Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Díjköteles a közterületi tárolás

Egészségház, játszóterek, iskolakorszerűsítés. Röviden így foglalhatók össze a halászi önkormányzat tavalyi eredményei.

A polgármester szerint idén sem számolnak hitelfelvétellel, ám számos fejlesztést terveznek, többségében pályázatból.

– A számos fejlesztés ellenére is hitelfelvétel nélkül sikerült az önkormányzat költségvetését egyensúlyban tartani az elmúlt évben Halászin. A falu életében a legjelentősebb esemény az volt, hogy a tavalyi év végére elkészült az egészségház – mondja Majthényi Tamás polgármester.

A mintegy 100 milliós beruházást részben pályázati forrásból valósította meg az önkormányzat. Az épület már teljesen elkészült, jelenleg a berendezése zajlik és várhatón márciusban már itt rendelnek az orvosok. A fejlesztések sorát a helyi iskolával folytatja a polgármester. Az intézmény pályázati támogatással interaktív táblákat és számítógépeket kapott. Állami segítséggel sikerült korszerűsíteniük az iskola régi épületszárnyának fűtési rendszerét, erre több mint 16 millió forintot fordítottak. Tavaly ugyancsak pályázatból több mint 5 millió forintért két új játszóteret is építettek a faluban. Egyet az úgynevezett úgói részen, a másikat pedig a Mosoni-Duna közelében lévő parkban. Ugyan nem az önkormányzat finanszírozza, de elkezdődött – és részben már el is készült – a templom teljes rekonstrukciója. A tavalyi év eseményei közül a polgármester kiemelte a falunap keretében megrendezett testvértelepülési találkozót, ahol az erdélyi Tibód, a felvidéki Fél és az ausztriai Berg települések delegációit látta vendégül a község.

Az elmúlt év végén készült el az új egészségház, várhatóan márciusban már itt rendelnek az orvosok – mutatja Majthényi Tamás polgármester.
Az elmúlt év végén készült el az új egészségház, várhatóan márciusban már itt rendelnek az orvosok – mutatja Majthényi Tamás polgármester.


Majthényi Tamás elmondta: a koncepció alapján 2012-ben 550 milliós költségvetéssel számolnak, amihez idén sem terveznek hitelfelvételt. Egyik kiemelt feladatuk a régi iskolaépület felújítása. Ehhez a helyi hagyományőrző egyesület nyújtott be pályázatot. A jelenleg a hagyományőrzők által használt épületben a vizesblokkokat és a fűtési rendszert korszerűsítenék, valamint az udvaron egy fedett részt szeretnének kialakítani, ahol szabadtéri rendezvényeket tarthatnak. A 18 milliósra becsült beruházás költségeit pályázati forrásból finanszíroznák. Az önkormányzat tervezi továbbá – szintén pályázat segítségével – az óvoda bővítését. Itt egy új csoportszobát és tornaszobát alakítanának ki. Emellett az iskola udvarán sportpályát szeretnének. A polgármester szerint ezekkel a beruházásokkal a falu teljes intézményhálózata korszerűvé válna. Így az önkormányzat minden szabad forrását az úthálózat fejlesztésére fordíthatná.

Majthényi Tamás hozzátette: január elsejével lépett életbe a település közterület-használatát szabályozó új rendelet. Ebben engedélyhez és díjfizetéshez kötik a teherjárművek, mezőgazdasági vontatók közterületen tárolását. Emellett az alkalmi árusításra is új területet jelöltek ki az úgynevezett „Süli-kocsma" mögötti önkormányzati ingatlanon.

Olvasóink írták

  • 3. Contar 2012. január 12. 21:18
    „Ilyen kijelentést -felelősséggel- csak akkor lehet tenni, ha az összes többit is ismered! Bár, ettől függetlenül is igazad lehet!”
  • 2. embertelen 2012. január 11. 19:59
    „Szerintem Majthényi polgármester úr a legjobb polgármester a megyében, csak gratulálni lehet neki.”
  • 1. RUDI 2012. január 11. 16:02
    „Nagy örömmel tölt el, hogy egyre jobban fejlődik,a falú.Jó látni, hogy jó Polgármester vezeti.Csak így tovább.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét hivatali visszaélés a gyanú

Hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen még 2010 végén… Tovább olvasom