Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Csaba éjfélre érkezik meg Beregszászba

Mosonmagyaróvár-Beregszász - Esővel és kánikulával is szembe kellett néznie, egészségi problémák is nehezítették útját annak a 24 éves fiatalembernek, aki közel hatszáz kilométer megtételére futva vállalkozott Mosonmagyaróvártól Beregszászig.

Bár ma délutánra kellett volna megérkeznie, előre nem tervezett események lassították útját annak a mosonmagyaróvári futónak, akinek nem mindennapi vállalkozásáról nemrég számoltunk be. Sándor Csaba, a Mosonmagyaróvári Strucc Futóklub alapító tagja ugyanis azt vette fejébe, hogy öt nap alatt közel 600 kilométert tesz meg a Lajta-parti városból Beregszászig a testvérkapcsolat erősítéséért, a határainkon túl élő magyarság iránti tisztelet kifejezéseként. Útján Balassa Tamás kerékpáron kíséri.


Érdeklődésünkre szerdán délelőtt telefonon számolt be eddigi útjáról. Elmondta: a tervekhez képest csúszásban van. Útját ugyanis húsz kilométeren eső lassította, kedden éjszaka gyomorrontással, majd a jobb lábán ínhüvely gyulladással küszdött. 190 kilométernyire így nyilatkozott a Kisalföldnek: - A fájdalmat barátként illik kezelni. Az eső, a meleg nem zavart, ha változtatni nem tudunk rajta, el kell fogadnunk. Reményeink szerint csütörtökön délután 5 órára érkezünk meg Beregszászba, útunk utolsó szakaszán már könnyebb pálya következik, a dimbes-dombos rész után síkvidéken kell haladnunk.

Csütörtökön délben ismét hívtuk Sándor Csabát. - Egész éjjel futottam, nem szálltunk meg sehol. Várhatóan éjfélre érkezünk meg - mondta 80 kilométerrel a cél előtt.

A sportoló fiatalokat Beregszászban a városi előljárók mellett Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere fogadja.

- Értékeljük a fiú nemes cselekedetét, ezért igyekszünk, hogy méltó módon fogadjuk. Körbevezetjük a környék nevezetes helyein és együtt jövünk majd haza - tudtuk meg a városvezetőtől, aki hozzáfűzte: Mosonmagyaróvár legifjabb testvérkapcsolata a beregszászi, melyet tavaly kötöttek meg. A politikának el kell indítania a hasonló kapcsolatokat, az ott élő embereknek, civil szervezeteknek meg feladata annak életben tartása. A sport mellett a kulturális kapcsolatokat is élénkítenék, a gazdasági együttműködésnek viszont a vám határt szab.

Olvasóink írták

  • 4. civac 2009. július 25. 08:39
    „SÁNDOR CSABI révbe ért! GRATULA NEKIK! HIHETETLEN TELJESÍTMÉNY!
    Az utolsó napi élmények: CSABIKA BLOGJA

    http://www.struccfutoklub.hu/csabiblog.php”
  • 3. stunde2 2009. július 23. 20:44
    „Hajrá Csaba!”
  • 2. civac 2009. július 23. 17:04
    „Kitartás, Csaba!

    "Helló Mindenki!

    14:40 Imént beszéltem a Csabival, már csak 60 km van hátra, fejben rendben van, de fizikálisan nagyon lemerült, ami nem is csoda az év egyik legmelegebb napján, közel 500 km-rel a lábában.

    csók: gyimó "

    http://www.struccfutoklub.hu/index.php”
  • 1. invektus 2009. július 23. 15:07
    „HAJRÁ :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Három fenékküszöb a halállományt is növelné˝

Nagybajcs, Szigetköz - ˝Három szigetközi fenékküszöb megemelné a vízszinteket, ami kedvezőbb lenne a… Tovább olvasom