Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Buszból, traktorból lopták el az akkumulátorokat Jánossomorján

A négy férfi és egy női gyanúsítottra akkor csaptak le a rendőrök, mikor értékesíteni akarták az akkumulátorokat.
A jánossomorjai körzeti megbízottak október 30-án 12 órakor egy helyi fémhulladék telephelyre mentek, mert arról szereztek információt, hogy ott egy csoport lopott akkumulátorokat akar értékesíteni.

A rendőrök a telephelyre kiérkezve igazoltattak négy férfit és egy nőt, majd megállapították, hogy az általuk eladni kíván akkumulátorokat október 29-én a községből különböző helyszínekről lopták el. A készülékek közül egyet egy helyi bolt udvarán parkoló kisbuszból, kettőt a község egyik utcájában leállított autóbuszból, két akkumulátort egy jánossomorjai telephelyen leparkolt mezőgazdasági munkagépekből loptak el.

A telephelyen az akkumulátorokat az egyenruhások lefoglalták, majd a férfiakat és a nőt előállították.

A rendőrkapitányságon a nyomozók Sz. Dávid, L. Anton, G. Ferenc jánossomorjai lakosokat gyanúsítottként kihallgatták ki, akik a bűncselekmények elkövetését elismerték.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a három férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást - tájékoztatott a rendőrség pénteken.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem kell a barna meg a kék kuka

Hiába lehet ingyen elvinni, sőt, kérésre házhoz is szállítanák, nem kellenek a szelektív gyűjtőedények. Tovább olvasom