Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Derékba tört az ország legöregebb fája

Ledőlt a kocsányos: Hédervár megmentené jelképét, a nyolcszáz éves tölgyet.

Hédervár jelképének, a Boldogasszony-kápolna mellett lévő nyolcszáz éves kocsányos tölgynek szerda este földet értek deréknyi ágai. A gondviselésnek köszönhetően kár nem esett sem emberben, sem a kápolnában, sőt, a mellette álló Héderváry-sírban sem. A település szakértők segítségét kéri.

A hédervári kápolna előtt áll az a körülbelül 800 éves kocsányos tölgy, melyhez a néphit szerint Árpád vezér a lovát kötötte: 1942-ben nyilvánították védetté. A hatalmas koronájú kocsányost a néphit ezerévesnek tartja, sőt, még annak a kötőféknek a nyomát is felfedezni véli, mellyel Árpád vezér annak idején a lovát hozzákötötte.

A tölgy valójában nyolcszáz esztendős, kerülete 710, átmérője pedig 230 centiméter: magassága elérte a 14 métert. A tölgy az Árpád-házi dinasztia idején kelhetett ki vagy akkor ültették. A fa földközeli elágazása azt jelzi, hogy önállóan, tehát nem erdőben állt. A tölgy mellett kialakított sírboltban nyugszanak Khuen-Héderváry Károly és családtagjainak földi maradványai.

Csak a kerítést bontotta meg

A fa szerda este „megadta magát": deréknyi vastag, belülről korhadt ágai leszakadtak. Szerencsére senki nem járt arra ez idő tájt.

A fa három méter magas törzséből három hatalmas ág emelkedett az ég felé: ebből az egyik tört le, s magával húzott egy másikat is egészen a földig.

A harmadik megmaradt, ám azt most értő kezek alátámasztották. Az egyik leszakadt hatalmas ág megbontotta a kápolnát övező kerítést, ám a Héderváry gróf síremlékét és a villanyoszlopot sem „bántotta". A Boldogasszony-kápolnában sem esett kár. Juhász József polgármester elmondta: Magyarország legöregebb fáját szeretnék valamiképp megmenteni, ezért szakértők segítségére várnak.

Minden segítségre szükség van

– A krónikák szerint 1145 körül Héder lovag ültette a fát, a mellette lévő kápolna sokáig temetőkápolnaként működött. A mai formájában a XV. században építették újjá. Hédervár egyik jelképe ez a fa, ezért is sajnálatos, ami történt: azonban amint látszik, belülről eléggé korhadtak voltak már az ágai. Ma Limp Tibor erdőmérnök, a Kisalföldi Erdőgazdaság győri erdészetének vezetője megnézi, mit lehet tenni a megmaradt részekkel. Szeretnénk megmenteni a fát, ezért minden szakértői segítséget, ötletet szívesen fogadunk – mondta Juhász József.

Cs. A.

A legek Magyarország erdeiben

Hazánk legmagasabb fája a Kőszegi-hegységben van, ez a lucfenyő 47 méter magasra nőtt. A legnagyobb törzsátmérőjű fa (1140 centiméter) egy fekete nyár, Tolna megyében, a pörbölyi erdőben él.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyen parkolójegy a vizitdíj mellé

Amióta fizetőssé vált a mosonmagyaróvári belvárosban a parkolás, azóta örökös problémát jelent a Karolina Kórházba autóval érkezőknek a megállás és várakozás. Az intézmény körül ugyanis a kezelésre érkezőknek ingyenes a várakozás, ám eddig ezt sehogy sem lehetett ellenőrizni és már kora reggel megteltek a megállóhelyek. A vizitdíj bevezetésével most azonban megoldás született a kórház körüli parkolás problémáira is. Tovább olvasom