Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Csökken a fűtésdíj?

A megyében egyedülálló módon teljes körű energetikai felújítást végeztek egy panelházon Mosonmagyaróváron.
Több mint három évtizede épült az első panelház Mosonmagyaróváron, és azóta folyamatosan, egészen a rendszerváltásig, összesen mintegy 3 ezer lakás épült fel házgyári elemekből. Építésükkor megfeleltek az akkori szabványoknak, ám az évek múlásával egyre több műszaki probléma jelentkezett. Főként a hiányzó hőszigetelés, a rossz nyílászárók és a nyílt hézagos elemcsatlakozások okoznak gondot, amelyek a fűtési költséget erősen növelik.

A több százezer forintos nagyságrendű felújítási költségek nagy terhet rónának az érintett lakástulajdonosokra, lakóközösségekre. Állami, illetve önkormányzati támogatással 2001 óta van lehetőség e korszerűsítések elvégzésére. A város addig tizennégy pályázatot adott be és nyert általuk támogatást a panelházak korszerűsítésére. Az összességében 202 millió forintos beruházásból 373 lakás energiatakarékos felújítása valósult meg.
A Kossuth Lakásszövetkezet az országban is ritka, a megyében pedig egyedülálló módon elvégeztette az egyik hatvanlakásos társasházának teljes energetikai felújítását. Nyitrai József elnök elmondta: a szövetkezet állami és önkormányzati támogatással 2002-ben végeztette három épületének külső hőszigetelését összességében 40 millió forintért. Az elmúlt évben pedig a lakók külön anyagi hozzájárulása nélkül – szintén pályázati támogatással – 7,1 millióért mind a 150 lakásban korszerűsítették a fűtési rendszert is. A panelprogram lehetőségeit kihasználva a szövetkezet idén a nyílászárók cseréjére adott be pályázatot, amiből az egyik hatvanlakásos ház nyert el támogatást. Ehhez az önrészt a lakások tulajdonosai teremtették elő, a szövetkezet pedig 3,6 millió forintért elvégeztette a tető szigetelését.

Nyitrai József kiemelte: már a külső szigetelés után kevesebb hőenergiára volt szükség a százötven távfűtéses lakásban. A korábban kiszámított fűtési előlegből két és fél hónapra 1,3 milliót fizetett vissza a hőszolgáltató a lakóközösségnek. Az ablakok cseréjével és a tető szigetelésével további megtakarításokat érnek el, számítások szerint mintegy 40 százalékkal lesz kevesebb a fűtésszámla.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízpótlás kell a területfejlesztéshez

Aktualizálta az Országos Területfejlesztési Hivatal a Szigetköz és a Mosoni–Duna területfejlesztési koncepcióját: az anyagba a megkérdezett önkormányzatok elképzelései is belekerültek. Elsősorban vízpótlást, kártérítést, rehabilitációt és a halászati jog megszerzését szeretnék elérni, de addig nincs értelme a településfejlesztésnek, amíg nincs kellő vízpótlás. Tovább olvasom