Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Buszok határok nélkül

Pozsony, Hainburg - Péntektől nemcsak az ausztriai Wolfstahlig, hanem már Hainburgig közlekednek a pozsonyi városi buszok. Egy rajkai járat tervét is jóváhagyták nemrégiben, már csak az uniós forráson múlik a beindítása.
Az osztrák fél részéről felmerült jogi kérdések miatt eddig csak – 2008-tól kezdődően – Wolfstahlig közlekedhettek a pozsonyi városi buszok. Péntektől azonban „továbbhúzták" ezt a járatot: a buszok a pozsonyi régi híd–Einstein utca (Incheba)–Wolfsthal–Hainburg vonalon közlekednek majd.

Mint ismert, január végén a Pozsony és Rajka közti közvetlen autóbuszjárat létrehozásáról is döntött a szlovák főváros önkormányzata. A terv megvalósítása most már csak pénzkérdés. A szlovák főváros saját költségvetéséből 20 ezer eurót szánna e vállalkozásra: ez az összköltség 5 százaléka. A projektet 400 ezer euróra becsülik a pozsonyi városatyák, és a hiányzó összeget az európai közlekedési alapból és a szlovák állami költségvetésből akarják megszerezni. Miután országhatárokon átnyúló tervezetről van szó, a pályázatot Szlovákia és Magyarország közösen nyújtaná be Brüsszelben a 2007–2013-as uniós költségvetés terhére.

Rajkán közel félezer szlovák állampolgár lakik, emiatt vált aktuálissá a buszjárat elindítása.

Branislav Záhradník, a Pozsonyi Tömegközlekedési Vállalat igazgatótanácsának elnöke korábban úgy fogalmazott: csak idő kérdése, mikor lehet majd a szlovák fővárosból buszokkal Rajkára utazni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legjobb sajtófotósok között

Budapest - A Magyar Nemzeti Múzeumban megnyílt a 27. Magyar Sajtófotó Kiállítás, mely Eötvös Pál, a… Tovább olvasom