Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Betábláztak tizenöt évet

Gördülő fejlesztési tervet kellett készítenie az önkormányzatnak, illetve az Aqua kft.-nek a víziközművek felújítására. A tervezet tizenöt évre előre fogalmazza meg a tennivalókat. A hírek szerint egyébként a víziközműveket is állami holdingba szerveznék.
Sok helyen szorul javításra, cserére a vízellátó rendszer. Ezek közül az egyik legfontosabb Mosonmagyaróváron, Levélen és Jánossomorján az 1950 és 1980 között megépített vezeték föld alatti tűzcsapjainak cseréje. Harminchárom tűzcsap cseréjét tervezik, a tűzoltóság kérésének megfelelően föld feletti tűzcsapokra.

Mosonmagyaróváron a Szent István király úton már több ütemben elindult a vízvezetékek felújítása. A mosoni városrészen, a Szent István király út páros oldalán a Petőfi utcától a Vilmosrév utcáig megtörtént a vezetékcsere, a következő ütemben a Vilmosrév utcától a Fehér Ló Közösségi Házig, azaz a végpontig tervezik a kiváltást.

A Fő út páros oldalán már idén megkezdték a vízvezetékek felújítását. A páratlan oldali ivóvízvezetéken sok a meghibásodás, mivel a cső elöregedett, néhány helyen anyaghibás, így ez is cserére szorul.

A Szekeres Richárd utcai ivóvízvezeték kiváltása is néhány éven belül esedékes, mivel az 1960-as években kiépített csövek mára elöregedtek. Ugyancsak felújításra szorulnak az elkövetkezendő években a Móra-lakótelep vízvezetékei. A magyaróvári belvárosban az 1960-as években kiépített gerincvezeték és a hozzá csatlakozó bekötések elöregedtek, legkésőbb tizenöt éven belül cserére szorulnak. Hasonló az állapota a Kormos-lakótelep vízvezetékeinek, a szakemberek szerint ezeket is tizenöt éven belül cserélni kell.

Számos felújításra lesz szükség az elkövetkezendő években a víziközmű-hálózaton. Fotó: Kisalföld-archívum
Számos felújításra lesz szükség az elkövetkezendő években a víziközmű-hálózaton. Fotó: Kisalföld-archívum

A vezetékek mellett az úgynevezett vízhálózati csomópontok felújítását is el kell végezni a következő években, mint ahogy a városközponti magas házak vízellátását segítő nyomásfokozók is váltásra érettek.

Jánossomorján a Bajcsy-Zsilinszky, Rákóczi, Újtelep, Radnóti, Levente, Rózsa utcában, valamint a Szabadság téren kell majd a vízvezetéket felújítani, cserélni.

A levéli gerincvezetékek többsége az 1970-es és ’80-as évek elején épült. A Diófa és az Alsó főutcában a vezeték már többször meghibásodott, cseréje 2–5 éven belül indokolt. A Szövetkezet utcában tizenöt éven belül kell cserélni a vezetékeket.
A tervezet kitér a mosonszolnoki, a jánossomorjai, a mosonmagyaróvári és várbalogi víztorony felújítására, amit az elkövetkezendő tizenöt évben el kell végezni.

A fejlesztési terv emellett külön foglalkozik a szennyvízhálózat állapotával és a szükséges fejlesztésekkel. Ebben több helyen fogalmaztak meg kapacitásbővítéseket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hat órán keresztül gyalogoltak

Egy személyautóban próbálta a nyolc szír állampolgárt átvinni a határon az embercsempész. Gyalog… Tovább olvasom