Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Biológusok nemzetközi viadala

Három ország százharminchat tanulója versengett egymással a hétvégén a Kitaibel Pál biológia- versenyen.

Három ország százharminchat tanulója versengett egymással a hétvégén Mosonmagyaróváron a harmincadik alkalommal megrendezett Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos döntőjén.

A neves botanikus-természettudósról, Kitaibel Pálról elnevezett, középiskolásoknak szóló biológiai és környezetvédelmi verseny döntőjét a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara rendezte. Az idei Kitaibelre három országból százharminchat középiskolás tanuló érkezett, hogy a szokások szerint ismét április utolsó hétvégéjén versenyezzenek a legnívósabb középiskolai tanulmányi vetélkedők között számon tartott rendezvény első díjáért. A döntő ezúttal is több fordulóból állt.

A szakközépiskolások kilencedik évfolyamának mezőnyében Kutschi Péter a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági Szakközépiskola versenyzője győzött (felkészítője Illés Péter), míg a tizedik évfolyamon Takács Attila, a tokaji Tokaji Ferenc Szakközépiskola tanulója (felkészítője Gajdos Gabriella) végzett az első helyen.

A gimnazisták közül kilencedik évfolyamon Ulicsni Viktor, a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium diákja győzött (felkészítője Péntekné Szilágyi Aranka), a tizedikesek mezőnyében pedig Szabó Attila, a kaposvári Táncsics-gimnázium növendéke (felkészítője dr. Miklós Endréné) kapta az első helyezettnek járó díjat. Megyénkből a szakközepesek között a legeredményesebben Róth Roland, a győri Veres-iskola tanulója, a gimnazisták között Zagyvai Bence a pannonhalmi bencés gimnázium diákja szerepelt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Citromdíj a kínai üzletnek

Ízléstelen üzlete és kirakata miatt citromdíjat kapott egy mosonmagyaróvári kínai bolt és a Kontúr. Tovább olvasom