Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 7°C | 10°C Még több cikk.

Darnózseli siker a debreceni Református Kollégiumban - fotó

A darnózseli iskola 5. osztályos tanulója Tamás Olivér nagyon jó teljesítményt nyújtva az előkelő harmadik helyet érdemelte ki a szigorú zsűri döntése alapján

A debreceni Református Kollégium - 1538 óta áll a mostani helyén - tartotta a magyar országgyűlés képviselőháza üléseit 1849. január 9-étől 1849. május 31-éig és itt alakult meg 1944. december 21-én az ideiglenes nemzetgyűlés, s ekkor és itt fektették le az új, demokratikus Magyarország alapjait.

E méltán híres épületének falai között rendezték meg február 8-án a Ne felejtsek! Országos anyanyelvi levelező verseny döntőjét, melyre az ország minden részéből érkeztek diákok.

Az ünnepélyes megnyitó után a döntőben 45 perc állt a tanulók rendelkezésére, hogy bebizonyítsák felkészültségüket.

A feladatok között volt nyelvtani tudást mérő feladvány, rövid szöveg értelmezése és rövid szöveg alkotása is, amelyen az akaratlagos írás képességi szintjét tudták mérni.

A darnózseli iskola 5. osztályos tanulója Tamás Olivér nagyon jó teljesítményt nyújtva az előkelő harmadik helyet érdemelte ki a szigorú zsűri döntése alapján, felkészítő tanára Fettikné Szabó Krisztina.

A helyezésért járó oklevelet Széplaki Erzsébet tanító, magyar szakos tanár, az Apáczai Kiadó Aranytoll-díjas tankönyvszerzője adta át ünnepélyes keretek közt.


Tamás Olivér a híres kollégium előtt
Tamás Olivér a híres kollégium előtt
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fedél mellé munkát is adnak

Tovább olvasom