kisalfold.hu - 2012.07.04. 08:09
A Szigetköz Vadásztársaság a mosonmagyaróvári egyetemi karral megbeszéléseket folytat vadgazdálkodási és vadászati ismeretek fakultatív oktatásával kapcsolatban, mely képzéshez elméleti és gyakorlati segítséget nyújtanak a társaság szakemberei. Ez a képzés vadászvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárulhat.
A vadásztársaság Arakon (LEADER-pályázaton, erre a célra nyert összegből) erdei iskola építését kezdheti meg, a tervek szerint ősszel már működhet a létesítmény. Nemrégiben megállapodás született Halászi, Máriakálnok és Darnózseli (ez több mint tíz község gyerekeit érinti) ökoiskola besorolást kapott körzeti iskolái és a vadásztársaság között.
A kontraktus szerint – többek közt – a társaság térítésmentesen vállalta, hogy a madarak és fák napján, az állatok világnapján, valamint a nemzetközi madármegfigyelő napon megismerteti tevékenységével, a Szigetköz természeti értékeivel az intézmények óvodásait és iskolásait.