Kisalföld logö

2018. 04. 24. kedd - György 14°C | 23°C Még több cikk.

Balettcipőben a sikerig Japántól Amerikáig

A mosonszolnoki Török Zsolt bár még csak tizennyolc éves, tánctehetségének köszönhetően lassan bejárja a fél világot. Volt már Németországban, Angliában és Amerikában. Augusztusban Japán várja.
 
A Magyar Táncművészeti Főiskola negyedéves növendéke, szülővárosában, Mosonmagyaróváron kezdte pályafutását kilenc éves korában. A helyi művelődési ház akrobatikus rock and roll táncóráira édesanyja küldte el.

"Állandóan mozogtam gyerekkoromban, kellett valami, amivel levezethetem ezt a mozgékonyságot" - mondta Zsolt. Tehetségét itt fedezték fel, így a kialakulóban lévő tánckarrier új fejezete kezdődhetett: Győr és a Grácia Művészeti Intézet.

"A Gráciában tehetségesnek láttak, így az Intézet igazgatónőjével, Gellért Tündével az élen, felkaroltak. Szerettem ide járni, a mai napig tartjuk egymással a kapcsolatot." Ebből a show-tánc időszakból több mint tizenhárom érem is megpihent nyakában, melynek több mint a fele arany.

Miután a fiatal táncos végzett a győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolában, felvételt nyert a budapesti Táncművészeti Főiskolára. Azóta az intézmény, minden évet kitűnően záró, tanulója.

"Sok tapasztalatot szerzünk a balett világában, ugyanis szinte mindig vannak előadások."

Zsolt és a főiskola tanulói legtöbbször iskolájuk saját színházában lépnek fel, mely a nemrég elhunyt rektor, ifjú Nagy Zoltán nevét viseli. Minden évben előadják a Thália Színházban a Diótörő című darabot, melyben már főbb szerepeket is eljátszik.

Ezeken kívül vizsgakoncertek és egyéb előadások révén már az Operában és a Várszínházban is színpadra lépett. Egész darabok mellett legtöbbször úgynevezett variációkkal, egy-egy színmű egy-egy felvonásának részletével lépnek fel. Zsolt ezekkel már olyan balettszíndarabokban is táncolt, mint a Hattyúk tava, A kék madár, vagy a Csipkerózsika.


Kellett valami, amivel levezethetem ezt a mozgékonyságot
"Kellett valami, amivel levezethetem ezt a mozgékonyságot"

"Az iskolai időszakban nagyon megfeszített és beosztott napirendünk van. Reggel nyolc órától kora délutánig balettórák, majd körülbelül este hatig az iskolapadban ülünk. Az estéket szintén edzéssel töltjük, legtöbbször nyolc-kilenc óráig. Haza is ritkán tudok jönni. A nyári szünetem is csak egy hónapig tart, ugyanis augusztusban készülnöm kell, mivel egy egy hónapos kurzusra megyek Japánba."

Bár Japánba nyár végén indul, Zsolt az évek alatt sok országba eljutott. A győri iskola alatt Németországban már versenyzett egy világbajnokságon is, Riesa városában. Londonban a Royal Balett School intézetében vett részt egy kurzuson. Tavaly Amerikában, Észak-Karolinában volt egy hónapig. Tokióba szintén ennyi időre megy.

E külföldi tartózkodások nemcsak a kurzusokon való gyakorlati oktatásról szólnak, a kiküldött diákok különböző fellépéseken is részt vesznek. A tokiói kurzusra Zsoltot két társával egyetemben a tizennyolc fős évfolyamából választották ki. "Kísérő tanár nélkül megyünk Japánba, izgatott vagyok, de már nagyon várom."

A jövőre nézve még homályos kilátások vannak, de Zsolt szívesen dolgozna külföldön: "Amerika és Anglia tetszett a legjobban, de Franciaországba is szívesen táncolnék" - mesélte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vihar sem zavarta a motorosokat - képekkel

A hétvégén rendezték meg a harmadik szigetközi motoros találkozót, mely a rossz idő ellenére… Tovább olvasom