Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Bokatörős rollerkaland

Kellemes baráti sétának indult, ám lábtöréssel ért véget a mosonmagyaróvári Wirtz Karina kalandja. Szerencsére egy készséges idegen segített a kislánynak.
A kislány nemrégiben két barátnőjével rollerezni indult. A baleset egy pillanat műve volt: egyszerűen elesett a kislány, nagyon fájt a lába és nem tudott ráállni. A barátnők a dagadt bokát nézve kezdetben csak húzódásra gyanakodtak, de Karina csak nem bírt felállni. Végül egy vadidegen, ám készséges segítőnek köszönhetően néhány óra fájdalmas várakozás és röntgen után fény derült a törésre.
Karina jelenleg mosonmagyaróvári otthonukban pihen, ideje nagy részét ágyban tölti. Kedvünkért újból felidézte a történteket:

Megviselt a kórházi tortúra

– Nem estem nagyot – meséli a negyedikes Móra-iskolás lány – , de szerencsétlenül értem földet. Még sosem volt eltörve semmim, s szüleimtől sem voltam távol egy-két napnál többet, így kissé megviselt a kórházi tortúra. Nehéz elfogadni, hogy néhány hétig korlátoz a mozgásban a gipsz, és amíg járógipszet nem kapok, iskolába sem mehetek. Olvasással töltöm az időt.
Azon a bizonyos szombat délutánon barátnőimmel sétálni indultunk: Dóra kerékpárral, Anna görkorcsolyával, én pedig egy kölcsönrollerrel vágtam neki a távnak. Számomra újdonság volt a roller, mert nekem nincs, igaz, már nem is kell. Felszabadultan, jó iramban hajtottam, közben elfáradt a lábam, gondoltam, megcserélem. Talán hiba volt, hogy nem pihentem egy-két percet, hanem robogtam tovább, pontosabban robogtam volna, de néhány méter megtétele után elestem, rá a rollerre.

Elviselhetetlen fájdalom

A ruhámon szinte még egy folt sem keletkezett, nagyon meg sem ütöttem magam, az esés után mégsem tudtam lábra állni. Dóra elindult haza, hogy hoz fáslit, mert azt gondoltuk, hogy csupán meghúzódott a lábam. Mire visszaért, már sírtam a fájdalomtól. Közben többen elhaladtak mellettünk kocsival, végül megállt egy úr, aki megkérdezte, mi történt, majd felajánlotta segítségét.
– Ezután felhívtuk a barátnőm apukáját és az én szüleimet is, majd bevitt a gyermekügyeletre. Ott az orvos azt tanácsolta, hogy menjünk a kórház baleseti sebészetére, mert úgy tűnik, eltört a bokám. Az ismeretlen úr továbbkísért minket a kórházba, a karjában vitt be, ugyanis a fájdalom egyre elviselhetetlenebb volt, s a kapott gyógyszer sem nagyon hatott. A bácsi mindaddig mellettem maradt, míg megérkezett barátnőm apukája és a szüleim. Úgy este 10 után kerültem be a műtőbe. Szerencsére nem kellett műteni a lábam, de mire felébredtem az altatásból, már egy gipsz díszelgett rajtam.
Wirtzék nagyon hálásak, s a bajban óriási szerencsének tartják, hogy ilyen önzetlen, segítőkész emberrel hozta össze őket a sors. Nagyon megköszönték, amit értük tett. A nemes gesztust sosem felejtik el.

Az ismeretlen jótevő

Az ismeretlen segítő Zsilavi Zoltán volt, aki megkeresésünkre elmondta: számára teljesen természetes volt, hogy megkérdezze az út szélén sírdogáló kislánytól, hogy mi a baj, s tud-e segíteni. Egy percig sem habozott, amikor az ügyeletről a kórházba kellett szállítani a gyermeket, s ugyancsak magától értetődő volt számára, hogy közben értesítse a hozzátartozókat is. Legközelebb is így cselekedne.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább olvasom