Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Csökkentett a kastély kikiáltási ára

Úgy tűnik, elkel végre az eladásra kínált újrónafői kastély, melynek helyére idősek otthonát képzelt el az új tulajdonos.
A mosonmagyaróvári Karolina Kórház rekonstrukciója eredményeként három nagy értékű ingatlan vált feleslegessé. A mosonmagyaróvári önkormányzat évek óta kínálja megvételre a Szent István király úti egykori Sattler-villát, a Kórház korábbi gazdasági épületét és az újrónafői kastélyt. Az épületek vételárát pedig minden évben betervezik a város költségvetésébe is.

Idősek otthona lehet az újrónafői ingatlan

Az egykoron szebb napokat is látott újrónafői kastély története az 1800-as évek utolsó negyedéig nyúlik vissza. A folyamatosan fejlődő patinás épületre aztán az 1920-as évektől komorabb idők jöttek. Fokozatosan leépült és mindent elvittek, ami leszerelhető volt. Az egykori kastélyban aztán évtizedeken keresztül a Karolina Kórház pulmonológiai osztálya működött, egészen a rekonstrukcióig, amikor az osztályt beköltöztették az anyaintézménybe. Így az ingatlan feleslegessé vált.

A 2,7 hektáros parkos terület közepén álló 1618 négyzetméteres volt vadászkastélyt eredetileg 128,7 millió forintos nettó áron kínálta megvételre az önkormányzat. Az elmúlt időszakban többen is érdeklődtek iránta, ám végül mégsem sikerült nyélbe ütni az üzletet. A közelmúltban azonban jelentkezett egy vevő az önkormányzatnál, aki emelt szintű idősek otthonát alakítana ki az újrónafői ingatlanon. A korábban meghatározott vételárat azonban túl magasnak találta, annak kilencven százalékára adott be árajánlatot. A képviselő-testület így felülvizsgálta korábbi döntését és legutóbbi – zárt – ülésén határozott az újabb alsó licitárról. A kastélyt 113 millió forintos nettó áron hirdették meg újra, az árverés a jövő héten lesz.

A Joule-é lett a Sattler-villa

Szintén a Kórház rekonstrukciójával vált feleslegessé az egyesített Mosonmagyaróvár első polgármestere, dr. Sattler János Szent István király úti egykori villája, ami évtizedek óta tüdőgondozó állomásként működött. Az 1931-ben épült 227 négyzetméteres villa és a hozzá tartozó 1072 négyzetméteres terület is hosszú ideig várta új tulajdonosát. A közelmúltban végül az – egyébként önkormányzati tulajdonú – Joule Kft. vásárolta meg az ingatlant a várostól. Mild Miklós ügyvezető a Kisalföldnek elmondta: a városi tulajdonú cégek közül a Joule Kft. volt az egyetlen, ami nem rendelkezett saját telephellyel. A jelenleg is folyó felújítási munkálatok során az épületet szinte eredeti állapotába állítják vissza. Itt kap helyet többek közt az ügyfélszolgálat, az ügyeleti iroda, a cégvezetés és a karbantartók is.

A régi vámház nem kelendő

A harmadik feleslegessé vált Kórházi ingatlan, a Régi vámház téri egykori gazdasági épület azonban továbbra sem kelendő. A kétszintes, 862 négyzetméter alapterületű épületet mintegy 96 millió forintos nettó áron kínálják – ez idáig nem sok sikerrel.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább működhet a közös akciócsoport

Elért eredményeik – százhúsz előállítás, hat embercsempészet – nyomán meghosszabbították a Hegyeshalom és Mosonmagyaróvár térségében kialakult illegális migráció visszaszorítására létrehozott rendőr-határőr közös akciócsoport működését. A tapasztalatok szerint az ukrán migráció továbbra is nagyon erős. Tovább olvasom