Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Beke a hamisságokról

Sajtótájékoztatón mutatta be pénteken Kovács Tamás, a Magyar Szocialista Párt mosonmagyaróvári elnöke a párt 4. számú választókörzetének képviselőjelöltjét, Beke Károlyt.

Beke Károly 2007 óta tagja a helyi szervezetnek, korábban a helyi egyetemi karon végzett agrármérnökként, majd a regionális fejlesztési ügynökség kistérségi menedzsereként nyert betekintést a térség életébe.

A képviselőjelölt elmondta: a térség fejlődéséhez elengedhetetlen az összefogás, hiszen ez nem lehet pártpolitikai kérdés. Az MSZP válságkezelő programjának eredménye 2011-től pedig négy év alatt 2000 milliárd többletjövedelmet jelent az országnak. Ezt a pénzt nem felélni, elosztogatni kell, hanem beosztani. A képviselőjelölt hangsúlyozta: a választási kampányban természetes dolog a küzdelem, ám a személyeskedést, populizmust és hamis ígéreteket inkorrekt, hazug, olcsó eszköznek tartja. Beke Károly utalt a Fidesz helyi szervezetének honlapján róla megjelent cikkre, ami hamis idézeteket tartalmaz. A felelőtlen ígérgetésre pedig példa a Jobbik korábbi kijelentése a Motim privatizációs szerződésének felülvizsgálatára. Hiszen a cég az egyik legnagyobb helyi adófizető és munkáltató, ezt nem szabad veszélyeztetni.

Az MSZP felkeresi a pártok helyi vezetőit, hogy egységes kampányetikai kódexet hozzanak létre – tudatta.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. csuzlis 2010. február 06. 19:42
    „Meg kell mondanom, hogy Ön egy nagyon bátor ember, Beke úr! Tekintettel arra, hogy egy olyan szervezethez , párthoz tartozik, melynek dolga a jelenlegi kormányzásnak pont az ellenkezője kellene, hogy legyen! Nem tönkre tenni, kisemmizni, eladni az országunkat, mint ahogyan ezt teszik! És arról még nem is szóltam,hogy ez az MSZP-nek nevezett gyülekezet magába tömöríti a bűnözőket, igen a politikai bűnözőket akik ezt az Országot vezetik! Nem akarok részletekre kitérni,hisz mindenki tudja mi folyik ebben az Országban. Javasolnám, hogy tudását a helyi egyetemen kamatoztassa, hisz nagy szükségünk lenne az Agrár Gazdaság helyreállítására, ebben biztos nagy támogatottságot élvezne!!! Én is támogatnám a szavazatommal! Végezetül, én nem állok szóba olyan MSZP-sekkel és egyáltalán olyan emberekkel, idézek: "hazugokkal az vitatkozik, akinek elment a józan esze".(Ezt még egy nagyon kedves tanáromtól tanultam, ez örökérvényű)
    Üdvözlettel: Zoltán”
  • 46. hanak 2010. január 19. 10:00
    „A www.majp.hu oldalról letölthető Dr.Lampert Mónika által jegyzett dokumentum, amely a Táncsics alapítvány 2008. évi támogatottjait sorolja fel. A kiutalt adóforintok összege összesen 276.450.279 Ft

    Az is megérdemelne egy kis búvárkodást, hogy a "végfelhasználók" hová tették azt a sok pénzt. Nem tisztem bírálni, hogy ki miért kapott, de néhány számítás:
    Hátrányos helyzetű gyerekek Balaton melletti táboroztatása: 4200000 Ft. Ez azt jelenti, hogy napi 10000 Ft-tal számolva (ami szerintem nem kevés) összesen 420 nap táboroztatásra tellett? Kik voltak a hátrányos helyzetűek, ki döntötte el?
    A baloldali munkásakadémia 2400000 Ft-tal mit kezdett?
    Szakmunkástanulók nyári táboroztatása hol volt? Mennyi gyerek, és milyen szakmunkás jelöltek voltak? kik választottak ki? Az előbbi számítás szerint 300 nap táborozásra futotta.”
  • 45. vizsla 2010. január 19. 08:43
    „megváltotta a titanicra a jegyét!”
  • 44. Hori 2010. január 18. 22:25
    „egy biztos! nem lennék a beke helyében:D”
  • 43. KoPi 2010. január 18. 18:21
    „Hori:
    Te nem tudom, hogy melyik országban élsz/éltél, de amikor a FIDESZ volt a kormányon, akkor folyamatos volt a biztonság, javult az életszínvonal, fejlődött az ország. A maszop és a szadesz a maga csalásaival, kisajátított médiavilágával csalárd módon megszerezte a kormányzás jogát és állításoddal ellentétben ők tették tönkre az országot. A FIDESZ-re és Orbán Viktorra aki azt mondja, hogy pökhendi, az nagyon torz értékítélettel rendelkezik. Persze a Jobbikot megértem, hatalomra akar kerülni, de azért nem kellene olyan alantas eszközökkel élnie, mint a komcsik. Egyébként pedig az a reális esély, hogy a Jobbik meghatározó második erővé váljon a FIDESZ mögött, és ha ezt elérik, azt sem maguknak köszönhetik, hanem a maszop saját magát küzdi le a harmadik helyre a naponkénti botrányaival, korrupciós ügyeivel, szakmai és emberi alkalmatlanságával.
    Na látod Karcsi: visszatértünk hozzád, egy vesztes pártban küzdhetsz. Jó ez neked? Hi-hi”
  • 42. Hori 2010. január 18. 14:00
    „látom érzékeny pontodra tapintottam pancser.:) nem baj:)
    de a fidesz.hu-n megkeresheted azt a cikket, ahol lenyilatkozzák, hogy nem állítanak össze programot, majd a választási győzelem után. Ez a nagyképű, gyorsan összedobunk valamit, mert mi vagyunk a Fidesz hozzáállás vezetett két választási vereséghez is. Az a pökhendiség, ami a párt vezető politikusaiból árad (tisztelet a kivételnek), hozta ránk az utóbbi 8 év sorscsapásait. Hiszen döntsük meg a kormányt, hajrá-hurrá, aztán amikor ütik a szavazótáboromat akkor meg elrohanok politizálás igenis jogosan támadható. Azt, hogy te ezt nem látod be, és lököd a süket dumát, hogy az MSZP pénzel minket, és hogy nem vagyunk képesek az ország kormányzására a média által szádba rágott süket maszlag. Legalábbis sokáig ezt hittem. De rá kell hogy jöjjek, hogy te egy fizetett provokátor vagy, akivel sajnos felesleges is vitatkozni.”
  • 41. pancser 2010. január 18. 09:48
    „40! Gyárthattok akát Nyuszifül programot, vagy bármit olyan mindegy nektek. Az egész ócska szó...... Hogy a Fidesznek nincs programja ez valahonnan ismerős. Nagyon hülyének kell nézni az embereket, ahhoz hogy ezt elhiggyék. Bár az MSZP sikerrel hülyítette a a választók egy részét, hiszen Fletó maga mondta "dugdostuk a papírokat nehogy kiderüljön mire készülünk"! Hori ezt ragaszd a homlokodra, a köldököd alá meg a Radikális változást, aztán sétálj végig a Magyar utcán!”
  • 40. Hori 2010. január 18. 00:26
    „Köszönöm! Ha lesz időm átolvasom! csak kicsit viccesnek tartom, hogy azóta nem írtak újat. Nálunk 2007 Bethlen Gábor program, tavaly EP program, most pedig a Radikális Változást nevű program. Az alapelvek, az eszmeiség megmaradt, de csiszolódott és bővült folyamatosan. A lényeg csak annyi, hogy nagy könnyelműség a Fidesznek program nélkül nekimenni a választásoknak.”
  • 39. pancser 2010. január 17. 23:44
    „Kár a programokról vitatkozni, azt senki nem veszi komolyan, ha dönt. A programokból az átlag szavazó az ellenfél kritikájából szerez többnyire tudomást. Ki mit hisz ez a döntő. Ilyen szempontból mindegy kit indít az MSZP, biztos vesztes. Egy közismert személyiség javíthatna a helyzetükön, Beke Károly viszont nem rúg labdába. A Fidesznek meg az a jobb, han nem emeli egyenlő ellenfél szintjére Bekét. Főjjön csak a saját levében, nem szállnék vitában sem vele sem a programjukkal, ez nem hoz a Fidesz konyhájára.”
  • 38. Abrafax 2010. január 17. 22:26
    „37. Hori: Kopetti-cikk, 50. hsz.
    Az MSZP-ét nem tudom, és nem is érdekel, mert egy szó sem volt igaz az eddigiekből sem.
    A Fidesznél a legutóbbi, a 2007-es az érvényes. Fent van a link a fidesz.hu-n, "Erős Magyarország" címmel.
    Akit a szakmai rész érdekel, és nehezebben emészthető szöveghez is van türelme, a POLGARISZEMLE.HU-n megtalál egyet s mást a részletekből.”
  • 37. Hori 2010. január 17. 21:29
    „igazad van abrafax, nehogy érvelj:) nézz minket hülyének.
    ne mond azt, hogy bárki képes összeállítani egy ilyet, mert sem a Fidesz, sem az MSZP nem állít össze programot. ezek a programok pedig az egyszerű embereknek készülnek, hogy könnyen érthető legyen, de van mögötte egy számokkal alátámasztott bővített program, ami többezer oldalas.
    jó volna, ha nem csak förcsögnél, hanem érvelnél:)”
  • 36. Abrafax 2010. január 17. 17:54
    „34. Hori
    Program? Áztatás-előmosás-mosás-szárítás
    Egy hosszú hétvégén három-négy kommentelő is összedob egy 88 oldalas kívánságlistát.”
  • 35. pancser 2010. január 17. 16:05
    „A Jobiknak annyi az esélye, mint Beke Károlynak! Egy szinten vannak, össznőttek mint az ikrek!”
  • 34. Hori 2010. január 17. 13:51
    „http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf

    Az egyetlen párt, amelynek van programja! JOBBIK!”
  • 33. 13.István 2010. január 17. 13:38
    „T. Jánosi! Szuper nagyon eltaláltad jókor lenni jó helyen ,meg még az anyós is segít a hitelben,
    meg a gyár tele van alapanyaggal!!De még az udvar is !!”
  • 32. Nouseforaname 2010. január 17. 12:47
    „Sztem még a Papp Jani is megelőzi, függetlenként.”
  • 31. Abrafax 2010. január 17. 12:12
    „A hamis szakembergyártás, és szakértői legenda mintapéldája a mi Beke Károlyunk.
    Hiába indult el a takarmányozás irányába az egyetemen, végül csak vidékfejlesztési tótumfaktum lett a kistérségben. (huszonnégy évesen!!!). Azt mondják, rokonszakma, itt is ott is etetni kell, aztán tejelnek.
    De Károlyunk véletlenül pont annak a pártnak a tagja, amelyik éppen kormányoz, akarom mondani, hatalmon van.
    Ebben a beosztásban megismeri a polgármestereket, helyi vezetőket, azután váratlanul képviselőjelölt lesz!
    Felteszek rá egy láda pezsgőt: amint következő kormány kiakolbólít egy-egy hasonló pályát befutott "szakértőt", tele lesz a sajtó azzal, hogy politikai boszorkányüldözés folyik. Már csak néhányat kell aludni!”
  • 30. oooo 2010. január 17. 12:03
    „Kedves Károly, gratulálok hogy huszonévesen büszke vagy szoci mivoltodra, csak óvatosan nehogy úgy járj mint a cuslág. Vagy Te komolyan hiszel benne hogy azért kellesz a vörös vezetésnek hogy eredményt érj el.
    Be leszel áldozva, ha szükség(párt) azt kívánja. Időnként csatolj bilincset, hogy szokd.
    Tényleg, őszintén, huszonévesen mi célból áll be vki szocigecinek?
    Hazudsz Te is reggel, délben, este.....”
  • 29. sicc 2010. január 17. 09:59
    „Az mszp elvette az emberek hitét, az életkedvét,nemzeti öntudatunkat, a lehetőséget, hogy valami még nekünk is sikerülhet és akkor a fizikai dolgokról még nem is beszéltünk!
    Beke Károlyt ugyanazok írányítják hátulról, mint elődeit, csak szerencséje volt,hogy őt választották , mert fiatalítani akarnk, tudjuk miért!”
  • 28. KoPi 2010. január 17. 07:55
    „Egy ilyen fiatal ember, ha az MSZP soraiba állt, azt csak gátlástalan karriervágy által átfűtve tehette. Most viszont, hogy már közöttük van két utat választhat. Az egyik, hogy levonva a tanulságot, beismeri, hogy az MSZP tönkretette az országot, nyomort és kétségbeesést zúdított í magyar népre. Ezért kilép a soraik közül és emelt fővel visszavonul a politizálástól. A másik út, amit választott csakis a bukást hozhatja el számára. Ugyanis fiatal gyerkőcként elhitte az MSZP bölényeinek, hogy ő számít valamit. Valójában azonban a bölények tudják, hogy a következő választáson szemernyi esélyük sincs, ezért odadobták Karcsit és még jó néhány fiatalt koncnak, hadd szedje szét őket a politika őrlő malma. Ők addig a háttérben meglapulnak, keverik a lapjaikat és azon ügyködnek előre, hogy miként tegyék tönkre a következő kormányt. Szemernyit sem érdekli őket az ország, a nemzet sorsa, csak a saját dicsőséges visszatérésükön ügyködnek. Karcsi ebben a játszmában nem több, mint egy aprópénzért feláldozható gyalog. Karcsi! Nem látsz az orrodnál messzebbre?”
47 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fél tonna rézkábellel menekült

Mintegy 500 kilogramm lopott rézkábellel fogtak el az osztrák rendőrök egy magyar fiatalembert… Tovább olvasom