Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Díszdoktori cím a miniszternek

Díszdoktori címmel tüntette ki dr. Nagy Frigyes aranydiplomás agrármérnököt, nyugalmazott földművelésügyi minisztert, címzetes egyetemi tanárt a Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa.
Dr. Nagy Frigyes számára – mint mondja – nagy megtiszteltetés, hogy alma matere, ahova 1957-ben lépett be mint elsőéves hallgató, értékelte az azóta eltelt ötvenöt évben végzett munkáját. Életművéért Doctor Honoris Causa címmel tüntette ki.

– Bárhol dolgoztam, mindig szoros kapcsolatot ápoltam iskolámmal, és ha értem el szerény eredményeket, azt annak tudom be, amit ott kaptam: szakmát, elhivatottságot, emberséget. Sokat köszönhetek a Lajta–Hansági Állami Gazdaságnak, ahol közel harminc évig dolgoztam. Hálával gondolok az élőkre és azokra, akik már nincsenek köztünk. Volt professzoraim, óvári gazdász munkatársaim feltétlenül részesei kitüntetésemnek. A lassan kétszáz éves intézet történetében én vagyok az első Óváron végzett gazdász, aki ezt a címet megkapta. Ezért köszönetemet fejezem ki egyetemi kollégáimnak, tanítványaimnak, a kari tanácsnak és az egyetem szenátusának – hangsúlyozta a nyugalmazott miniszter. Dr. Nagy Frigyes hozzátette: szó sincs arról, hogy ezzel befejezettnek tekintené szakmai tevékenységét. Továbbra is naponta nyomon követi a mezőgazdaság eseményeit, előadásokat tart, konferenciákon vesz részt, írásai jelennek meg, valamint tagja számos tudományos szervezetnek, szerkesztőbizottságnak és elnöke az Óvári Gazdászok Szövetségének. „Továbbra is aktív vagyok" – fogalmazott.

A közel kétszáz éves intézmény történetében dr. Nagy Frigyes az első Óváron végzett gazdász, aki megkapta a Doctor Honoris Causa címet.
A közel kétszáz éves intézmény történetében dr. Nagy Frigyes az első Óváron végzett gazdász, aki megkapta a Doctor Honoris Causa címet.

Olvasóink írták

  • 12. Pofátlan 2012. október 01. 19:33
    „kotorék! Te buta.”
  • 11. csabi72 2012. szeptember 17. 19:56
    „Sok hibája ellenére Gratulálok Frici bácsi!!!!”
  • 10. kotorék 2012. szeptember 17. 06:05
    „9. Pofátlan 2012.09.16. 16:12
    Jogod van hozzá, de a butaságodat mégsem kéne a kirakatba tenni!”
  • 9. Pofátlan 2012. szeptember 16. 16:12
    „Egy szocialista, én nem gratulálok neki.”
  • 8. kotorék 2012. szeptember 16. 06:12
    „Gratulálok Frici bácsi!”
  • 7. Rbar 2012. szeptember 15. 15:18
    „Kedves görög, szó sem volt kiemelten a bábolnai időszakról, én az egészét méltattam a munkásságának.”
  • 6. Japo 2012. szeptember 15. 08:01
    „Mondjuk az Albertkázmér puszta és környéke első zsebszerződései azok nem éppen az mszp-hez köthetők!
    Egyébként mint tanárember bárhol megállta,megállja a helyét. Ezt a címet ezért kapta, amiért gratulálok!”
  • 5. kocsoggorog 2012. szeptember 14. 13:47
    „Bár nem éppen most helyénvaló, de azért kedves Rbar... finoman fogalmazva nincs igazad. A miniszterség, a Bábolna igazgató tanácsa nem éppen a szakmai magasságokról szólt, inkább a piszkos anyagiakról. De becsülendő, hogy beismerve saját szakmai hibáit volt ereje kilépni az mszp-ből és beismerni, hogy az mekkora tévedés, sőt bűn volt amit az mszp színeiben elkövettek.”
  • 4. Rbar 2012. szeptember 14. 11:21
    „Gratulálok doktor úr!
    Végre igazi elismerést kapott egy élet munkája, mert ön az egyetlen abból a körből, aki nem a profit, hanem a szakma felé orientálódott! Példát vehettek volna Önről a volt Állami gazdasági kollégái, bár attól tartok már késő, ők feláldozták a becsületet és a szakmát a piszkos anyagiak oltárán.”
  • 3. abszurdisztán 2012. szeptember 14. 08:28
    „Gratulálok ! Sok szép, dolgos évet kívánok ! Büszkék vagyunk Önre !”
  • 2. Ambar 2012. szeptember 13. 21:33
    „Gratulálok!Nagyon megérdemelte!”
  • 1. gertner 2012. szeptember 13. 13:19
    „Gratulálok”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tetten érték a hajléktalant

A szomszéd értesítette a rendőrséget, hogy Mosonmagyaróváron egy lakatlan családi házba akarnak… Tovább olvasom