Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Bállal (is) segítenek

Mosonmagyaróvár - Az agrártudományi egyetem dísztermében november 22-én este 7 órától jótékonysági bált szervez a városi Lions klub – tájékoztatta a Kisalföldet Huber József, a szervezet júliusban megválasztott új elnöke, aki elmondta: a rendezvény bevételét teljes mértékben karitatív célokra fordítják. 2–5 ezer címletű támogatói jegyek még válthatók a Corvina Hotel recepcióján vagy a klub tagjainál.
Az 1992-ben 12 tag által alapított szervezet mára 34 tagot számlál. A főként karitatív tevékenységéről ismert klub idén segített egy családnak rendezni rezsiköltségeit, 25 ezer forint értékben több tüzelőutalványt osztottak ki a rászorultaknak, de hozzájárultak egy beteg kislány orvosi műtétjéhez is.

– Egyre több a segítségre szoruló család, amelyeket pénzzel, élelmiszerrel, használt ruhával tudunk támogatni. A hátrányos helyzetűek mellett felkaroljuk a vak és gyengén látó személyeket is – hangsúlyozta a soros elnök.

A jótékonysági bál mellett a klub karácsonyi koncertjéből, a forraltbor-árusításból származó bevételt a téli ünnepek alkalmából a Fehér Ló Közösségi Házban 25 ezer forintos élelmiszercsomag formájában osztják szét a családoknak.

A nem csökkenő adakozó kedvet jelzi, hogy míg tavaly közel 289 ezer forint (ebből az összegből pénzadományra és csomagokra is futotta) gyűlt össze a felajánlott adó egy százalékából, idén október 31-ig közel 318 ezer forint került a szervezet kasszájába ugyanebből a forrásból.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizennyolc falu együtt a dunai kompért

Bős, Dunaremete - Tizennyolc település részvételével alakult meg az a magyar–szlovák… Tovább olvasom