Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Csak negyvenszázalékos az akadálymentesítés

Mosonmagyaróvár - A mosonmagyaróvári közintézmények csupán alig negyven százalékában végezték eddig a részleges akadálymentesítést. Az alpolgármester szerint túl nagy terhet ró az önkormányzatokra a negyvenszázalékos önrész.
A fogyatékosok jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény tíz évvel ezelőtti elfogadása óta sok előrelépés történt Mosonmagyaróváron az akadálymentesítés terén. Ugyanakkor a fogyatékossággal élők egyenlő esélyeiről beszélni nagy botorság lenne. Nagy István alpolgármester szerint az akadálymentesség semmiképpen sem korlátozódhat csak az épületek külső és belső megközelítésére, bejárhatóságára, használhatóságára. Ennél tovább kell menni és ezt a követelményrendszert ki kell terjeszteni az épületek környezetére és más közszolgáltatásokra is.

Az alpolgármester elmondta: az akadálymentesség követelményeinek hatálya csupán azért korlátozódhat időlegesen a nyilvános, közhasználatú épületekre, intézményekre, mert a meglévő létesítmények szükséges átalakítása, illetve az újak esetében az akadálymentesség megvalósítása csak hatékony központi intézkedésekkel lehetséges. Az üzleti szférában is szükség van az akadálymentesítésre, ezt a társadalmi elvárásoknak is elő kell segítenie. Ehhez azonban éppen az állami és közigazgatási területen eredményesen végrehajtott akadálymentesítés adhatja a jó példát, a szakmai tapasztalatokat és keltheti életre az igényt a kiterjesztésre. Az alpolgármester szerint az akadálymentes környezet ma már nem csak a kerekes székkel közlekedők számára alkalmas liftekről, rámpákról és mellékhelyiségekről szól.

Mára egyre kevesebb szó esik arról, hogy külön létesítményeket hozzanak létre a különböző képességű, állapotú vagy korú emberek számára.

A Mosonmagyaróváron nyilvántartott 64 intézményi épület részleges akadálymentesítése is jelenleg csupán 40 százalékos. A teljes mentesítés összköltségvetése megközelíti a félmilliárd forintot. Javíthat a helyzeten, hogy valamennyi új épület esetében követelmény az akadálymentesítés. A már meglévők mentesítésénél azonban nagy az elmaradás. A nemes cél ellenére csak lassan halad a megvalósítás. Ennek oka a törvényi szabályozásban van, miszerint az ilyen beruházások esetében az önkormányzatokat 40 százalékos önrész terheli. Nagy István szerint ez túl nagy teher a települések számára. A megvalósításbeli jelentős lemaradást viszont nem célszerű úgy kiküszöbölni, hogy folyamatosan kitolják a határidőt. A törvény szerint a 2007. április 1-jén már működő közszolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférését 2013. december 31-ig kell biztosítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Álruhában a Hansági Múzeumban

Mosonmagyaróvár - Idén másodszor rendezik meg a Múzeumok Őszi Fesztiválját Mosonmagyaróváron.… Tovább olvasom