Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Befektetést csábító arany háromszög

Bécs, Pozsony és Budapest közelsége uniós csatlakozásunk előtt különösen vonzza a Szigetközbe és annak környékére a külföldi befektetőket. Kizárólag milliárdokban gondolkodnak, ám többségük elképzelései különböző okok miatt évek óta csak papíron léteznek.
Kastélyszálló: Ez a dunakiliti beruházás már megvalósult.
Euro Vegas, Máriafürdő, Romantik Hotel, Kastélyszálló és bizniszcenter. Az utóbbi néhány évben mint nagyberuházás ezek a nevek merültek fel a Szigetköz és környéke kapcsán. Ezek közül jelenleg csak a dunakiliti Kastélyszálló fogadhatja a vendégeket. A többieknél különböző okok – tulajdonosváltás, állami források hiánya – miatt a megvalósítás egyelőre várat magára.

Még a földeket sem vették meg
A Rajkától mindössze két kilométerre fekvő szlovákai Rusovcén (Oroszváron) nagykereskedelmi multiközpontot terveznek. Hétszáz hektáron épülne fel a bizniszcenter, mely rekreációs parkot, bevásárló- és kulturális központot is magában foglalna. Az amerikai Wopex cég már az elővásárlási szerződést is megkötötte a szlovák állammal. A nagyszabású tervekre jellemző, hogy a távlati elképzelések között még egy metróvonal kiépítése is szerepel, mely a közeli Pozsonnyal kötné össze a centrumot.

A tervnek azonban ellenzői is akadtak: a szomszédos Ausztriában ferde szemmel nézik a terveket. A határ mellett fekvő Deutsch Jahrndorf község területének nyolcvan százaléka természetvédelem alatt áll, s az idegenforgalom növekedése miatt nem örülnének egy ilyen beruházásnak pár száz méterre az államhatártól. A beruházásról egy éve már semmi hír, azóta még a földeket sem vásárolták meg a tulajdonosoktól. Egyébként politikai vihart is kavartak már a településen tervezett beruházások: kiderült, hogy egy ellenzéki képviselő cége lakóparkot szeretne Oroszváron építeni.

Módosítják a rendezési tervet

A Bezenye és Hegyeshalom közé megálmodott Kristályváros esetében azonban az utóbbi fél évben történt némi előrelépés. Elkészültek a komplexum konkrét tervei és a szakhatóságok többsége is támogatja az elképzeléseket. A 350 hektáron amerikai típusú játék- és szabadidőközpont megvalósításának első ütemét öt éven belül szeretnék megvalósítani.

Ehhez olyan településfejlesztési koncepcióra van azonban szükség, mely lehetővé teszi a projekt megvalósítását. Schmatovich Mátyás, Bezenye polgármestere lapunknak elmondta: a település jövő heti testületi ülésen születhet döntés a végleges rendezési terv módosításáról. Ezt kifüggesztik a községben és a lakosság véleményét is kikérik az ügyben. Emellett még a szakhatóságok engedélyeire is szükség van, ám ennek jelentős részét már beszerezték a koncepció kidolgozásakor, s jelentős kifogások nem érkeztek. A polgármester szerint részükről márciusban már áshatják Kristályváros alapjait.

Hiányzó állami pénz

Több mint hatszázmillió forintot fektettek be Máriafürdő felépülésébe, ám az állami támogatás második részének hiánya miatt egyelőre itt is megakadt a munka. Termálvíz van, s a 32 milliárdból felépülő gyógy- és élményfürdőközpont befektetőitől most szakmai és pénzügyi tanulmányt kért a Gazdasági Minisztérium ahhoz, hogy támogassa az elképzeléseket. Bonyolítja a helyzetet, hogy az átvilágítást annak tudatában kérték, hogy a befektetők a szubvenció két és félszeresét garantálni tudták, s a minisztériumtól kapott összeget a holland cégcsoport csak a kulcsrakész átadás után akarja igénybe venni.

Nemzetközi golfpályát is

Az egyik „legütősebb" megvalósult befektetés a Szigetközben Csebi Pogány Alajos Dunakiliti Kastélyszállója. Négy és fél milliárdból épült fel a település ékköve, s most újabb nagy dobásra készül tulajdonosa.
Három év múlva nemzetközi golfpályát és annak kiszolgálólétesítményeit szándékozik kiépíteni a település határában – pár milliárd forintból. Igaz, ennek ellentmond, hogy a „gyémántos úr" legutóbb lapunknak úgy nyilatkozott: csak dacból építtette a szállót, s az állandó fenyegetések miatt már gyakran megbánja, hogy Magyarországon építtette ezt a kastélyt.

Dunakilitin másik nagyobb volumenű elképzelésről is szó esett nemrégiben: egy osztrák beruházó négycsillagos Romantik Hotelt képzelt el a község szívében. A több milliárdos befektetés jelenleg legérdekesebb elképzelése, hogy vendéglátó-ipari szakközépiskolát is működtetnének a szálló szomszédságában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az intézmények működtetése elvitte a forrásokat

A települési önkormányzatok többsége nehéz helyzetbe került az elmúlt esztendőben, miután a kötelező… Tovább olvasom