Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

˝Csak új kormány vezetheti ki az országot a válságból˝

Mosonmagyaróvár - Tizenkét megszerzett mandátum már jó eredmény lenne az európai parlamenti választáson – jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője tegnap Mosonmagyaróváron tartott sajtótájékoztatóján.

Navracsics Tibor elmondta: a választók arról is döntenek június 7-én, hogy a pártok milyen eredményeket tudtak felmutatni a nemzeti érdekvényesítés terén az elmúlt ötéves ciklusban. A Fidesznek nincs szégyenkeznivalója ezen a téren sem, hiszen európai parlamenti képviselői felszólaltak a határon túli magyarokat ért atrocitások ellen és a belső piac védelme érdekében is.

Navracsics szerint lesznek azonban olyan választók is, akiket az elmúlt hét év belpolitikai történései befolyásolnak majd döntésükben. Az európai parlamenti választáson az emberek a Bajnai-kormányról és annak válságkezelő programjáról is véleményt mondanak. A frakcióvezető hangsúlyozta: látható, hogy rossz irányba halad az ország, a válság egyre mélyül hazánkban.

A tervezetthez képest nőtt a költségvetés hiánya, tizenhét éve nem volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta és az államadósság. A Bajnai-kormány megalakulásával nem változott semmi, a Gyurcsány-politika folytatódott tovább. Navracsics kiemelte: új választás és új kormány kell ahhoz, hogy az ország kilábaljon a válságból.

Olvasóink írták

  • 13. RickCartman 2009. május 26. 15:35
    „pancser hiába személyeskedik, hallgatom a hireket, bármely fideszes bármiről, mondom bármiről nyilatkozik, csak ezt szajkózzák..na, legyen akkor szajkó...
    konkrét program?
    konkrét kérdések, válaszok?
    "majd ha kormányra kerülünk, eláruljuk"
    "most még nem, mert az MSZP ellopja"
    Ebből mindenféle politikai elfogultság, és elkötelezettség nélkül kiderül, hogy tök ugyanez lesz, csak leöntve piros-fehér zöld szósszal, és beletűzve egy turulmadár tolla, "ezt főzte az előző kormány, egyétek meg" táblácskával.Aztán tunkolás a húsosfazékból, és visszafelé mutogatás újabb négy éves ciklusig.Valahogy nem így képzeltük 88/89-ben (ha még valaki emlékszik)”
  • 12. renato90 2009. május 25. 14:29
    „Sajnos, hogy csak 80%-a, szomorú, hogy az MSZP mellett még mindig ennyi ember kitart.”
  • 11. AHA. 2009. május 24. 20:26
    „Ebben a dologban pancserral az ország 80%-a egyetért.”
  • 10. renato90 2009. május 24. 15:44
    „teljesen egyetértek pancser hozzászólásával”
  • 9. pancser 2009. május 23. 21:53
    „Előbújtak a sarokba szorított maszop fanok ahogy látom. Mégis mit tudtok felmutatni ti ostobák, 7 azaz hét év után. Ti beszéltek papagájosdiról, holott nálatok akadt el a lemez. Tele van a gatya, mert jön a Fidesz kormányzás? Kis városunkban is igen sok a gyanúsan meggazdagodott álbaloldali szocinak álcázott............ na nem mondom ki mert még beperelnek. Szégyen amit műveltetek és műveltek ma is. Magas nektek a kormányzás ezt már bebizonyítottátok. Hazudoztok orrba-szájba, de hát így is, úgy is mondhattok már amit akartok. Elvesztettétek a legértékesebbet, a becsületeteket. RickCartman olyan mint a vak ló aki még meg is süketült és mind a négy lábára sánta eszmeileg, mert 7 éves dumával jön amelyik már cefrévé erjedt. Primax te beszélsz önteltségről meg gőgről? Közben meg azt állítod nincsen más kormányzásra alkalmasabb erő a szociknál. No ez már akkora gőg, hogy ostobaságnak hívják. Szedjétek a farkatokat lábatok közé és húzzatok el szép csöndesen! Elég volt!”
  • 8. renato90 2009. május 22. 13:51
    „A FIDESZ idején Magyarország a régió egyik vezető országa volt, tehát ebből követezik, hogy valamit csak tudtak/tudnak. Az elmúlt hét év alatt egyre lejjebb és lejjebb csúsztunk, egészen az utolsó helyig. Itt a világválság nélkül is válság lenne, mert a kormány 7 éve nem csinál semmi és ezt Ferenc testvér is elmondta ugyebár! Az Mszp nem tudott és jelenleg sem tud semmit kezdeni a válsággal! A FIDESZnek semmi köze a válság terjedéséhez, ez mind az MSZP-nek, SZDSZ-nek és már az MDF-nek köszönhető,ők nem tudnak csinálni semmit. Nekik csak az a fontos, hogy minél rosszabb helyzetbe sodorják az embereket. A FIDESZ elképzelései jók, kevesebb adót több munkáltató tud fizetni, mert sokan azért nem jelentik be az embereket, mert nem tudják fizetni utánuk a rengeteg járulákot...”
  • 7. RickCartman 2009. május 22. 12:12
    „Ennek a narancsiknak van önálló gondolata is?Mert ezt a "csak új kormány"-blablát a vezér találta ki, ezek meg mint jól idomított papagájok, csak visitják utána...ilyen jószágokat a kisállatkereskedésben már 20e zer körül be lehet szerezni, és nem kell neki drága autó, meg számla nélkuli juttatás sem:D”
  • 6. kolombela 2009. május 22. 08:40
    „Valóban új kormány kell és új parlament, amely MSZP,SZDSZ,MDF és Fidesz-KDNP mentes. Csak akkor lenne a kormány is új, minden más esetben különösebb változás nem fog történni ebben az országban. A jelenleg foggal-körömmel a hatalmat megtartók és a -bármely eszközzel- a hatalmat megszerezni akarók csak egy dolgot tartanak szem előtt, csak egy istent ismernek, melynek neve MAMMON!
    Lehet itt vitatkozni, hogy kinek a hibájából jutottunk ide, ahol vagyunk. Ezért az állapotért az eltelt 20 év alatt az összes parlamenti párt és az összes megválasztott képviselő felelős kivétel nélkül, úgyhogy az egymásra mutogatás, egymás köpködése teljesen értelmetlen. Sőt még annak sincs értelme, hogy pártokat, személyeket, önjelölt ,,messiásokat" csalhatatlannak kiáltsanak ki.”
  • 5. Abrafax 2009. május 22. 06:42
    „Primax
    A "szélsőjobbal sunyin összefonódot Fidesz" négyéves kormányzása alatt senki sem érezte szükségét gárdaalapításnak, nem volt Pesten nemzetközi neonáci találkozó, simán betiltották a Vér és Becsület vonulását és nem volt érezhető etnikai feszültség.
    A rubelválság és az évszázad árvíze mellett sem volt államcsődközeli helyzet és 2007-re vártuk az Eurót.

    Persze szerinted ez nyilván az akkori ellenzék érdeme, ahogyan a jelenlegi helyzet is nyilván az ellenzék műve...Jobbulást!”
  • 4. Primax 2009. május 21. 22:02
    „Abrafax #3-nak :
    Huhogni könnyű. Választás(oka)t nyerni már nehezebb.
    Országot irányítani még annál is húzósabb.
    Duzzogni, ki-bevonulgatni, megsértődni, gyalázkodni, mocskolódni, sunyin összefonódni a szélsőjobbal, népszavazásokat kezdeményezni, hazug ígéretekkel hülyíteni a népet sokkal könnyebb.
    És egyszerűbb is.
    A FIDESZ-nek még nem sikerült eddig egyszer sem több voksot szereznie, mint a szociknak. Most majd - valószínűleg - meglesz a többség, osz´t jónapot...Ex nihilo nihil fit.
    A FIDESZ mindent - és még annál is többet - megtett azért, hogy a válság még jobban ártson az országnak.
    Gőgös önteltségből, hatalomvágyból.
    Volt KISZ-titkárok, volt KB-tagok, volt ügynökök, volt ügynökök gyermekei, volt elvtársak "kommunistáznak"...vicces.”
  • 3. Abrafax 2009. május 21. 21:20
    „"Ki a búbánatos fene mondta a FIDESZ-nek, hogy ők mindenhez értenek ?
    Honnan veszik a bátorságot, hogy mindenről megmondják a tutit ?"
    Pl.: két hete még "demagóg fideszes duma" volt, hogy emelni kell a kőbe vésett hiánycélt 2,9-ről.
    Múlt héten már a Bajnai-kormány egyezett meg az IMF-fel 3,9-ben.
    De volt itt olyan "demagóg fideszes duma" is, hogy begyűrűzik a gazd. válság. Még jó, hogy a Feri meg az anyósa jobban tudta. Oszt jó napot.”
  • 2. Primax 2009. május 21. 20:21
    „Ki a búbánatos fene mondta a FIDESZ-nek, hogy ők mindenhez értenek ?
    Mi a garancia arra, hogy kormányra kerülésük esetén nem lesz még rosszabb a helyzet ?
    Honnan veszik a bátorságot, hogy mindenről megmondják a tutit ?
    Ők, csak ők, csakis ők...
    Senki más nem ért itt ebben az országban semmihez sem. Csak ők...
    Olcsó, demagóg duma.
    Most abból élnek, hogy heccelik a népet teljesíthetelen ígéreteikkel.
    Nem az a baj, ha az okos ember hülyéskedik, hanem az, ha ez fordítva történik...”
  • 1. Abrafax 2009. május 21. 20:13
    „Az első húsz perc után, és azután, hogy az újságíró úr a jelek szerint elhagyta a termet, másfél óra alatt több mint két tucat kérdést válaszolt meg a frakcióvezető. Mert itt kérdezni is lehetett (nem úgy mint Szegedi Csanádnál), még kellemetlent és oda nem illőt is. És még a csilláron is lógtak az emberek. (A Hiller Piftánál meg egy közepes méretű iroda is elég volt.)
    Ha marad, megtudhatta volna, hogy a Fidesz olyan országot akar, ahol munkából meg lehet élni, sőt, ahol munkából kell megélni. Hogy érdekeltté kell tenni az embereket a munkavállalásban és a gyerekeik taníttatásában. Hogy a Jobbik médiájának "zsideszezése", uszító stílusa nem a Fideszé. Hogy EU-s mintára olyan földtörvényen dolgoznak, ami magyar kézben tartja majd a termőföldet. Hogy a jogállamban midenkire ugyanaz a törvény kell vonatkozzon. Hogy ellenük is száznál több vizsgálatot indítottak a 2002-es kormányváltás után, és elvárható, hogy tisztességes politikusnak ne féljen a számonkéréstől 2010-ben. Hogy felvállalják a magyarság és a szimbólumainak védelmét (az árpádsávos zászlóét is). Hogy le fognak ülni tárgyalni az ország hitelezőivel, mert a jelenlegi helyzet nem tartható. Hogy a devizahiteleseket sem hagyják magukra.
    Szóval érdemes lett volna végigülni, azután irogatni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Égett a nádas

Ásványráró - A jelzés szerint három hektáron égett a nádas Ásványráró határában szerdán kora délután… Tovább olvasom