Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Baleset Máriakálnok és Mosonmagyaróvár között - fotó

Máriakálnok irányából Mosonmagyaróvár felé tartott hétfőn reggel az a személyautó, mely a pályát elhagyva az árokba hajtott.

A baleset során a gépkocsi vezetője úgy tudjuk könnyű sérüléseket szenvedett, a járműben anyagi kár keletkezett.

Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hozzáfűzte: a baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.



Olvasóink írták

  • 16. 01010 2012. május 30. 10:07
    „" 13. janesz67 A gyorshajtó ha másnak nem okoz balesetet véleményem szerint magával azt csinál amit akar"

    Ezt előre írásba is lehet adni ???

    Ha meg nem sikerül akkor a vétlen meghal vagy örök életre Rokkant lesz ??”
  • 15. Alex64 2012. május 30. 08:43
    „14. janesz67 "Akkor mit várunk a többitől." Mondjuk ne mások szabálytalanságára mutogatva, hivatkozva ne tartsák be a szabályokat. Mert ugye az ember pont ettől ember és nem birka. Akik mint köztudott dolog csak mennek a másik után. 13. janesz67 "A gyorshajtó ha másnak nem okoz balesetet véleményem szerint magával azt csinál amit akar." Érdekes dolog ám ez a világ mert minden magánügy kihat a közösségre is. Pl.: ebben az estben az okozó sérült akit ellátnak a nagy tb kalapból amibe mindenki pénze benne van”
  • 14. janesz67 2012. május 30. 00:35
    „Az autósok nagy része az alapvető szabályt sem tartják be.Száz autóból 90-nél a világítás sincs bekapcsolva, és minden második meg telefonál, főleg a hölgyek.Láttam rendőrautót is náluk sem volt bekapcsolva a világítás.Akkor mit várunk a többitől.”
  • 13. janesz67 2012. május 30. 00:16
    „ödönke, Ott stoptábla van a bicajosoknak, egyszerű meg kell állni.A gyorshajtó ha másnak nem okoz balesetet véleményem szerint magával azt csinál amit akar.Van egy mondás ,az okos más kárán a hülye a magáén tanul.”
  • 12. ödönke 2012. május 29. 18:07
    „Nem a 30-as tábla a vicc, inkább az, hogy rá se bagóztok. Marha boldog volt mindenki a bicikliúttal, de arra sem méltattok bennünket, bicikliseket, hogy levegyétek a gázról a lábatokat. Én is itt járok nap mint nap, és szidom az okosokat, akik megtervezték az országút közepén a másik oldalra váltó bicikliutat.”
  • 11. traboca 2012. május 28. 19:58
    „minden nap arra megyek dolgozni. a 30as tábla egy vicc..senki sem tartja be. amúgy 140 felett lehet ezen a szakaszon elszállni....”
  • 10. Mankapunka 2012. május 28. 16:52
    „Nem számít,jön a mentő,elszállít.”
  • 9. 01010 2012. május 28. 16:43
    „"8" mást veszélyeztetni még inkább nem szép dolog !!!”
  • 8. prünyi 2012. május 28. 15:53
    „Nem tudom mit kell itt meg jegyzés tenni a másikra. Te is ugyan úgy hibázhatsz , igaz nem kellett volna olyan gyorsan menni. De akkor sem szép dolog.”
  • 7. varjúkálmán 2012. május 28. 15:17
    „az "50-es" táblát sikerült kidöntenie!!”
  • 6. Mankapunka 2012. május 28. 13:54
    „Nem érdekes,az a lényeg,hogy kilinccsel előre kell venni minden kanyart.

    Egy ilyen 3 ajtós autót nem sétákocsikázásre készítettek.”
  • 5. 01010 2012. május 28. 13:01
    „A háttérben az akácfa mellett egy 30 as tábla van:)
    Sikerült a sebességet megválasztania .”
  • 4. wiky201 2012. május 28. 12:48
    „biztos a megengedett sebességgel haladt......azért nem irigylem.”
  • 3. varjúkálmán 2012. május 28. 11:59
    „céges reklám volt,nem tuningmatrica!”
  • 2. Mankapunka 2012. május 28. 11:39
    „Látom a tuningmatricákat a képen kitakarták.

    Megint akkor felhördült a ménes.”
  • 1. varjúkálmán 2012. május 28. 11:39
    „balfácán!!!!!! még most sem tudom ,hogy mitől hentergett az autó kb:10métert!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hősök napja Mosonmagyaróváron - képriport

Felvonulást és megemlékezést tartottak a Hősök napján Mosonmagyaróváron. Tovább olvasom