Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Bezenyei kaszinóváros: idén elkezdődhet az építés

Az első építési ütem megvalósításához valamennyi engedély rendelkezésre áll.
Idén elkezdődnek a bezenyei kaszinóváros építési munkálatai a tulajdonosok számítása szerint, az első szórakoztatókomplexum megnyitását 2014 elejére tervezik - közölte az Eurovegas kommunikációs ügynöksége.

A Közép-Európa legnagyobb turisztikai beruházásaként beharangozott, a magyar-osztrák-szlovák hármas határ közeli Bezenye mellé, egy 16 hektáros telekre tervezett szórakoztatóközpont felépítése a tervek szerint több mint 300 millió euró összértékű fejlesztés lesz. A projektet felerészben hitelből kívánják finanszírozni - írták közleményükben.

Az első építési ütem megvalósításához valamennyi engedély rendelkezésre áll. További tervmunkálatok csupán a későbbi ütemek, illetve a belső tervezés esetében szükségesek.

Az MTI-vel közölték: az építési területen megtörtént a talaj felső rétegének eltávolítása, ez az előzetes vizsgálatokhoz volt szükséges. A tényleges építési munkálatok a finanszírozás véglegesítésével kezdődnek. A KPMG tanulmányára hivatkozva ismertették: a kivitelezés 35 milliárd, a működtetés évi 20 milliárd forint körüli adóbevételt jelent majd a magyar államkincstárnak.

Tájékoztatásuk szerint a tulajdonosok, Hans Asamer és Alfred Supersberger - partnerükkel, a Hard Rock Internationallel együtt - mostanra "az építésre kész állapotig" fejlesztették a projektet, és jelenleg azon dolgoznak, hogy biztosítsák a komplexum elkészültének finanszírozását.

Terveik szerint a működő komplexum mintegy 1200 munkahelyet teremt majd közvetlenül. Összesen 166 adminisztrációs és üzemeltetési álláshellyel számolnak, a játéktermek 673, a vendéglátás és a gasztronómia - amely diszkót, steakhouse-t, bajor sörkertet, egy koncert- és rendezvényközpontot, valamint egy 350 szobás szállodát is magában foglal - 377, míg az egyéb szórakoztatás 44 munkahelyet teremt.

"A foglalkoztatottak nagyobb része hazai munkavállaló lesz" - tették hozzá.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. HT 2012. október 06. 08:50
    „Ha valaki már járt kaszinóban,akkor tudja hogy segélyen élők nem hogy bemenni,még a környékére sem jutnak.
    De még a fizetésből élők sem.
    Komolytalan az egész. A Kisalföld is meglengeti fél évente.Kezdem megunni ezt a témát.”
  • 21. Ambar 2012. október 03. 22:25
    „Ez olyan hír mint a hatalom sikertörténetei .Beszélnek ,írnak róla de nem érzi és látja senki! Van kitől tanulni a hazugságokat !”
  • 20. INVEKTUS 2012. október 03. 14:25
    „vauvau”
  • 19. hümm 2012. október 03. 08:58
    „Elemér itt már a halakat ellopták:) Nemrég volt egy cikk, miszerint gereglyével folgják ki a nagy halakat a dunai ágrendszerből. Amúgy épp erre gondoltam az hatvanas évek vége hetvenesek elejére hivatkopzva.”
  • 18. icalicoh 2012. október 03. 07:56
    „Nekem a falu elején lévő Lesz Vigasz kocsma tetszik .... hihetetlenül találó neve van ....

    Valami irgalmatlan pénzmosás zajlik , de hogy mi az legyen az okosok dolga ...”
  • 17. elemér 2012. október 03. 00:18
    „Nálunk ez máskép megy. Becsöngetnek az ajtón és aki tudja a jelszót azt beengedik. Kocsmába becsuknak és utána megy a játék. Nemérdekes az engedély, és nemfizetnek adót. Lefizetik inkáb a rendörséget. Al Capone is foglalkozott ezzel. Aki okoskodik az kap egy beton csizmát és uszik a halakkal.”
  • 16. BJ.MÓVÁR 2012. október 02. 21:35
    „Nem Izraeli érdekeltség véletlenül?? Akkor mégis igaz,hogy mindent onnan irányítanak,még a "karakán" kormányfőnket is??!!”
  • 15. gyugyu1 2012. október 02. 20:10
    „már sokszor olvastunk róla ! előkészítve, megtervezve, többezer új munkahely lessz, LÓVÉ MEG SEHOL !!!!”
  • 14. acsali 2012. október 02. 20:05
    „Az egyéb szórakoztatás 44 munkahelyet teremt. Ők már valamennyien ott állnak majd az út szélén.”
  • 13. szekelyse50 2012. október 02. 19:43
    „Részben öröm,hiszen a segélyből élők elkölthetik a segélyt.Mivel a kocsmákból kivették a játékgépeket.”
  • 12. hümm 2012. október 02. 16:19
    „Porter nem toyás és nem okos........de nem is záp!

    És nem mesélek, minek majd meglátod vagy nem:)

    Amerika 60 as évek vége hetvenesen első fele......olvass:)”
  • 11. elemér 2012. október 02. 15:11
    „Természetes szerintem itt megvan az összefüggés. Betiltsák a versenytársakat és igy már kezdödhet az épitkezés. Ámerikában is igy megy az. Ki akar befektetni ott ahol ez nem igy van ? Az élményfürdö is szerintem igy lett. Ki járna oda, ha olcsóbban mehetne a régibe vagy egy sportuszodába ?”
  • 10. zsír.a.buli? 2012. október 02. 14:10
    „1. pozdorja
    ezt a sületlenséget gondold át még egyszer...”
  • 9. porter150 2012. október 02. 14:00
    „@hümm

    Na, mesélj! Mit tudsz? Okostojás...”
  • 8. Tündenéne 2012. október 02. 13:24
    „Érdekes ez a cikk közvetlenül a "betiltják a játékgépeket" mellett.”
  • 7. hümm 2012. október 02. 13:18
    „Na most megtették az első lépéseket.........betiltották a játéktermeket, kocsmai nyerőgépeket, ezzel utat engedtek a Casinóknak. Lehet lesz belőke így valami, mert semmi sem történik ok nélkül ugye?”
  • 6. hanak 2012. október 02. 11:37
    „Több mint 10 éve megy ez a színjáték, miután minden évben "ELKEZDTÉK" már építeni, kissé szkeptikus vagyok. :))”
  • 5. öröksoproni 2012. október 02. 11:09
    „Pont ez hiányzik még.”
  • 4. akela4 2012. október 02. 10:26
    „Előkerült ismét az ügyeletes gumicsont!”
  • 3. porter150 2012. október 02. 09:51
    „@pozdorja

    Remélem, legalább te érted, miről zagyválsz.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több, mint tízmilliót vittek el egy mosonmagyaróvári pénzváltóból

Mosonmagyaróvár egyik pénzváltóját rabolták ki ismeretlen elkövetők vasárnap az esti órákban. Tovább olvasom