Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

Csaknem rázuhant a fiúra az üveglap

A mosonmagyaróvári vasútállomás peronján a hét végén egy üveglap zuhant le a tetőről. Szerencsére nem történt tragédia: az alatta várakozók közül az egyik kisgyerek cipőjét hasította fel a fedőlap.
A múlt hét szombatján két kisgyerekkel várakozott a szerkesztőségünket megkereső édesanya a mosonmagyaróvári vasútállomáson. A peron egyik padján ültek éppen, amikor a tetőről hirtelen lezuhant egy, a várót takaró nagyméretű üveg fedlap. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a súlyos és hegyes üvegdarab csak a kisfiút cipőjét érte. Az fel is hasadt. A gyermek lába nem sérült meg. Szinte csak millimétereken múlt, hogy nem történt tragédia.

A neve elhallgatását kérő asszony szerint a többi üveglap is repedezett, rossz állapotú. Éppen ezért fel szeretné hívni a figyelmet a balesetveszélyre.

Életveszélyesek lehetnek a peron üveglapjai.
Életveszélyesek lehetnek a peron üveglapjai.

Olvasónk panaszával megkerestük a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságát.



– Köszönjük a jelzését, s a történtek miatt a vasúttársaság a család elnézését kéri. Sajnáljuk az esetet, és örülünk, hogy nem történt nagyobb baj – hangsúlyozta Sigulinszki Tibor szóvivő. A sajtóreferens megerősítette: intézkedtek, a balesetveszélyt azonnal elhárították. Keresik a megoldást arra is, hogy más módszerrel oldják meg a tető fedését.

– A probléma valószínűleg konstrukciós hibából ered, így hosszú távon vélhetőleg ki kell cserélni az összes ilyen jellegű tetőszerkezetet. A mostanihoz hasonló eset szerencsére még nem fordult elő. Oldalelemeket viszont rongálás miatt korábban pótoltunk – mondta a Kisalföldnek a vasúttársaság képviselője.

Olvasóink írták

  • 9. RickCartman 2011. május 19. 21:10
    „miért épp a makovecznek? mert trendi? hatalomfüggő? -építészek jobban tudják, nem kell vasúti sínek közé peronra makovecz, más kérdés, hogy nem is túl olcsó az öreg - ki fizetné meg?”
  • 8. Dr.Lang 2011. május 19. 16:39
    „Az nem jutott meg senkinek eszebe, hogy atlatszo muanyag lapokat tegyen fel uveg helyett? Szerintem a felebe kerul. 1950-es stilusu konstrukcio az egesz. Szoljon valaki Makovecznek hogy tervezzen valami jelenkori dolgot.”
  • 7. Lámlenge 2011. május 18. 20:07
    „rémes,eddig minden 7vgn ott ültem a gyerekemmel a padon a vonatra várva,ezentúl ez elmarad...mert gondolom nem cserélik ki az összeset”
  • 6. ladarevolution 2011. május 18. 16:07
    „konstrukciós hiba? Azért ez vicces. Inkább aki vágta az üveget elnézte 10-15 mm-el és jó magyar mentalitással rámondta h "jóú az". Eddig bírta... Azért ha egy 20x20-as szögvas keretbe fentről bele van rakva egy pontosan méretre vágott, dróthálós üveg az nehezen tud lefelé kiesni. Azért a fizikát nem írja felül még az üveglap se...”
  • 5. INVEKTUS 2011. május 18. 15:28
    „Griffin ?

    ez lehetet volna tragédia is !!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 4. Griffin 2011. május 18. 12:55
    „a "csaknem rázuhant az üveglap" és "millimétereken múlott a tragédia" bombasztikus mondatok után egy kis vágás a cipőn (még csak nem is a gyereken) - nagyon nehezen férnek össze ezek a mondatok, most vagy "véres tragédiáról írunk, vagy egy elszakadt cipőről, nem mindegy!”
  • 3. Lámlenge 2011. május 18. 12:41
    „@ senkialadár Teljesen igaza van,mert a két váró üvegtábláinak kb 80% már ki van cserélve polikarbonát lapokra.de a fent emlitett cikk a tetőről szól,kétlem hogy bármelyik suhanc a peronon "artistaképzősdit" játszik.mert ahhoz már kell némi kreativitás hogy azt bárki kirugja,persze nem mondom h megoldhatatlan...
    Szegény kissrácot sajnálom,mert nyilván megijedt,és nem is kicsit.bár lévén én is családos anya vagyok,ott azonnal "levertem volna a hisztit" valami illetékesnek”
  • 2. senkialadár 2011. május 18. 10:20
    „úgy is moderálva leszek,mert általában a fájó igazság mindig eltűnik itt a kisalföldnél de ezek ...... tinik azon élik ki vágyaikat hogy ezeket a szerkezeteket rongálják,rúgják ütik vágják,összefirkálják,mert nincs jobb dolguk amíg várják a vonatot ami elrepíti őket szerény falujukba,nem csoda hogy hamarabb összedőlnek mint a várható élettartamuk letelik <moderálva....> keménykedjenek ne egy ilyen tárgyon.”
  • 1. Madarász 2011. május 18. 10:10
    „Nagyon esztétikus műanyag lapokat lehet már kapni, ezzel is be lehet fedni a várót.

    Az lenne a minimum, hogy a kisgyereknek vesznek egy új cipőt és valami fájdalomdíjat, mert az "elnézés kéréssel" szerintem tele van a padlás.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elszabadult disznót fogtak be az M1-esen

Egy elszabadult sertés befogására riasztották kedden délután a mosonmagyaróvári tűzoltóságot. Tovább olvasom