Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Demonstrálnak a mosonmagyaróvári tűzoltók

Mosonmagyaróvárról körülbelül 30 tűzoltó megy szombaton Budapestre a demonstrálásra, - ők nem sztrájkolhatnak, csak demonstrálhatnak.


Két hete a siófoki HTFSZ küldöttgyűlésen minden parlamenti párt képviseltette magát, egyet kivéve, pont az a párt nem jelent meg amely a kormányon van. Ezen a gyűlésen vitatták meg, többek között a Széll Kálmán tervvel kapcsolatos bejelentéseket, mely a korkedvezményes nyugdíjak eltörlésére - kivéve a nők negyven éves munkaviszonya - vonatkozik: a Rendvédelmi Szervek hivatásos dolgozóira, tűzoltókra, rendőrökre, börtönőrökre, katonákra, nemzetbiztonsági, polgári védelmi dolgozókra, vámosokra.

Mindazokra akik, eddig jogosultak voltak a korai nyugdíjazásra, évekkel ezelőtt aláírt szerződésük alapján. Akkor az állam a több, és nehezebb munkát, alkotmányos jogaikban korlátozott, de hivatásukat és feladatukat az életük feláldozása árán is teljesítő dolgozói többlet teljesítményét ismerte el ezzel a kedvezménnyel, hiszen a bérek akkor is nagyon alacsonyak voltak. Miért is csodálkozik a Belügyminisztérium, hogy demonstrálásra kerül sor?

Ez az utolsó kedvezményük, amit még meghagytak a szolgálati törvényükből, a többit már elvették. Persze most próbálják menteni a menthetetlent a hétvége előtt, ugyanis elkészítettek egy kérdőívet és javaslatokat vártak a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban is. Hmm... abszurd és kicsit késő is.

És amúgy miért is akarják ezt megváltoztatni? Vizsgáljuk csak meg közelebbről a dolgot.

„Ha az emberek azt gondolják, hogy a tűzoltók csak lógatják a lábukat egész nap, amikor nincs riasztás, akkor menjenek be a mosonmagyaróvári vagy bármelyik tűzoltóságra és nézzék meg a kifüggesztett napirendet és a gyakorlatainkat!"- bátorít erre mindenkit Turek Gyula, a kialakult helyzetről.

„Mindenkinek joga van a pályaválasztáshoz, bárki elmehet tűzoltónak, rendőrnek, vagy börtönőrnek
„Mindenkinek joga van a pályaválasztáshoz, bárki elmehet tűzoltónak, rendőrnek, vagy börtönőrnek"- ha megfelel a szigorú követelményeknek. Turek Gyula tűzoltó, HTFSZ Országos Választmányi Tag


A tűzoltók 120 másodperc alatt elhagyják a laktanyát, és indulnak segíteni a bajbajutottakon, bármikor.

Megtudtam azt is, hogy a tűzoltóknak félévente vizsgázniuk kell, és folyamatos tanulás az életük, hiszen egyfolytában kerülnek ki a piacra az új autómodellek, vegyi anyagok, új gyárak, üzemek létesülnek új technológiákkal, melyeket ismerniük kell a már meglévőkkel együtt. A tűzoltók nem azért kapják a korkedvezményt, hogy pihenni tudjanak, hanem azért mert korábban elhasználódik a szervezetük, mind fizikailag, mind pszichikailag. Szinte minden kedvezményt elvettek vagy meg sem adtak - itt gondolok a „Hűségpénzre", mely havonta jár a rendőröknek, ha nem mennek idő előtt nyugdíjba, bár tegyük hozzá ez sem egy nagy összeg - a tűzoltóknak, csak a korai nyugdíjba vonulás maradt meg, eddig.

Eddig tűrték és nem tovább! Itt jön szóba az is, hogy cafetéria juttatásokban van részük, mint például az Üdülési Csekk vagy Étkezési Utalvány, csak azt felejtik el sokan, hogy ezt az elvont tizenharmadik havi illetményük helyett kapják, melynek összege a mostani csökkentés után bruttó 200.000 forint. Hangsúlyozom bruttó! A havi keresetük 90-100 ezer forint.

Mosonmagyaróvárról körülbelül 30 tűzoltó megy szombaton Budapestre a demonstrálásra, - ők ugyebár nem sztrájkolhatnak, csak demonstrálhatnak, hiszen a hivatásosak nem szüntethetik be a munkát. A Hősök Teréről indul az összevont demonstrálók tömege, amely meg sem áll a Parlamentig, ahol sor kerül a petíció átadására. Vajon átveszik a petíciót? Vajon egyenruhában lesznek a demonstrálók?

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. INVEKTUS 2011. április 19. 16:40
    „Megtudná mondani nekem hogy mit moderáltak ki?”
  • 21. INVEKTUS 2011. április 18. 18:41
    „ERRE A VÉLEMÉNYEM !!!!!!!

    EGY 40 ÉVES VAGY EGY 38 ÉVES NE AKARJON NYUGDÍJBA MENNI MERT AZOKTOL VESZI EL A PÉZT
    AKIK VAN UGY HOGY NEM ÉRIK MEG A NYUGDIJAS KORT!!

    MÉG VALAMI REMÉLEM MINDENKINEK ISMERŐS A 40 ÉVES NYUGDIJAS AKI PL A DUO PATENTNÁL
    + KERESETET PRODUKÁL MAGÁNAK!! ja igen ez azért jó mert nem kell vizsgázni

    csak ennyi

    A ROHAM RENDŐRT DUGÁS KŐZBE IS ELVIHETIK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    minden egyes ,ilyen szolgálattevők ingyenesen felkereshetnek egy dili dokit!

    az állam fizeti

    <moderálva>”
  • 20. zatoichi80 2011. április 15. 18:29
    „Ja és kimondta varázsszót...

    A tűzoltó tudta hogy a fizetés 100 000. és úgy választotta ezt. de azt is tudta hogy van korkedvezményes nyugdíj.
    na ezt nem engedjük most:!!!”
  • 19. zatoichi80 2011. április 15. 18:26
    „Kedves Infamous

    Én elmondom miért mennek nyugdíjba. A letöltött 25 év szolgálat lehetővé teszi. Egészségromlás után ha az egyén szolgálatra alkalmatlannak minősíthető akkor szolgálati nyugdíjba vonulhat. Ez a régi orvosi rendszerben elég könnyű volt elérni./ Halottakat látok stb./ De valljuk be 40 felé nem nehéz kizáró okokat találni. A másik fő ok!!!!!!!!!!
    Az állam megpendítette hogy megváltoztatják a nyugdíjszabályokat. Kevesebb nyugdíj, hosszabb szolgálat, és ettől megijedve mindenki elment. Egy aktív vonulós tűzoltó fizetése 100 000 ft egy nyugdíjasé 140 000 legalább. Miért ne tették volna én megtettem volna és mindenki közülünk. Hülye lett volna nem megtenni. A legtöbb nyugdíjasnak esze ágában sem volt elmenni de szinte rájuk erőszakolták. ez lett a vége. És ez csak az állam hibája senki másé a RENDSZER volt ilyen és nem a hivatásosok!!! ez lényeges különbség!”
  • 18. csibevirág 2011. április 15. 15:14
    „én is a 12. hozzászólóval értek egyet. Vannak irodai alkalmazotak, háttérmunkák is azok miért mehetnek el idő előtt nyugdíjba. Például a katonák (kivétel aki bevetésben vett részt) miért is mehetnek el. szinte a semmittevésbe fáradnak el. Akik vállalják azokat meg rendesen megfizetik, plussz kapnak szorzót az évekre. Ha valaki katona 1,2-nek számolnak egy évet. Szerintem lehetne így számolni a többieknek is. minden fokozatra (bevetésre ) adnának szorzót, így aki tényleg több stressznek van kitéve eleve előbb mehetne nyugdíjba.”
  • 17. verembele 2011. április 15. 14:42
    „Tisztelettel: Kedves 16. hozzászóló!
    Ön látom 100%-ban megértette, amit 12. szólóként írtam.
    Képzeljünk el, egy 60-65 éves rendőrt aki éppen reumáját kenegeti, milyen sikeresen üldözi árkon - bokron keresztül az ifjú bűnözőt, nem beszélve arról ha netán pofoszkodásra kerül sor. NONSZENSZ!
    Üdv.”
  • 16. zatoichi80 2011. április 15. 06:35
    „Kopi,

    Tedd a kezed a szívedre, és komolyan gondold végig mit mondtál. Te tényleg igazán komolyan gondoltad hogy amikor ég a házad, és a gyermeked és a feleséged odabent van, ami még ne adjisten a nyolcadikon helyezkedik el, akkor oda 60 éves tűzoltók érkezzenek ki?
    Mert ezt mondtad......és akkor lesz itt hadd el hadd.......... Csak gondolj bele..... te mennyi idős vagy?
    Vagy Apukád? ha 60 körüli? szerinted ő meg tudná csinálni hogy 2 perc alatt a teljesítőképessége 150 % át adja?
    És ha akkor kap szívrohamot amikor elindul a gyerekeddel lefelé? meghalnak mind....és te sírhatsz...”
  • 15. KoPi 2011. április 15. 05:26
    „Az egész egy közgazdasági nonszensz! Nem olyan módon kell jutalmazni a rendvédelmi dolgozókat, hogy hamarabb nyugdíjba mehetnek. Rendes, normális fizetést, juttatást kell nekik adni és a nyugdíjazásukat pedig valóban öregkorra kitolni. Ugyanis ezek az emberek pont azokban az éveikben mehetnek el nyugdíjba, amikorra már a - nagyon drága - kiképzésük teljes körű, tökéletes fizikai, szellemi és pszichés állapotban vannak, és még hosszú évekig tudnának magas színvonalon teljesíteni. Ekkor valójában elpazaroljuk azt a humán képességet, ami rendelkezésre áll és fiatalokat kezdünk el ismét drága pénzen kiképezni. Hihetetlen pazarlás! Igenis, legalább 60 éves korukig dolgozzanak a rendvédelmi dolgozók és megfelelő javadalmazásért! Ez az ő érdekük is és a társadalom érdeke is.”
  • 14. coment 2011. április 14. 22:41
    „Megtiltják a rendőrök tiltakozását, a korábban engedélyezett k4 szellemjárást az utolsó pillanatban betiltják, a Kossuth téren betiltanak mindenféle demonstrációt egy funkciótlan képkiállítás miatt. Már kezdenek nagyon félni....
    Ez a fülkeforradalmi demokrácia és vélemény-nyilvánítási és szólásszabadság??
    Közben a "kéthétalattrendetcsinálok" rendőrminiszterből hülyét csinál egy maroknyi maskarás....
    Egy biztos, tényleg máshogy süt a nap...”
  • 13. Infamous 2011. április 14. 21:35
    „exVPOP-s ismerősöm 42 évesen nyugdíjba ment, 140e a nyugdíja, persze a privát szférában tovább melózik mellette... ez korrekt? naneee!! én csak saját magamból indulok ki. én is dolgozom heti 6 napot, valamikor 7-et, és napi 8-10 órát, valamikor többet. én is sokszor kerülök a munkám miatt kiélezett, stresszes helyzetbe. igaz, nem keresek rosszul, de a jelen állás szerint, lehet hogy 75 éves korban megyek nyugdíjba. és ez ki a f*szt érdekel? senkit... én is hisztizzek?”
  • 12. verembele 2011. április 14. 16:22
    „Tisztelettel, de amennyiben nem ismeri valaki "vállap"-ék munkáját (tűzóltók rendőrök, katasztrófa védelem, stb.)
    azért valamennyire talán mint dolgozó és adófizető embert tisztelje.
    Természetesen a kedvezményes korhatárral nyugdíjba ment "vállap" engem is nagyon felháborít. Na, de itt tegyünk kivételt. Aki író asztala mellől menne nyugdíjba, arra azért más kritériumokat kellene szabni. Persze Ő. is velem együtt majd 120 év múlva mehetne. De a vonuló Tűzoltó, Mentő, Rendőr és sokszor bizony a különböző szolgáltatók (áram, gáz) szakemberei valahol megérdemelnék a kedvezményt. Aki nem ezekben a szakmákban dolgozik nehezen fogja fel az IGAZI STERSSZ érzését. NA EZ IS ÖL.
    Üdv.”
  • 11. db 2011. április 14. 15:13
    „Na, az nem az erőssége. Mármint Infamousnak a gondolkodás.”
  • 10. lin.FCB 2011. április 14. 14:23
    „Infamous!
    25 év munkaviszony után megy nyugdíjba... és azért mert hetente háromszor 24 órán keresztül szolgáltaban van, azaz készenlétbe és ha kell vonul napi 8-szor, AMIT természetesen maga vállalt. De kérdem én, tőled te nagyokos, hogy a folyamatos stresszt vajon te meddig bírnád!? Folyamatos kondíció mérésen vesznek részt, hogy téged, ha majd 150 kg-os leszel és a 10-en laksz akkor le tudjanak hozni. És most ebbe gondolj bele, hogy (édesapád, nagyapád ha már nyudíjas korú) ők vajon 60-65 évesen felrohannak 20 kg-os palackkal a hátukon a panel legtetejére és lehoznak e téged,meg az egész családod!? Én nem vagyok se tűzoltó, se rendőr, diplomás mérnökként dolgozom, DE ilyen hallatlan buta hozzászólást régen nem olvastam. Gondolkodj mielőtt megszólalsz.”
  • 9. Infamous 2011. április 14. 14:00
    „arra még nem kaptam választ, hogy a rendőr, tűzoltó stb. miért megy 40 évesen nyugdíjba! na? valaki?”
  • 8. Infamous 2011. április 14. 13:58
    „na, tudtam hogy ez lesz... szép dolog a hivatástudás, az életmentés, DE én sem lettem kukás, pedig gyerekkoromban megvesztem a kukásautókért, mert tudtam, hogy nem keresnek <moderálva>... magyarul, ha te úgy lettél tűzoltó, hogy tudtad, hogy br. 100e-t fogsz csak keresni, akkor utólag ne anyázzál már!”
  • 7. stewe7109 2011. április 14. 12:57
    „Infamous.

    A diploma erre volt elég? Én szégyellem magam helyetted.”
  • 6. zeee1980 2011. április 14. 11:50
    „T Infomouse ! <moderálva>

    Megnézheted hogy hány tűzoltónak és rendőrnek van diplomája... Van olyan köztük aki 3 diplomával ment életeket havi 100 ezerért...
    Hidd el oda sem vesznek fel tudatlan embereket !
    Hallottál már olyanról hogy HIVATÁSTUDAT ?
    Gondolkodj el egy kicsit.....”
  • 5. lin.FCB 2011. április 14. 11:34
    „Infamous! Gondolom te meg az a fajta vagy, aki menti az irháját, minthogy más életét, vagyonát mentse. Ha ennyire szűk a látóköröd akkor inkább ne kommentálj! Nyugodtan sétálj be bármelyik tűzoltóságra aztán kérdezd meg hány embernek van diplomája. Gyanítóm többnek mind ahány barátod neked van...
    Remélem soha nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy a tűzoltók segítségét kelljen kérned, DE akkor biztosan megértenéd, hogy miért demonstrálnak majd...”
  • 4. duhos2 2011. április 14. 11:27
    „"nem muszáj rendőrnek, tűzoltónak lenni...lehetett volna tanulni..."

    A kettő roppant módon kizárja egymást, ugye? Ne nézd le a tűzoltókat öreg. A rendőröket lehet, de őket nem.”
  • 3. Infamous 2011. április 14. 11:10
    „1. nem muszáj rendőrnek, tűzoltónak lenni...lehetett volna tanulni...
    2. miért akartok 40 évesen nyugdíjba menni? más fizikai dolgozó sem mehet, pl. egy kőművessel ti sem cserélnétek...”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendet tettek az erdőben

A dunaszigeti Timaffy Endre-iskola alsósai Hargitai Frigyes tagintézmény-vezető koordinálásában… Tovább olvasom