Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Búvárszivattyú a gyógyulásért

Dívós Piroska albertkázmérpusztán lakik, márciusban daganatos betegséget diagnosztizáltak nála.
Albertkázmérpusztán, a „világ végén" a falu határában lakik, egy kívülről lepusztult, ám belül szerény, de otthonos házban Dívós Piroska. Életét márciusban diagnosztizált daganatos betegsége nehezíti. Egy búvárszivattyút szeretne, hogy ne kelljen naponta hazahordania a vizet.

Az asszony fiatalon férjhez ment, azóta elvált. Lánya és négyéves unokája Somogy megyében él, így csak nagyon ritkán találkoznak. Édesanyját tavaly veszítette el. Testvérei Várbalogon és Mosonmagyaróváron élnek, szintén szerény anyagi körülmények között.

Megszűnt munkalehetőség

Az asszony korábban növénytermesztőként, majd állattenyésztőként és telepőrként is dolgozott. Másfél évtizede azonban megszűnt minden munkalehetősége a településen. Az utóbbi években magánháznál kertészként alkalmazták, természetesen nem hivatalosan. Mindig szerény körülmények között élt, de ételre azért mindig futotta a keresetből.

Diagnózis márciusban

Idén márciusban azonban az asszony megbetegedett: nyirokcsomórákot diagnosztizáltak nála. Későn ment orvoshoz, műteni nem tudták, sugárkezelést kapott Győrben. Kontrollra azóta is rendszeresen jár. Volt munkaadója hordja vizsgálatokra, hiszen legyengült szervezete és a rossz közlekedés miatt buszozni nem tud. Daganata nehezíti légzését, nehézkesen beszél. Egy újfajta, külföldi gyógymód reményei szerint javíthat az állapotán, orvosai is biztatják. Súlyos betegsége miatt huzamosabb ideje nem tud munkát vállalni, sőt, már az otthoni munka is fárasztó, megerőltető számára, hiszen betegségéből kifolyólag a jobb keze is megbénult. Az asszony azonban erős akaratú, nem hagyja el magát, mindent megtesz gyógyulása, felépülése érdekében.
Élettársa csak alkalmi munkákat tud vállalni, hiszen kevés a munkalehetőség a környéken. Idáig azért tudtak egy kicsit félretenni, de az asszony betegsége óta a létfenntartás is nehéz. A házon kis adventi koszorú jelzi az ünnepekre való készülődést, de a karácsony idén nem lesz olyan, mint azelőtt.

Újra nem futja

Az asszony elmondta: sok segítséget, támogatást kapnak a várbalogi önkormányzattól és Odor Ernő polgármestertől is, akitől a közelmúltban egy mázsa krumplit kaptak ajándékba, és ő szokta kiváltani a gyógyszereit is. A beteg havi gyógyszerszükséglete húszezer forintba kerülne, de közgyógyellátásban részesül. Helyzetüket nehezíti, hogy elromlott a búvárszivattyújuk. A szerelő szerint nem érdemes javítani, újra pedig nem futja. Piroska asszony így a falu közepéről, a házuktól 900 méterre, a templomnál található artézi kúttól kénytelen hordani a vizet mosásra, főzésre, tisztálkodásra. A tél közeledtével, a csúszós úton még megerőltetőbb lenne a vízhordás. A megoldást egy télen is használható szivattyú jelentené.
Piroska asszony így a falu közepéről, a házuktól 900 méterre, a templomnál található artézi kúttól kénytelen hordani a vizet mosásra, főzésre, tisztálkodásra.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Bethlen-gimnáziumért folytatódik a gyűjtés

Az elmúlt év tavaszán indított gyűjtést Győr-Moson-Sopron megye közgyűlése a Nemzeti Alapítvánnyal… Tovább olvasom