Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Csak a szakképzés elvéről döntöttek, a mikéntről nem

Mosonmagyaróvár - Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) létrehozásáról döntött Mosonmagyaróvár önkormányzata. A létrehozás szükségességét nem vitatták a képviselők, ám a megvalósítás módját másként képzelik el.
Legutóbbi ülésén foglalkozott Mosonmagyaróvár képviselő-testülete a városi szakképzési rendszer átalakításával. Az elképzelések szerint a jelenlegi három szakközépiskola helyett egy úgynevezett Térségi Integrált Szakképző Központban (TISZK) folyik majd az oktatás a következő tanévtől a városban. Az összevonás szükségességét egyik oldal sem vitatta, a módjáról azonban már megoszlottak a vélemények.

Dr. Kissné Németh Éva (MSZP) szerint elkerülhetetlen a TISZK létrehozása, ám kizárólag a szakképzésben részt vevő tanulókkal, így elkezdődhet a tiszta profilú iskolák kialakítása. Csakis az általános iskolák nélküli szakképző központ kialakítása lehetséges, hogy elkülönülhessen a finanszírozás is, hiszen a vállalkozások nem az alapképzésre szánják a kötelezően befizetett összegeket. A képviselő kifogásolta továbbá, hogy a felvehető tanulók létszámát lecsökkentették, ami szerinte pedagóguselbocsátásokkal is jár majd. Szabó Miklós polgármester elmondta: a tiszta profil és az átláthatóság mindenkinek az érdeke, ám az általános iskolát nem tudják leválasztani a szakképzésről, mert az előző ciklusban végrehajtott iskola-összevonások bebetonozták ezt a rendszert. Dr. Nagy Lajos (MSZP) szerint a profiltisztítás lehetőségei adottak. A felvehető létszám korlátozása miatt azonban még többen kényszerülnek majd Győrbe iskolába járni. A polgármester cáfolta, hogy a szakképzésben részt vevő tanulók járnának elsősorban a megyeszékhelyre iskolába. Mintegy 180 mosonmagyaróvári diák tanul a győri gimnáziumokban. Ezt az elvándorlást a Kossuth-gimnázium megerősítésével próbálják majd megakadályozni. Szabó Miklós hangsúlyozta: a szakképzésben a profiltisztítást végrehajtják és nem fognak két helyen cukrászt, szakácsot és felszolgálót képezni.

Dr. Árvay István (Fidesz) szerint a helyi adottságok döntik majd el, hogy melyik TISZK-modell valósul meg, ám a Haller- és a Bartók-iskola korábbi összevonása nagyban nehezíti ezt a folyamatot. Befolyásolja továbbá, hogy Mosonnak középiskola kell. Az átalakítást az iskolaigazgatók ne úgy tekintsék, mint az intézményük elleni támadást. Nagy István alpolgármester elmondta: a törvény kötelezettségeket ró rájuk, ezért meg tenniük ezt lépést. A létszám korlátozása nem jelent majd problémát, a demográfiai mutatók szerint csökken a gyereklétszám.

A testület végül arról határozott, kifejezi szándékát, hogy a város szakképzési feladatainak ellátásához a következő tanévtől Térségi Integrált Szakképző Központot hoz létre. A központ tagintézményeiként, külön telephelyen működnek majd a jelenlegi szakközép-, illetve szakiskolák. Az önkormányzat alapesetben csak akkor engedélyezi a tanulócsoportok indítását, ha létszámuk eléri a 28-at.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A határ Andaunál továbbra is nyitva tart

Jánossomorja - November másodika után is várja a határátlépőket a Jánossomorja–Andau … Tovább olvasom