Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

Csak a hideget nem tudja megszokni

„ Színes” egyéniséggel gazdagodott Mosonmagyaróvár: a Nigériában született Godian Ugochukwu tavasszal – a város első fekete bőrű játékosaként – a helyi MTE kék-fehér dresszében kergeti a labdát.
Az afrikai sportoló télen Pápáról költözött a városba. A 27 éves fiatalember szerint egy dolgot nem tudott megszokni Magyarországon: a hideget.
– Nigériában, az iskolában kezdtem sportolni – idézte vissza a kezdeteket a szurkolók kedvence, „Godi". – Bár édesapám a tanulást fontosabbnak és előbbre valónak tartotta, én mégis tehetséges futballistának bizonyultam. Tizennyolc évesen egy menedzser segített nekem csapatot találni: Ukrajnába kerültem hét hónapra. Igazából korábban azt sem tudtam, merre van ez az ország, s havat is ott láttam először. Szüleim nehezen engedtek el Európába, de az otthon maradt jó néhány testvérem talán valamelyest tudta pótolni a hiányom. Ukrajnából először Kistarcsára, majd Nagykanizsára kerültem, ott lettem első osztályú játékos. Eleinte nehéz volt beilleszkednem, hiszen nem beszéltem magyarul. Később Marcaliban és Pápán játszottam, míg most, egye-

lőre egy évre Mosonmagyaróvárra igazoltam.
– Úgy érzem, egy szép városba s nagyszerű környezetbe kerültem. Jelenleg egyedül élek. Bár vonzónak tartom a magyar nőket, egyelőre még nem találtam magamnak társat. Utoljára két éve látogattam haza családomhoz, Orlu városába. Bevallom, gyakran érzek honvágyat, legjobban édesanyám hiányzik. Társaim azt mondják, elfogadhatóan beszélem a nyelvet, mégis szeretnék beiratkozni egy nyelviskolába, ahol magyarul tanulhatnék írni és olvasni. Már csak azért is, mivel nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy pályafutásom befejeztével Magyarországon telepedem le, s vállalkozásba kezdek. Most azonban az a célom, hogy az MTE-t góljaimmal segítsem a minél jobb helyezés elérése érdekében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden struccnak neve és saját egyénisége van

Nem kell már állatkertbe menniük az újrónafőieknek, ha egzotikus állatokat szeretnének látni, hiszen… Tovább olvasom