Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Bámult, hát ütötték

Mosonmagyaróvár - Nemtetszésének pofonnal adott nyomatékot egy fiatalember, amiért barátját bámulták, aki az egyik Jókai utcai kocsma előtt éppen sörösüvegeket csapkodott a földhöz.
A csak „Bermuda-háromszögként" emlegetett, hírhedt Jókai utca ismét munkát adott a rendőröknek a minap. A mosonmagyaróvári kapitányság ügyeletére késő este érkezett bejelentés utcai verekedésről az egyik kocsma előtt. A járőrök kiérkezésekor ütésváltás már nem volt és végül sikerült kibogozni a szálakat.

„Mit lesed a barátomat?" kérdéssel, illetve felszólítással indult az affér, majd néhány másodperc múlva egy ütéssel fejeződött be. Egy helybeli fiatalember a borozóban múlatta az időt, amikor üvegcsörömpölésre lett figyelmes az utcán. Kiment az ajtóba, ahol látta, amint egy férfi sörösüveget dobál az útra. Ekkor mellélépett az üvegdobáló társa és a már említett mondattal kérdőre vonta a „bámészkodót", majd arcon ütötte. Az elkövető később azt állította a rendőröknek, hogy valóban kérdőre vonta ugyan a sértettet, ám nem bántalmazta. Ennek némileg ellentmond a szemtanúk állítása. A kérdező ellen garázdaság vétsége ügyében indult eljárás.

Olvasóink írták

  • 9. /joco1-azigazi 2008. szeptember 24. 16:44
    „tudod kevin én ezt a "ti országotokat" szeretem és büszke is vagyok rá, csak Rád és hasonlokra nem.”
  • 8. kevin 2008. szeptember 23. 09:38
    „ezati orszagotok errebuszkek lehettek.”
  • 7. /joco1-azigazi 2008. szeptember 23. 06:08
    „fdhsj: hát valoszinü azért "törölték" mert még a 6-os "reagálásodnál" is ocsmányabb voltál.
    Imcsi: peddig az 57 évem alatt sokszor voltam "rosszkor rossz helyen" de az ilyen szitu-szerencsémre- elkerült.”
  • 6. fdhsj 2008. szeptember 22. 20:03
    „Faszért törlöd a hozzászólásom droid???!!!!”
  • 5. fdsfdsf 2008. szeptember 21. 04:48
    „Bermuga háromszög :DDD vicc, bejönnek a buta mosonszolnoki meg környéki falusi primitiv parasztok és ott arénáznak de 18 19 évesek ám :D egy egy pofon aztán mindjárt tudják hol a helyük.”
  • 4. pan.cser 2008. szeptember 20. 21:02
    „25 botra ítélném a verekedőt sörösüveges haverjával együtt ott a kocsma előtt nyilvánosan. Állítom nevelő hatása lenne és olcsó. Persze tudom, hogy ez nem megy de jól esne látni hogyan viselnék ezt ezek az erős fiúk!”
  • 3. Imcsi 2008. szeptember 20. 13:24
    „Csak mert nem voltál még rosszkor rossz helyen!”
  • 2. /joco1-az igazi 2008. szeptember 20. 12:08
    „Érdekes, de elmultam 57 éves, de még ilyen szituba men keveredtem.Miért?megj. nem vagyok sem antialkoholista, sem "erönyerö"”
  • 1. Darktouch 2008. szeptember 20. 08:29
    „Ezt megszívtad, remélem lecsuknak csóringer alkoholista és feldugják seggedbe az összetört üvegszilánkokat a haverod fejével együtt!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Börtön a főherceg botjának letöréséért

Mosonmagyaróvár - Három hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki még… Tovább olvasom