Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

˝Csikágó˝ máshol is létezik

˝Csikágó Mosonban˝ című írásunkra érdemi hozzászólásokat kapott szerkesztőségünk. Az egyik ráadásul Sopronból érkezett.

A riport a bevándorlók és a helyiek egyre feszültebb viszonyának okait igyekezett körüljárni.

„Ez a gond nemcsak Mosonra vonatkozik, hanem Óvárra is. Naponta tűnnek fel itt is (a batyusok). Sőt, gépkocsival is árulnak és zaklatják az embereket.

De nem csak a romániai árusok jelentenek gondot. Valaki nézzen utána annak, hogy a sok Alföldről érkezett hogyan viselkedik. Ismerem a helyi romákat és semmi baj velük. De itt összetett a gond: romániai bevándorlók és az ide érkezett munkavállalók. Valakik nagyon becsukják a szemüket. Hogyan akarunk turizmust, ha a helyiek is fenyegetve vannak? Tisztelettel, nagyon gyors intézkedés kellene, míg tényleg %BBCsikágó%AB nem lesz" – írja a helybeli M. Attila.

„Együttérzésemet, ugyanakkor aggodalmamat szeretném kifejezni mosoni honfitársaimnak a bevándorlók létszámának ugrásszerű növekedésével kapcsolatban" – írja Sopronból a magát a tolnai svábok leszármazottjának nevező G. János.

„Sopron hasonlóképpen szenved a hivatalosan és nem hivatalosan városunkba érkező és a gazdag, bőkezű Ausztriáról álmodozók jelenlététől... Ami a bevándorlást illeti, még az is helyénvaló, ha egy városnak olyan mágikus vonzereje van, amely idevonzaná az állampolgárokat. Jó példa tán erre Győr, ahol a betelepült ipar kvalifikált embereket vonz, legutóbb ottjártamkor nyüzsgő forgatagot, jól öltözött embereket, új üzleteket láttam.

Esetünkben (Moson és Sopron) azonban leginkább más szándék kergeti ide az embereket. Mielőtt bárki szegregációval, kirekesztéssel vádolna, leírom: nekik is joguk van oda menni, ahová akarnak. De nekem is jogom van, hogy én is itt élhessek tovább...

Nagyon időszerű lenne, ha közös akarattal elképzelés, terv alakulna ki arról, hogyan tudnánk megőrizni városunkat, hogy jó értelemben vett lokálpatrióták maradhassunk, városunkat szerethessük és építhessük..."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tárlaton a mosonmagyaróvári térség

A napokban nyílt meg a Moson Megyei Tárlat idei kiállítása. Tovább olvasom