kell volánhoz ülni valaki jiába vezet jol az kevés ha iszik amugy 150km/h amugy se kevés 21 évesen nincs akkoraa rutinja hogy ezt megengedhesse magának 2 utassal akkor már nem csak a saját életével játszik! meg ittasan ráadásul! kérdezem én miért nem ülök autoba ha ittam?”
  • 14. Barátok 2007. november 08. 22:17
    „Sziasztok!T McVay-nek!A sofőrnek nem gondolod,hogy elég nagy bűntetés lesz élni a gondolattal,hogy a legjobb barátja mellette halt meg,a másik pedig súlyos sérült?Tudjuk,hogy nagyot hibázott,de bűnhödik egész éltében érte!Most már kár azon gondolkodni,hogy ki volt a hibás!A baj megtörtént!!!Ezen szerintem gondolkodj el,és mindenki aki vezet,gondoljon arra,hogy aki beül melléje az autóba,azokért felelősséggel tartozik!A két életben maradott fiatalnak sok kitartást,erőt,bátorságot kívánunk,hogy szembe tudjanak nézni az őket ért tragédiával!Peti családjának őszinte részvétet kívánunk!Nyugodj Békében Peti!!!!Szomorú szível búcsúzunk tőled!Barátaid”
  • 13. T_McVay 2007. november 08. 19:56
    „Aki ittasan (szinte részegen ) a megengedett sebesség többszörösével száguld az már nem baleset hanem szinte törvényszerüen (sorsszerüen ) bekövetkező ütközés. Az ártatlanokért hozzátartozóinak részvétem a sofőrnek pedig remélem még kinéz 3 - 4 év letöltendő börtön .”
  • 12. ... 2007. november 08. 02:32
    „...hát ehez csa annyit kívánok hozzászólni, hogy bármennyire is rendes volt a srác még is a sofőr volt a legnagyobb hibás a dologban! minek ül volánhoz az aki iszik? minek visz több emberéletet a halálba? minek megy lakott területen több, mint ötvennel? most már sajnálhatjátok, mert ha ez a sok MINEK nem lett volna akkor még mindenki élne! felelőtlenséget művelt és ezzel több embert is magával rántott! én nagyon elítélem és a társait sem értem meg soha...miért ülnek be olyan ember mellé aki ivott? a halál szomorú dolog, de lehetett volna ellene tenni...BARÁTJA te is szólhattál volna neki, hogy ittasan ne üljön a volán mögé! így utólag a sajnálatod már nagyon kevés!

    nyugodjanak békében!”
  • 11. Dorbi 2007. november 07. 19:03
    „Köszönjük szépen a roppant értelmes hozzászólást drága Lomex!!!
    Amúgymeg a helyedben nem osztanám az észt mert olyan nincs h ELŐSZŐR.Max. olyan hogy ELŐSZÖR. Ciki!Tudod az okos hülyéskedik...”
  • 10. Lomex 2007. november 07. 10:11
    „Gyerekek, ne diszkóba járjatok, hanem tanuljatok meg előszőr helyesen írni. (monta,üneplünk,eggyik,stb...)”
  • 9. Dorbi 2007. november 06. 17:35
    „Én is jánosi vagyok és valahogy felsóhajtottam hogy akkor este nem Kristályba mentem, mert azt nem bírtam vna ki h tőlem párszáz méterre halálos baleset történt és K.Á.-nak meg rohadtul igaza van!Barátja tényleg őszinte részvétem és nagyon sajnálom de bárcsak ez segítene rajtuk!!!”
  • 8. K.Á 2007. november 05. 20:12
    „Az eggyik csaj aki ott volt a baleset után a zsusztoékkal én vagyok.Jánosi vagyok én a csabit nem ismertem ojan rég talán ha 3-szor beszéltem vele de kurvajó gyerek volt én nagyon nagyon birtam.A Petit meg a Balázst csak most hétvégén láttam meg most ismertem meg öket de nagyon szar ami velük történt bella az meg hogy ittasan ne üljenek a volán mögé egyrészt igaz de viszont a csabi kurvajó soför volt mindég is.Amugy ijen szörnyü eset józanul is megtörténhet az emberrel.Ezt senki nem tudhatta elöre.”
  • 7. barátja 2007. november 05. 19:48
    „erre csak azt tudom mondani mikor elindultunk jánossra elötte azt monta hogy ma berugok mint az állat ,szo szerint kérdeztem tőle miért azt monta mert szülinapot üneplünk a soltészét egyik utas ő az aki nem élte meg sajnos az anyos ulésen ült a csabit is már ma kétszer ujra éleszteték csak nekem fáj az hogy akivel minden hétvégémet velük vagyok kettő kocsival jártuk a falukat városokat most nem lehet velünk nekem nagyon fáj ez és még valahogy fel sem fogtam.soha nem felejtem el ahogy elöttem álnak mind a hárman és vidáman szorakoznak és beszélgetünk a parkoloba.”
  • 6. Dorbi 2007. november 05. 19:24
    „Én nem ismertem egyikőjüket sem személyesen lehet láttam már őket Kristályban, de engem így is eléggé megrázott a történtek!Bátyám ott volt menteni és ő elmesélt mindent!Én nagyon sajnálom mert az a gyerek csak 19 éves volt..”
  • 5. Dorbi 2007. november 05. 19:09
    „És amikor meghalt az a közeli ismerősöd akkor te csak úgy félvállról azt mondtad a temetésésn h hát látod nem kellett vna ennyit inn...és elsétáltál mintha mi sem történt vna?”
  • 4. barátja 2007. november 05. 19:08
    „hello lehet hogy hülye volt de ez egy olyan ember volt aki soha sem ivot eset elöt beszélgetem vele és születésnapot ünepeltek aki ben ült a kocsiba csabi nagyon visszahuzodo csendes gyerek ő a sofőr a calibra is az övé igaz az is hogy nem 50km/h mentek hanem legalább a 3 szorosával és ott voltam mi után megtőrtént az esett szőrnyü volt elötte ott beszélgetem mind a 3 barátomal sajnálom őket szivessen visszatekerném az időtt péntekre ha lehetne de sajnos nem lehet.”
  • 3. Arabella 2007. november 05. 18:34
    „Dorbi,
    itt hiába érez együtt az ember,a tény az akkor is tény.Piponak igaza van.Ha iszik,nem kell volán mögé ülni.Sajnos egy közeli ismerősöm is e miatt halt meg.Szóval ezzel csak annyit akarok,hogy most akkor mindenki álljon le sajnálkozni???Szörnyű ami történt,de ha nem ittak volna akkor a baleset elkerülhető lett volna.A sajnálattal már úgyse lehet senkit visszahozni.Sajnos.”
  • 2. Dorbi 2007. november 05. 18:19
    „Pont ien "együttérző" emberekre van szükség ebben a világban mint te!!!Nem is tudom mért méltatlak válaszra!!!Ültél vna te abban a kocsiban...”
  • 1. pipo 2007. november 05. 17:50
    „hát nem kéne inni ha beülnek a volán mögé és akkor nem lenne ez a baleset.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botrány az ünnepi misén

Mosonmagyaróvár - A halottak napi ünnepi szentmisén botrányos jelenet játszódott le a magyaróvári… Tovább olvasom