Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Benzinkutak önálló használatra

Negyven–ötven automata benzinkutat telepítene Magyarországra egy cég jövő tavasszal.
Skandináv mintára indítanák be hazánkban jövőre az automata töltőállomások kiépítését. Egy-egy beruházás várhatóan 35–40 millió forintba kerülne, s jövő tavasszal már néhány helyen működhet: összesen 40–50 ilyen benzinkút felállítását tervezik. Az úgynevezett franchise-rendszert a napokban véglegesítik. Svédországban már a hatvanas évek közepétől működnek ilyen kutak: először bankjegy-, majd bankkártya-elfogadó automata is működött, sőt, három éve bevezették a mobiltelefonos fizetést is. Európában több tízezer automata töltőállomás működik.

Vámudvarból ipari parkba

A cég a franchise-rendszer üzemeltetéséhez partnereket keres: a saját terület mellett egyszeri 1–1,5 millió forintot kell befektetni, a töltőállomás pedig 35–40 millióba kerül. A vállalkozók információink szerint 3–5 év alatti megtérüléssel számolhatnak: ehhez évi egymillió liter felett kell eladniuk az üzemanyagból. A Magyar Ásványolaj Szövetség szerint egyetlen automata benzinkút működik az országban, mégpedig Mosonmagyaróváron. A Gabona rakparti vámudvarban – bár a vámhivatal megszűnt – ma is járnak kamionok: évekig itt működött az egyetlen ilyen töltőállomás. A diszpécseri szolgálat egyik munkatársától megtudtuk: a kutat néhány éve bezárták, mert szivárgott belőle az olaj. Mint mondja, a felszerelést az ipari parkba vitték.

Főleg cégek használják ki

Valóban: az éjjel-nappal működő töltőállomás – mely kiszolgálószemélyzetet nem igényel – két kútfejéből gázolajat lehet itt tankolni. Működése pofonegyszerű: általában cégek, vállalkozók csatlakoznak a rendszerhez, melynek fejében csipkártyákat kapnak, s a szállító járművek vezetői között ezeket szétosztják. Az új helyén egy éve működő mosonmagyar-

óvári automata benzinkútnál tankoláskor először egy telefonfülkéhez hasonlító kártyaleolvasót kell igénybe venni. Ma még általában cégek használják ki ezt a lehetőséget, magánkézben kevés ilyen kártya van.
A telepítő cég felmérése szerint 1500 település van Magyarországon, ahol érdemes ilyen kutak felállításával próbálkozni: általában kisvárosok vagy nagyobb települések jöhetnek szóba. Nehezíti a helyzetüket, hogy hazánk benzinkutak szempontjából elég jól lefedett: húsz kilométernél közelebb vannak egymáshoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üveggyár 200 millió euróból?

Nickelsdorf mellett Mosonmagyaróvár is verseng egy 200 millió eurós síküveggyár létesítéséért. A város önkormányzata adókedvezménnyel akarja vonzóbbá tenni a települést a svájci befektetők számára. Mintegy 200 eurós beruházással 40 hektáros területen épül majd meg a gyár, ahol épületekhez, illetve gépjárművekhez készítenek kiváló minőségű síküvegeket. Tovább olvasom