Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Bütyköléssel és tánccal a képességfejlesztésért

A táncos bütykölő tábor a Fehér Ló Közösségi Ház legnépszerűbb nyári tábora, közel tizenöt éve nyárról nyárra megszervezik.

A Fehér Ló Közösségi Ház táncos bütykölő táborában a gyerekek többek között nyári képeket, illatos és különleges díszeket, gyöngy ékszereket, kedves figurákat készíthetnek. Megismerkedhetnek a szatinálással, cserépdíszítéssel, papírhajtogatással is. A tábor szerves része a „jókedvformáló" torna, a tánctanulás és különböző mozgásfejlesztő játékok is. A résztvevők óvodás- és kisiskolás korú gyerekek, most a legfiatalabb táborozó öt-, a legidősebb pedig nyolcéves. Egy csoportba húsz-huszonöt gyereket tudnak fogadni, mert ekkora létszám mellett még hatásosan és arányosan tud megoszlani a felügyelők figyelme. A tábor segítői önkéntes, tizenéves fiatalok. Hárman közülük az En l’ air tánccsoport tagjai, illetve a tábor korábbi résztvevői, látogatói.

A táborozó gyerekek a kézműves-foglalkozások alatt a legkülönfélébb kreatív technikákkal ismerkedhetnek meg.
A táborozó gyerekek a kézműves-foglalkozások alatt a legkülönfélébb kreatív technikákkal ismerkedhetnek meg.

„A napirendünk kötött. Reggeli előtt közösen tornázunk, táncolunk, és az ujjakat is bemelegítjük egy kis rajzolással, gyöngyfűzéssel vagy fonással. A gyerekeket két csoportra osztottuk, felváltva foglalkozunk velük érdeklődési kör szerint. Van közöttük, aki többet táncol, van, akit inkább a bütykölés köt le. Az elkészült alkotásokat korábban a tábor végén kiállítottuk, de a gyerekek gyakran »hazaszöktették« a remekműveket, így ehhez már nem ragaszkodunk. A tanult táncokat pénteken a közös táborzárón mutatják be a szülőknek a közösségi ház színpadán. A játékok és táncok észrevétlenül fejleszthetik a gyerekek mozgását és koncentrációképességét, amit későbbi tanulmányaik során hasznosítani tudnak. A tábor célja továbbá, hogy később unatkozás helyett az elsajátított technikákkal tartalmasan tölthessék el szabadidejüket" – mondta el a Kisalföldnek Csonkáné Sörös Katalin táborvezető.

A Fehér Ló Közösségi Ház augusztus végéig még két táborral készül a gyerekeknek. „Jövő hétre újabb tábort szerveztünk, mely szintén 8–16 óráig tart majd, hétfőtől péntekig. A létszám még nem teljes. Az utolsó, nyárzáró tánctábort augusztus 26-tól 30-ig rendezik. Programja a modern tánc, színpadi koreográfia megtanulása. A nyár végeztével az alkotni vágyókat szeptember 6-tól, péntekenként este fél hattól bütykölő szakkörre várjuk majd. A táncos bütykölő tábor tizennégyezer, a nyárzáró tánctábor hétezer forintba kerül" – tette hozzá Csonkáné Sörös Katalin.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázolás Mosonmagyaróvárnál: késnek a vonatok

Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között gázolt el egy embert a Hegyeshalomba tartó személyvonat. Tovább olvasom